A jövő évi költségvetésről dönt a parlament Cikk
Magyarország 2025-ös központi költségvetéséről dönt az Országgyűlés pénteken, idei ülésezésének várhatóan utolsó napján – közölte az MTI.
Magyarország 2025-ös központi költségvetéséről dönt az Országgyűlés pénteken, idei ülésezésének várhatóan utolsó napján – közölte az MTI.
Mintegy 130 millió forintból fejlesztették az idén a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit (BHN) Zrt. keszthelyi Első Balatoni Sporthorgász Centrumát, a beruházás a jövő év elején kikötőbővítéssel folytatódik.
A kormány 2024 novemberétől az Új Gazdaságpolitikai Akcióterv részeként meghirdetett 8+1 pontos Demján Sándor Program keretében a korábbi 5 százalék helyett évi 3,5 százalékra csökkentette a Széchenyi Kártya Program beruházási hiteleinek kamatát. Mindez jelentős segítség a kkv-knak, amely hozzájárul a vállalkozások megerősítéséhez – közölte honlapján az NGM.
Csaknem 30 milliárd forintos keretösszeggel folytatódik a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatása – jelentette be közösségi oldalán Nagy István agrárminiszter. A tárcavezető hozzátette, pályázni a jövő év első felétől lehet majd, a fejlesztésekhez elnyerhető forrás pedig akár a 10 millió forintot is elérheti, a 85%-os támogatási intenzitás mellett.
Aki az év végén köti az ingatlan-adásvételi szerződést, annak nem biztos, hogy még az idén érdemes benyújtania azt az ingatlanügyi hatósághoz (földhivatalhoz) a papírokat, ha az eladás a szerzéstől számított 5 éven belül történt. Összefoglaltuk a legfontosabb tudnivalókat.
Együttműködés, elszántság, higgadtság – a világgazdasági szereplők részéről ezek szükségesek ahhoz, hogy visszatérjünk a fenntartható növekedési pályára – állapítja meg friss előrejelzésében a KPMG. A cég várakozásai szerint a globális GDP 2025-ben enyhén, 3,2 százalékkal emelkedik, az infláció pedig 3,5 százalékra csökken. A geopolitikai kockázatok azonban továbbra is magasak. Az Egyesült Államok választások utáni politikája, illetve a közel-keleti, valamint az ukrajnai konfliktus lesz komoly hatással a növekedésre.
Gyengült a forint árfolyama csütörtök reggel a főbb devizákkal szemben a nemzetközi bankközi devizapiacon szerda estéhez képest.
A december 18-ai, 2024/129. számú Magyar Közlönyben négy új kormányrendelet és több mint két tucat egyéb jogszabály jelent meg.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 1-1,8 százalékról 0,3-0,7 százalékra rontotta az idei évi GDP-növekedésre vonatkozó előrejelzését, és a jövő évre várakozásai is pesszimistábbak a korábban prognosztizáltnál – derül ki a jegybank legfrissebb inflációs jelentéséből, amely az áremelkedési ütemre vonatkozóan némiképp optimistább a korábbiaknál.
Czeglédi Bernadett
munkajogi és társadalombiztosítási szakértő
Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől