47 találat a(z) helyszíni ellenőrzés cimkére

Közel húszmillió forintos bírságot szabott ki az MNB Cikk

Az MNB 19,2 millió forint bírságot szabott ki az Erste Alapkezelő Zrt.-re az általa kezelt ingatlanalapokat érintő jogsértő eljárás miatt. A bírságösszeget többek között a szabálysértés súlya, kockázata és az alapkezelő piaci részaránya alapozta meg.

Itt számíthatnak NAV-ellenőrzésekre a héten Cikk

Augusztus elején a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) revizorai továbbra is ellenőrzik a frekventált nyári célpontokat, így a strandokat, fürdőket, zöldség- és gyümölcskereskedőket, illetve a vendéglátókat is ellenőrzik. Az iskolakezdés közeledtével megkezdik a papír- és írószerboltok ellenőrzését is. A helyszínen vizsgálják a nyugta- és számlaadást, a foglalkoztatottak bejelentését és az online pénztárgépek használatának szabályszerűségét. Az adóellenőrök a hét valamennyi napján és a fentieken túl más gazdasági tevékenységet folytató vállalkozásoknál is végezhetnek vizsgálatokat.

Itt razziáznak a NAV ellenőrei a héten Cikk

A héten marad a kánikula, így a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai továbbra is figyelnek a strandokra, fürdőkre, fagylaltozókra, illetve a turisztikailag frekventált helyeken működő vendéglátókat is ellenőrzik. Továbbra is fókuszálnak a zöldség- és gyümölcskereskedőkre és az építkezésekre is. Az adóellenőrök a nyugta- és számlaadást, a foglalkoztatottak bejelentését és az online pénztárgépek használatának szabályszerűségét vizsgálják, de ellenőrizhetik az áruk eredetét is. A leírtak nem zárják ki, hogy a revizorok más helyeken is megjelenjenek.

NAV-ellenőrzések: itt számíthatnak revizorok látogatására a héten Cikk

A nyár derekán a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai figyelme továbbra is irányul a strandok, fürdők, fagylaltozók, cukrászdák irányába, illetve a dinnyekereskedők, vendéglátóhelyek, szezonális gyümölcsöt árusítók is bizton számíthatnak látogatásra. Az adóellenőrök a nyugta- és számlaadást, a foglalkoztatottak bejelentését és az online pénztárgépek használatának szabályszerűségét vizsgálják, de ellenőrizhetik az áruk eredetét is. A leírtak nem zárják ki, hogy a revizorok más helyeken is megjelenjenek.

NAV-ellenőrzés: ezeken a helyeken számíthatnak revizorokra a héten Cikk

A meleg megérkeztével a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) is ellenőrzéseinél leginkább a nyári helyszínekre fókuszál. Ennek megfelelően meglátogatják a fürdőket, strandokat, fagylaltozókat, cukrászdákat, de nem maradhatnak ki a piacok, szezonális gyümölcsöt árusító boltok sem. Az adóellenőrök vizsgálják a számla- és nyugtaadást, az online pénztárgépek használatának szabályszerűségét, de ellenőrizhetik a készpénzkészletet és az alkalmazottak bejelentését is, illetve az áruk eredetét és a jövedéki termékeket. A leírtak nem zárják ki, hogy a revizorok más helyeken is megjelenjenek.

NAV-ellenőrzés: ezeken a helyeken számíthatnak rá Cikk

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) ellenőrei júniusban sem hagyják abba a helyszíni ellenőrzéseket. Megjelenhetnek szezonálisgyümölcs-árusoknál, cukrászdákban, fagylaltozókban, illetve pékségekben is, de természetesen fókuszban maradnak az építkezések is. Az adóellenőrök vizsgálják a számla- és nyugtaadást, az online pénztárgépek használatának szabályszerűségét, de ellenőrizhetik természetesen a készpénzkészletet és az alkalmazottak bejelentését is. A leírtak nem zárják ki, hogy a NAV munkatársai más helyeken is lecsapjanak.

NAV: itt várhatóak helyszíni ellenőrzések a héten Cikk

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) ellenőrei folytatják a helyszíni ellenőrzéseket. Ellenőrzések várhatóak a szezonálisgyümölcs-árusoknál, használtruha-kereskedőknél, de természetesen fókuszban maradnak az építkezések is. Az adóellenőrök a számla- és nyugtaadást, az online pénztárgépek üzemeltetését vizsgálják, továbbá nyomon követhetik a bevételek alakulását, illetve vizsgálhatják a foglalkoztatás szabályszerűségét is. A leírtak nem zárják ki, hogy a NAV munkatársai más helyeken is megjelenjenek.

NAV helyszíni ellenőrzések: itt számíthatnak rájuk a héten Cikk

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) ellenőrei februárban fókuszálnak az ajándékboltokra, a parfümériákra és az édességárusokra, de ellenőrzésre számíthatnak továbbra is az építkezések, zöldség- és gyümölcsárusok, egyes megyékben pedig a számítástechnikai üzletek. A revizorok nézik a nyugta- és számlaadás szabályszerűségét, az online pénztárgépek használatát, illetve figyelik az alkalmazottak megfelelő bejelentését is. A leírtak nem zárják ki, hogy a NAV munkatársai az itt leírt helyeken kívül is lecsapjanak.

