194 találat a(z) járvány cimkére

Cikk

Több mint százezer rossz minőségű egészségügyi védőfelszerelést és egyéb, hamis termékeket találtak egy szlovák kamionban a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Győr-Moson-Sopron megyei munkatársai. Az ügyben rossz minőségű termék forgalomba hozatala, valamint iparjogvédelmi és szerzői jogok megsértésének gyanúja miatt indult eljárás.

Cikk

Idei legerősebb hónapját zárta a magyarországi ingatlanpiac júliusban, 13 215 adásvétel bonyolódott, valamint 60–65 milliárd forint lakáscélú jelzáloghitelre szerződtek – közölte a Duna House hétfői közleményében.

Cikk

Az idei második negyedévében 1352 forint volt a fizikai munkát végző szak- és betanított munkások átlagos bruttó órabére, amely az első negyedévi 1326 forinthoz képest kevesebb mint két százalékos növekedést jelent – derül ki a Trenkwalder közel 7 ezer fő béradatait feldolgozó elemzéséből. A felsőbb kategóriákban is befagyni látszanak a bérek, miközben a koronavírus jelentős elbocsátási hullámot is indukált: a BDO Magyarország szerint több mint 60, zömmel nemzetközi tulajdonú hazai vállalat mintegy 500 középvezetője körében 15,8 százalékot ért el a kilépési arány, szemben a 2,8 százalékos belépési aránnyal.

Cikk

Új kihívásokat támasztottak a kis- és középvállalkozásokkal szemben a COVID-19 világjárvány kialakulása, annak egészségügyi és a szociális távolságtartásra vonatkozó szabályai, valamint az ebből következő gazdasági válság. A Facebook, a Világbank és a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) közös együttműködés keretében, a közösségi oldal felhasználói körében készítette el a Future of Business Survey-t, melyben több mint 50 ország mintegy 30 ezer kkv-vezetője nyilatkozott a koronavírus kis- és középvállalkozásokra gyakorolt hatásairól.

Cikk

A koronavírus okozta világjárvány következményeinek kezelésére és a gazdasági visszaesésre adható helyes válaszok megtalálására megállapodásra van szükség a hétéves európai uniós keretköltségvetésbe foglalt fenntartható eszközökről – jelentette ki Angela Merkel, az Európai Unió Tanácsának soros elnökségét betöltő Németország kancellárja az Európai Parlament (EP) brüsszeli épületébe érkezve szerdán.

Cikk

Enyhültek a külföldi utazásokkal kapcsolatos korlátozások, azonban a koronavírus okozta bizonytalanság korántsem múlt el, a járványügyi helyzet országról országra gyorsan változhat, ezért a korábbinál is fontosabb, hogy az utazók pontos információkkal rendelkezzenek arról, hogy az adott útra megkötött utasbiztosításuk milyen védelmet nyújt – közölte a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ) szerdán az MTI-vel.

Cikk

Kft. szeretné megtéríteni a home office-ban dolgozó munkavállalók többletköltségét (telefon-, áramfogyasztás). Hogyan teheti ezt meg? Az irodába bejáró egyik dolgozója a járványidőszak ideje alatt a saját gépjárműjével tilosban parkolt. Megtéríthető számára a parkolási bírság? – kérdezte olvasónk. Surányi Imréné okleveles közgazda válaszolt.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Minimum tb-járulék

Széles Imre

tb-szakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 február
H K Sze Cs P Sz V
26 27 28 29 30 31 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 1

Együttműködő partnereink