26601 találat a(z) jogeset cimkére
BH 1999.12.553
Jogszabályok és jogi tartalmak
A másodfokú bíróság jogerős ítéletével a felek házastársi közös vagyonának megosztása során az E. Gmk által butik céljára használt üzlethelyiség bérleti jogának értékét, valamint az üzlet árukészletét - a felperes vagyoni hozzájárulásának megfelelő 60%-os mértékben - a vagyonmérlegbe beállította, és ennek, továbbá egyéb elszámolásoknak a figyelembevételével a felperest arra kötelezte, hogy fizessen meg az alperesnek 700.000 forintot.
A bíróság tényként állapította meg, hogy az E. Gmk 60%-nak...
AVI 1999.12.160
Jogszabályok és jogi tartalmak
Az első fokú vámhatóság 1994. március 26-i visszaviteli határidővel behozatali előjegyzésben vámkezelte az I. B. Kft. ügyvezetőjének személygépkocsiját. A vámbiztosítékot a felperes nyújtotta 1994. január 17-én adott készfizető kezességi nyilatkozatával, melynek érvényességét 1995. január 31-ig állapította meg. A visszaviteli határidőt 1994. július 31-ig meghosszabbították, majd ennek lejártát követően az első fokú vámhatóság 1994. augusztus 10-én kelt határozatával kőtelezte az ügyvezetőt 52...
BH 1999.12.571
Jogszabályok és jogi tartalmak
Az elsőfokú bíróság végzésével az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal megyei igazgatósága hitelező kifogását elutasította. Felhívta a felszámolót, hogy a hitelezői igény összegét 7.256.206,-Ft-ban tartsa nyilván. Végzésének indokolásában utalt arra, hogy a hitelező a felszámolási eljárás során kifogást nyújtott be a vagyonfelosztási javaslattal szemben. Előadta, hogy a 148.000,-Ft visszaigényelhető áfát a módosított 1991. évi IL. törvény 36. §-a alapján az adóssal szemben fennálló követelésé...
AVI 1999.12.152
Jogszabályok és jogi tartalmak
Az APEH Megyei Igazgatósága az 1994. V. havi általános forgalmi adó visszaigénylés ellenőrzése eredményeképpen az 1994. szeptember 7. napján kelt határozatával a felperes terhére 1 125 000 forint jogosulatlan áfa-visszaigénylést állapított meg, melyet adókülönbözetként előírt, valamint 563 000 adóbírságot szabott ki. Az adóhatóság a határozatát az 1995. január 12. napján kelt határozatával kijavította és a bírság összegét 562 000 forintban határozta meg.
A felperes fellebbezése folytán az al...
BH 1999.11.521
Jogszabályok és jogi tartalmak
A hitelező az adós gazdálkodó szervezet felszámolására irányuló - az elsőfokú bírósághoz 1997. november 5-én érkezett - kérelmében azért kérte az adós ellen - fizetésképtelensége miatt - a felszámolási eljárás megindítását, mert 217.500,-Ft és kamata jogerős fizetési meghagyás alapján fennálló tartozását 60 napon túl nem egyenlítette ki. Előadta, hogy a végrehajtást költségkímélés céljából nem kérte.
Az elsőfokú bíróság végzésével az eljárást azzal az indokkal szüntette meg, hogy a Cstv. 27....
BH 1999.11.529
Jogszabályok és jogi tartalmak
Az I. rendű alperes 1978. február 29-én, a II. rendű alperes 1993. szeptember 30-án létesített programvezető munkakörben munkaviszonyt a felperessel. A felperes az I. rendű alperessel 1990. augusztus 22-én tanulmányi szerződést kötött számítógéprendszer-programozói tanfolyam elvégzésére. A szerződésben a felperes vállalta, hogy az 1990. szeptember 1-jétől 1993. június 30-ig tartó tanulmányai időtartamára biztosítja az alperesnek a foglalkozásokon való részvételét és a tanfolyam idején felmerü...
BH 1999.11.526
Jogszabályok és jogi tartalmak
A felperes a munkaviszonyának az alperes által jogellenesen történt megszüntetése miatt - visszahelyezése mellőzésével - elmaradt munkabért és 2 havi átlagkeresetnek megfelelő végkielégítést igényelt.
Az alperes kérte a kereset elutasítását.
A munkaügyi bíróság az ítéletével elutasította a felperes keresetét. Megállapította, hogy a felek között 1997. január 1. napján jött létre munkaszerződés főkönyvelői munkakörre, havi 120.000,-Ft személyi alapbérrel és 60 nap próbaidővel. A felperes 1997...
BH 1999.11.531
Jogszabályok és jogi tartalmak
Az alperes jegyzője megbízta a felperest, hogy 1995. április 3. napjától vezesse az Egészségügyi Irodát, amíg az irodavezető munkakört betöltik. A feladat ellátásáért havi 44.100,-Ft helyettesítési díjat állapított meg a részére. A helyettesítés alatt a felperes csoportvezetői megbízása ideiglenesen szünetelt.