Katás egyéni vállalkozó – szőlőtelepítési támogatás Kérdés

NAV-ellenőrök: a héten ezeken a helyeken számíthatnak rájuk Cikk

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) ellenőrei a karácsony közeledtével kiemelt figyelmet szentelnek az fenyőfa-kereskedőknek, az édesség- és ajándékárusoknak. A revizorok a számla- és nyugtaadást, a foglalkoztatottak bejelentését, valamint az online pénztárgépek használatát vizsgálják. A webáruházak is számíthatnak próbavásárlásokra, emellett fókuszban marad a katás szerződések vizsgálata is. Természetesen a NAV-ellenőrök a fent leírtaktól függetlenül máshol is megjelenhetnek.

MNB: azonnali tiltás a HBA Faktoring Kft.-nek és egy magánszemélynek Cikk

Az MNB piacfelügyeleti vizsgálatának lezárásáig azonnali hatállyal megtiltotta a budapesti HBA Faktoring Kft.-nek és egy magánszemélynek, hogy jogosulatlan pénzügyi közvetítői (alkuszi), illetve követelésvásárlási tevékenységet végezzenek, olvasható a Magyar Nemzeti Bank oldalán.

Itt várhatók helyszíni NAV-ellenőrzések a héten Cikk

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) ellenőrei novemberben végén megkezdik az ünnepekhez kapcsolódó ellenőrzéseket, így érintettek az édesség- és ajándékkereskedők, de betoppanhatnak még autógumi-szerelőkhöz, pékségekbe, illetve zöldségesekhez is. Továbbra is központi ellenőrzési téma marad a katás szerződések vizsgálata, de még mindig megjelenhetnek a revizorok az építkezéseken is. Az ellenőrök nézik a nyugta- és számlaadás szabályszerűségét, az online pénztárgépek használatát, illetve figyelik az alkalmazottak megfelelő bejelentését is. A leírtak nem zárják ki, hogy a NAV munkatársai az itt leírt helyeken kívül is ellenőrzéseket

A NAV itt végez helyszíni ellenőrzéseket a héten Cikk

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) ellenőrei novemberben is folytatnak helyszíni ellenőrzéseket. NAV-látogatásra számíthatnak az autógumi-szerelő műhelyek, távol-keleti árukat értékesítők, illetve mobiltelefon- és játékkereskedő vállalkozások. Továbbra is központi ellenőrzési téma a katás szerződések vizsgálata, de továbbra is megjelenhetnek a revizorok az építkezéseken is. Az ellenőrök nézik a nyugta- és számlaadás szabályszerűségét, az online pénztárgépek használatát, illetve figyelik az alkalmazottak megfelelő bejelentését is. A leírtak nem zárják ki, hogy a NAV munkatársai az itt leírt helyeken kívül is ellenőrzéseket

Ezeken a helyeken razziáznak a NAV ellenőrei a héten Cikk

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) ellenőrei októberben is folytatják a helyszíni ellenőrzéseket. A tél közeledtével ellenőrzik a autógumi-szerelő műhelyeket, vállalkozásokat, de NAV-látogatásra számíthatnak a koszorú-, virág- és ajándékkereskedők, illetve lesznek próbavásárlások vendéglátóhelyeken, zöldség- és gyümölcsárusoknál is. Továbbra is központi ellenőrzési téma a katás szerződések vizsgálata. Fókuszban maradnak az építkezések és az ott foglalkoztatott munkavállalók. A revizorok nézik a nyugta- és számlaadás szabályszerűségét, az online pénztárgépek használatát, illetve figyelik az alkalmazottak megfelelő bejelentését is. A leírtak nem zárják ki, hogy a NAV munkatársai az itt leírt helyeken kívül is ellenőrzéseket tartsanak.

A NAV ellenőreire számíthatnak ezeken a helyszíneken Cikk

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) ellenőrei októberben is végeznek helyszíni ellenőrzéseket. Mindenszentek közeledtével NAV-látogatásra számíthatnak a koszorú-, virág- és ajándékkereskedők, de lesznek próbavásárlások vendéglátóhelyeken, zöldség- és gyümölcsárusoknál is.Továbbra is központi ellenőrzési téma a katás szerződések vizsgálata. Fókuszban maradnak az építkezések és az ott foglalkoztatott munkavállalók. A revizorok nézik a nyugta- és számlaadás szabályszerűségét, az online pénztárgépek használatát, illetve figyelik az alkalmazottak megfelelő bejelentését is. A leírtak nem zárják ki, hogy a NAV munkatársai az itt leírt helyeken kívül is ellenőrzéseket tartsanak.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Katás egyéni vállalkozó cseden

Adózóna szerkesztőség

kérdések és válaszok

Kijavítási kérelem

dr. Bartha László

adójogi szakjogász

Lízing külföldről

dr. Bartha László

adójogi szakjogász

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2025 március
H K Sze Cs P Sz V
24 25 26 27 28 1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
31 1 2 3 4 5 6

Együttműködő partnereink