Jelezni kell a FŐTÁV-nak a fűtési igény megváltoztatását Cikk
A FŐTÁV kéri a társasházak képviseleteit, ahol az szükséges, jelezzék a fűtési igényüket.
A FŐTÁV kéri a társasházak képviseleteit, ahol az szükséges, jelezzék a fűtési igényüket.
Idén 160 ezer tonna görögdinnye termett, „csak” tízezer tonnával kevesebb, mint tavaly, miközben a termőterület húsz százalékkal csökkent – mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára hétfőn Győrben.
Az év elejéhez képest mintegy 100 forinttal csökkent az üzemanyag ára, és főként ez áll annak hátterében, hogy az infláció mérséklődik, most 2,4 százalék – mondta Várhegyi Judit, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) főosztályvezetője hétfő reggel az M1 aktuális csatornán.
Az idei szélsőséges időjárás nem volt jó hatással a zöldségfélék hozamára, és termelésük jövedelmezőségét is csökkentette – idézte a Világgazdaság csütörtöki számában a FruitVeb – Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács helyzetértékelését.
Idén is 5 milliárd forint éves agrárbiztosítási díjtámogatáshoz juthatnak a gazdálkodók, az igényeket az egységes kérelembenyújtási időszakban lehet beadni – közölte az Agrárminisztérium (AM).
Elkezdődött a fagyszezon – közölte honlapján ma az Országos Meteorológiai Szolgálat.
Heves zivatar és felhőszakadás veszélye miatt több megyére másodfokú figyelmeztetést adott ki a meteorológiai szolgálat vasárnapra.
A következő napokban is sok lesz a napsütés, többfelé 35 fokos meleg valószínű. A hét második felében várható egyre többfelé zápor, zivatar, vasárnap néhol már csak 22 fokig melegszik a levegő – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből.
Aggódnak a gazdák a napok óta tartó tavaszias időjárás miatt, mivel rügyeznek a fák, és ha továbbra is ilyen meleg lesz, majd erős lehűlés következik, komoly károkkal kell számolniuk – hangzott el az M1 híradójában vasárnap.
Az időjárás miatt a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) járatai több útvonalon is megnövekedett menetidővel közlekednek szerdán.
Törvénymódosítással segítene az Országgyűlés mezőgazdasági bizottsága az időjárási körülmények miatt bajba került gazdálkodóknak a károk mérséklésében – mondta Font Sándor (Fidesz), a bizottság elnöke az MTI-nek a testület hétfői ülését követően.
Tisztelt Szakértő! Külszíni, mélyépítő munkát végez vállalkozásom. Az idei tél hosszantartó, különösen hideg időt, fagyos talajt és altalajt "eredményezett". Kérdésem: az Mt.146. § (1) alapján, elháríthatatlan külső körülményre hivatkozva, jogosult vagyok-e munkáltatóként fizetés nélküli időszaknak minősíteni a leírt időintervallumot? Válaszát várom, köszönettel: Huber István
Az elmúlt napokban az ónos esők jelentős károkat okoztak az országban, a károk bejelentése, felmérése még mindig zajlik – közölték az MTI által megkérdezett biztosítók szakemberei.
Az időjárás-előrejelzések szerint – átmeneti enyhülést követően – még hetekig kemény hidegre kell számítani, így a munkáltatóknak a szabadtéri munkahelyeken dolgozók számára folyamatosan gondoskodniuk kell megfelelő téli munkaruha, védőital juttatásáról. Cikkünkben emlékeztetünk e juttatásokra vonatkozó adózási tudnivalókra.
Az elmúlt napok rendkívül csapadékos időjárása kapcsán jó, ha tudjuk, mire fizetnek a lakásbiztosítási szerződések. A Biztosítás.HU internetes portál összegyűjtötte, mire kell most figyelniük a lakástulajdonosoknak, azonban arra is felhívta a figyelmet, hogy nagyon sok lakóingatlan még ma is biztosítás nélküli Magyarországon – figyelmeztet a Biztosítás.HU.
dr. Csobánczy Péter
közgazdász, jogász, adótanácsadó
Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől