206 találat a(z) költségvetési csalás cimkére

Cikk

A NAV dél-dunántúli pénzügyi nyomozói országos akció keretében számolták fel azt a cégcsoportot, amelynek tagjai betegközvetítő tevékenységgel 140 millió forint áfát csaltak el. Az elkövetők térítéses betegellátásra toboroztak pácienseket főként a volt szovjet utódállamokból. A költségvetésnek okozott kár már az akció napján megtérült – áll a Nemzeti Adó- és Vámhivatal közleményében.

Cikk

Nem létező diákok után vett fel támogatást egy Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei iskola, amely jogosulatlanul több mint 30 millió forintot igényelt – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) észak-alföldi regionális bűnügyi igazgatóságának sajtóreferense hétfőn az MTI-vel.

Cikk

A Fővárosi Főügyészség vádat emelt jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette miatt a Pesti Központi Kerületi Bíróságon a Magyar Televízió Zrt. egykori elnöke, majd stratégiatervezési és kommunikációs igazgatója ellen – közölte az MTI-vel a fővárosi főügyész szombaton.

Cikk

Röntgenkészülék mutatta ki az ukrán hűtőkamionban elrejtett, 39 millió forint értékű csempészett cigarettát a záhonyi határállomáson − közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei vám- és pénzügyi igazgatóságának sajtóreferense.

Cikk

Vádat emelt egy pécsi önkormányzati képviselő ellen a Pécsi Járási Ügyészség költségvetési csalás bűntette miatt – tájékoztatta a Baranya Megyei Főügyészség szerdán az MTI-t.

Cikk

Vádat emeltek a több mint ötmilliárd forintos vagyoni hátrányt okozó országos bűnszervezet tagjai ellen, a költségvetési csalás mellett a vádpontok között szerepel pénzmosás, bűnszervezetben való részvétel, közokirat- és magánokirat-hamisítás is – közölte a Heves Megyei Főügyészség csütörtökön az MTI-vel.

Cikk

Üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás és más bűncselekmények miatt a Győri Járási Ügyészség vádat emelt huszonnégy ember ellen, akik összesen 56 millió 700 ezer forint vagyoni kárt okoztak az állami költségvetésnek – tájékoztatta a megyei főügyész szerdán az MTI-t.

Cikk

Több mint négyszáz millió forint kárt okozott az a betonacél szereléssel és értékesítéssel foglalkozó nógrádi bűnszervezet, amelynek tagjait a múlt héten lebuktatták a NAV pénzügyi nyomozói. Tizenhárom gyanúsítottat hallgattak ki és százmillió forint értékben zárolták az elkövetők vagyonát.

Cikk

Nagyon megütheti a bokáját az a felszámoló, aki nem tesz feljelentést, amikor hitelt érdemlően tudomást szerez arról, hogy egy cég ügyvezetője/cégvezetője a felszámolás során, vagy azt megelőzően iratokat, könyvelést hamisított meg, vagy cégvagyont mentett ki. Ez esetben ugyanis a felszámoló követ el bűncselekményt – rendelkezik a Büntető törvénykönyv múlt évi módosítása. Cikkünkben a Büntető törvénykönyvnek a csődbűncselekményre, a sikkasztás, a járulékcsalásra, illetve a szerzői vagy szerzői joghoz kapcsolódó jogok megsértésére vonatkozó passzusait vesszük sorra.

Cikk

A fiktív számláról a vállalkozók úgy vélekednek, hogy az „szükséges rossz”, amely nélkül nem tudnak akkora nyereséget realizálni, mint amekkorát szeretnének. Igen gyakori a cégek körében a bejelentés nélküli, úgymond feketefoglalkoztatás.Nem ritka az sem, hogy a cégtulajdonosok és ügyvezetők egyszerűen hátrahagyják tartozásokkal teli cégeiket, és átíratják azokat külföldi magánszemélyekre vagy lakcímen nem található személyekre. Cikkünkben részletesen bemutatjuk, mi számít úgynevezett költségvetési csalásnak.

Cikk

Akció keretében csaptak le a NAV közép-dunántúli pénzügyi nyomozói, adórevizorai és pénzügyőrei egy Veszprém megyei vegyipari cégnél, ahol a dolgozók évek óta feketén kapták fizetésük jelentős részét. A pénzügyi nyomozók az okozott kár megtérülése érdekében 200 millió forint értékű vagyont zároltak.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Gépjármű-költségtérítéshez törzskönyv, forgalmi

Juhász Tibor

okleveles nemzetközi és ellenőrzési adószakértő

Bt. beltag elhalálozása

Pölöskei Pálné

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 augusztus
H K Sze Cs P Sz V
27 28 29 30 31 1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
31 1 2 3 4 5 6

Együttműködő partnereink