46 találat a(z) hatósági ár cimkére

Cikk

A budapesti taxik hatósági árainak tervezett, jelentős emelése helyett a verseny élénkítését javasolja a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a Főváros számára. A versenyhatóság több alternatívát felvázolt a Fővárosi Önkormányzat felé, amelyek hatékonyabban szolgálhatják a fogyasztói érdekeket, olvasható a GVH honlapján.

Cikk

A mezőgazdasági munkák nagyarányú akadozásához vezet, ha a Mol nagykereskedelmi tarifáiban érvényesíti az elmúlt két hét nyersolajáremelkedését. Országszerte immár mintegy száz üzemanyag-töltőállomáson korlátozzák a kiadható mennyiséget – tudta meg a Népszava Bujdos Esztertől, a Holtankoljak.hu ár-összehasonlító adatbázist üzemeltető 3 P Online Kft. ügyvezetőjétől.

Cikk

Orbán Viktor miniszterelnök múlt heti bejelentése még nem tartalmazta, hogy a hatósági árakat miként kell majd meghatározni a kristálycukor, a búzafinomliszt, a napraforgó-étolaj, a sertéscomb, a csirkemell és a 2,8 százalékos tehéntej esetében, azaz akkor még nem tisztázódott, hogy a tavaly október 15-én érvényes kiskereskedelmi árak ezen termékek esetében miként számolódnak majd. A Magyar Közlöny 5. számában megjelent kormányrendelet – többek között – ezt is tisztázza.

Cikk

Az üzemanyagok hatósági árára vonatkozó részletszabályok szerint az üzemszünetet hirdető vagy ismételt jogsértésen ért benzinkutak működtetése az ellátás biztonsága érdekében átmenetileg egy nyilvántartott szolgáltatóra bízható; a megfelelő felkészültséggel és engedéllyel rendelkező vállalkozások november 18-ig jelezhetik igényüket a nyilvántartásba vételre az innovációs minisztériumnál – tájékoztatta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) az MTI-t.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Közösségi termékértékesítés

dr. Kelemen László

adószakértő, jogász

Számlát kötelező-e kiküldeni e-mailben magánszemélynek?

dr. Kelemen László

adószakértő, jogász

Számla kiküldésének időtartama

dr. Kelemen László

adószakértő, jogász

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 augusztus
H K Sze Cs P Sz V
27 28 29 30 31 1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
31 1 2 3 4 5 6

Együttműködő partnereink