31 találat a(z) feltöltés cimkére

Iparűzési adó számítása kapcsolt vállalkozásoknál – változás 2017-től Kérdés

Tisztelt Szakértő! Egy cégcsoport évek óta kapcsolt vállalkozásaival együtt állapítja meg az iparűzési adó és innovációs járulék alapját a helyi adókról szóló törvény 39. § (6) bekezdés szerint. 2017. január 1-jei hatállyal azonban bekerült ugyanebbe a paragrafusba a (10) bekezdés, mely szerint "A (6) bekezdésben foglaltakat akkor kell alkalmazni, ha a kapcsolt vállalkozási viszony 2016. október 1-jét követően, szétválással jött létre.". Sajnálatos módon a cégcsoport nem ismerte a változást, a csoport vállalkozásai feltöltési és bevallási kötelezettségüket a 2017. évre a (10) paragrafus ismerete és alkalmazása nélkül teljesítették, ahogy a korábbi években is. Kérdésünk, hogy tilos-e alkalmazni a (6) bekezdést 2017-től (ez a kérdés a (10) bekezdés megfogalmazása miatt merült fel bennünk), vagy annak érdekében hogy jelentős adóváltozásokkal járó módosításokat kelljen végezni a bevallásokon, az új (10) bekezdés miatt elfogadható-e 2017-ben a közös adóalap-megállapítás? Mindenképp szükséges-e a bevallások egyéni adóalap-számításra való módosítása (kapcsolt vállalkozók közös adóalapjának megállapítása nélkül)? Sajnos komoly problémát jelent a változás, jelentősen változnak a cégcsoportot alkotó társaságok adókötelezettségei, és van olyan társaság, ahol így a feltöltési kötelezettségnek sem tettek eleget. Bármilyen tanácsot köszönünk és szívesen fogadunk a tárgyhoz kapcsolódóan. Köszönettel: Molnár Tibor

Tao évvégi feltöltése év közben alakult kft.-nél Kérdés

Kérdésem, hogy egy év közben (2017. április) alakult kft. köteles-e december 20-áig a várható tao 90 százalékára feltölteni az adóelőlegét?

Tao és innovációs adó feltöltése Kérdés

Tisztelt Szakértő! A bevallás kitöltésénél fedeztük fel, hogy az innovációs járulék feltöltésénél nem értük el a 90 százalékos határt. A törvény ad lehetőséget a feltöltési bevallás javítására, önellenőrzésére. Ha ezt megtesszük, és befizetjük a különbözetet, akkor el tudjuk kerülni a mulasztási bírságot? Előre is köszönöm a választ! Üdvözlettel. nqgykr

2017. évi beszámoló feltöltése Kérdés

Tisztelt Szakértő! Könyvelőnk az alábbiakról tájékoztatott: "A beszámolót és mellékleteit közzétenni a könyvelő már nem tudja, csak a cégkapunál regisztrált képviselő az obr. rendszeren keresztül." Kérdésünk az lenne, hogy meghatalmazást tudunk-e adni a könyvelőnek a feltöltésre az obr rendszerhez és ha igen, hol és milyen formában. Köszönettel!

Hipa feltöltése 2018-ban Kérdés

T. Szakértő! 2018-tól kivás (korábban társasági adós) cég esetében hogyan alakul a 2018. évre vonatkozó adófeltöltési, bevallási kötelezettség hipa tekintetében, figyelemmel az új Art. előírásaira? Köszönettel: Fazekas Péter

Taofeltöltés Kérdés

Tisztelt Szakértő! Cégünk társaságiadóelőlegkiegészítés-fizetési kötelezettségét 2017. december 21-én teljesítette. A NAV ebben az esetben is 20%-ig terjedő mulasztási bírságot fog kivetni a befizetett előleg és az adó 90%-ának különbözete után vagy csak késedelmi pótlékot? Válaszát előre is köszönöm.

