69 találat a(z) illetékmentesség cimkére

Cikk

Örökségként kapott, 50 millió forint névértékű részvényt 77 millió forintra értékelt a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), ez alapján állapította meg a fizetendő adót. Az AKG Zrt. az elmúlt években folyamatosan nyereséges volt, azonban osztalékot nem fizetett, az az eredmény tartalékba került. Jogos-e a NAV adómegállapítása, illetve hogyan lehet a megállapított adó mértékét csökkenteni, hiszen az örökös kvázi "eszmei értéket" kapott? Olvasónk kérdésére Szolnoki Béla szakértőnk válaszolt.

Cikk

Nem kell illetéket fizetniük a vörösiszap-katasztrófa károsultjainak új otthonaik, új gépjárműveik, valamint a megrongálódott, megsemmisült okmányaik, bizonyítványaik pótlása után. A nemzetgazdasági miniszter erről szóló rendelete a Magyar Közlöny legfrissebb számában jelent meg.

Cikk

Az államnak nincs keresnivalója a családon belüli vagyonmozgás esetén, ha az öröklés, vagy ajándékozás útján valósul meg - mondta Orbán Viktor, s ennek szellemében döntött az illetéket érintő módosításokról a parlamnet. Összefoglaltuk, hogy az év elejétől milyen változások történtek.

Cikk

A családon belüli ajándékozás mindig is problémát okozott a törvényhozóknak, hiszen ez olyan vagyonátruházás, ami nehezen ellenőrizhető. Az ajándékozási illeték eltörlése várhatóan nem érzi meg a költségvetés, de jelentős hatásai lehetnek a társadalom vagyoni és adózási viszonyaira.

Cikk

Illetékmentesség az örökölt vagyon egy részére, büntetés a piaci ártól túlságosan elrugaszkodó ingatlan-adásvételi szerződésekre – ezek a legfontosabb elemei a nemrég módosított illetékszabályoknak. A szabályok összefoglalását a változások ismertetésével egészítettük ki.

Cikk

Az eladott lakások, telek értékét meghaladta az épített kétlakásos családi ház építési költsége. Milyen adó bejelentési kötelezettségünk van és mire vonatkozik a 30 millió forintos határ? Leszámlázhatóak és kifizethetőek a hetente, illetve havonta teljesített építőipari munkák, ha ellenértékük 250ezer forint felett van? Olvasóink kérdéseire Vira Sándor, a Saldo Zrt. adószakértője válaszol.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

HIPA megosztása

Antretter Erzsébet

adószakértő, adótanácsadási üzletágvezető

Niveus

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 május
H K Sze Cs P Sz V
27 28 29 30 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Együttműködő partnereink