Az irodavezetői munkakört az alperes 1995 júniusában betöltötte, a felperes az irodavezetői megbízás visszavonásáról és az új megbízásról nem kapott értesítést. A felperesről kiállítot...
AVI 1999.11.146
Jogszabályok és jogi tartalmak
A N., P. út 19. szám alatti házas-ingatlan 3/27-ed tulajdoni illetősége - amely a természetben egy 48,6 m2 hasznos alapterületű, 1 szobából, 1 félszobából, előtér-közlekedőből, terasz, fürdőszoba, konyha és kamra helyiségekből álló, többlakásos közös udvarból nyíló lakásnak felel meg - 2/3 részben a felperes, 1/3 részben pedig volt élettársa tulajdonában állt. A megyei bíróság 6. számú jogerős ítéletével - az első fokú ítélet részbeni megváltoztatásával - a közös tulajdont úgy szüntette meg, ...
AVI 1999.11.139
Jogszabályok és jogi tartalmak
A felperesnél az első fokú adóhatóság átfogó ellenőrzést végzett 1989-91-es évekre vonatkozóan. A felperes és Sz. Ferenc 1990. október 30. napján lízing elnevezésű szerződését az adóhatóság adásvételi szerződésnek minősítette, melyre tekintettel 603 000 forint adóhiányt, 210 000 forint adóbírságot és 33 000 forint késedelmi pótlékot állapított meg. A felperes fellebbezése folytán az alperes az első fokú határozatot részben megváltoztatta és a felperes terhére 595 000 forint adóhiányt állapíto...
AVI 1999.11.145
Jogszabályok és jogi tartalmak
A felperes és neje az 1998. június 29. napján kelt adásvételi szerződéssel megvásárolta a P., B. u. 11. szám alatti 1145 m2 nagyságú lakóházból, garázsból és udvarból álló ingatlant. Az adásvételi szerződésben a szerződő felek 3060 000 Ft vételárat jelöltek meg.
A megyei illetékhivatal a vásárolt ingatlan forgalmi értékét 3 900 000 Ft-ban állapította meg és ennek alapján az 1998. október 1-jén kelt fizetési meghagyásával a felperest 100 000 Ft visszterhes, vagyonátruházási és bejegyzési ille...
BH 1999.11.527
Jogszabályok és jogi tartalmak
A felperes 1977-től termelésprogramozóként állt az alperes alkalmazásában. Az alperes 1996. október 5-én a felperes munkaviszonyát - összefoglalóan az olajkályhagyártás szériafelelőseként elkövetett súlyos, gondatlan kötelezettségszegések miatt - rendkívüli felmondással megszüntette.
A felperes a keresetében a rendkívüli felmondás jogellenességének megállapítása mellett a munkaviszonya helyreállításának mellőzését, végkielégítést és elmaradt munkabért kért.
A munkaügyi bíróság az ítéletével...
AVI 1999.11.142
Jogszabályok és jogi tartalmak
Az 1992-ben alakult felperesi gazdasági társaság külkereskedelmi áruforgalomban MTZ-80-as és MTZ-82-es traktorokat importált Ukrajnából és Belorussziából 1993. és 1994. évben, amikor is azok belföldi vámforgalom számára való vámkezelését kérte a vámhatóságtól. A gépek ellenértéke bartell szerződés alapján részben áruval, részben átutalással került kiegyenlítésre.
Az első fokú vámhivatal a vámkezelést a kérelemnek megfelelően végezte el, melynek során az MTZ-82-es traktorok esetében 3000-3100...
AVI 1999.11.135
Jogszabályok és jogi tartalmak
A felperes az 1995. szeptember 29-én megkötött adásvételi szerződéssel beszerzett tárgyi eszközök vételárát az ugyanaznap megkötött kölcsönszerződés alapján folyósított hitelből 1995. október 4-én egyenlítette ki. Az adóhatóság a felperesnél 1995. július-szeptember havi (III. negyedévi) általános forgalmi adóbevallást vizsgált, melynek eredményeképp az alperes az első fokú hatóságot megváltoztatva a felperes terhére 52 329 000 Ft adóbírságot állapított meg. Határozatát azzal indokolta, hogy a...
AVI 1999.11.132
Jogszabályok és jogi tartalmak
Az első fokú adóhatóság 1995. év vonatkozásában személyi jövedelemadó ellenőrzést tartott a felperesnél, majd határozatában 60 372 Ft adókülönbözetet állapított meg terhére azzal, hogy az pénzügyi rendezést nem igényel, adóhiánynak nem minősül. A visszautalható adó ősszegét a határozat 6235 Ft-ban állapította meg.
A határozat indokolása szerint a felperes a G. Szövetkezettől megszerzett 201 240 Ft értékű üzletrész után jogosulatlanul vett igénybe adókedvezményt, mert a szövetkezeti üzletrész...