IPA-előleg kiegészítése (feltöltés) Kérdés

Tisztelt Szakértő! Az alábbi témában szeretném a segítségét kérni: Társaságiadó-feltöltésre kötelezett az adózó, amennyiben az adóévet megelőző adóévben az éves szinten számított árbevétele meghaladta a 100 millió forintot. IPA feltöltés Art. szerint: a társasági adó előlegének az adóévi várható fizetendő adó összegére történő kiegészítésére kötelezett vállalkozónak az iparűzési adóelőleget a várható éves fizetendő adó összegére az adóév december 20. napjáig kell kiegészítenie. E szerint kivát választó társaságnak (az adóévet megelőző adóévben az éves szinten számított árbevétele meghaladta a 100 millió forintot) nem kell IPA előlegkiegészítést bevallania és megfizetnie? Válaszát előre is köszönöm

Amit a feltöltésről tudni kell Cikk

Hamarosan esedékes a naptári évvel azonos adóéves vállalkozásoknál az adó (járulék)előleg kiegészítése, a köznapi szóhasználatban feltöltése. Cikkünk sorra veszi, milyen közterhekre vonatkozik és milyen módon kell eleget tenni e kötelezettségnek.

Előre fizetett "kredit" bizonylatolás Kérdés

Tisztelt Hölgyem/Uram! Adott egy nagykereskedelmi vállalkozás, ahol arra próbálunk megoldást találni, hogy a napi készpénzes értékesítést átalakítsuk. Egy jövőbeni jogszabályváltozás következtében csak banki átutalással lehetne majd a termékeket értékesíteni, de partnereinknek javarészt készpénzes bevételei vannak, illetve egyéb okokból nem mindenki szeretné minden vásárlását banki átutalással rendezni. Arra gondoltunk, hogy egy lehetséges megoldás lenne az is, ha előre egy bizonyos összeget befizetnének a bankszámlánkra és ez, mint egy "kredit" funkcionálna. A később leadott megrendelések kiszámlázásra kerülnének és a kiegyenlítés ebből az előre feltöltött összegből történne. Lehetőség szerint nem szeretnénk előlegként kezelni és bizonylatolni az összeget, mert aránytalanul nagy terhet jelentene a dupla bizonylatolás. Kérdésem az lenne, hogy milyen számviteli és adózási megoldás létezhet erre, illetve hogyan kezelhető az előre feltöltött összeg? Valami hasonló megoldást szeretnénk találni, mint például az előre fizetett útdíj. Itt is befizetünk egy bizonyos összeget előre, majd megkapjuk a számlát és a tehergépjármű fizetős útszakaszon való közlekedéssel csökken a befizetett összeg, de utólag már nem kapunk "végszámlát" Köszönettel

Társasági adó Kérdés

Tisztelt Szakértő! Abban kérném a segítségüket, hogy, ha egy 1501-es társaságiadó-feltöltési bevallás nulla forinttal megy be, és mégis 625 ezer forintos társaságiadó-fizetési kötelezettség keletkezik, akkor Ön szerint kell-e beadni önellenőrzést? Segítségüket előre is köszönöm!

Szorít a határidő: jönnek a feltöltési és bevallási kötelezettségek Cikk

Az adófeltöltési kötelezettségnél fontos jól megközelítve belőni a cég várható gazdasági mutatóit, különben a túlfizetés vagy a bírság ronthatja az adózó pénzügyi helyzetét. Összefoglaltuk az új regulákat és az ilyenkor teljesítendő bevallások szabályait is.

A reklámadó bevallása, feltöltése: itt az NGM-NAV tájékoztatója Cikk

A reklámadó év közi módosítása bizonytalanságot okozhat az adózóknak. Az NGM és a NAV tájékoztatója ezt igyekszik eloszlatni.

Most még elkerülheti a bírságot, dönthet adózásáról, ha ezekre figyel Cikk

Decemberben, illetve az adóév utolsó hónapjában több, adózással kapcsolatos bejelentés, bevallás és befizetés esedékes, amelynek elmulasztása bírságot vagy az adózó szándékától eltérő adózást vonhat maga után. Praktikus tudnivalók a kata, a kiva, az eva választásáról, az adók feltöltéséről.

Innovációs járulék bevallás 2012 Kérdés

Adott egy cég, amelyik 2014-ben megállapította, hogy a 2012-es évben nem követte a változásokat és nem fizetett innovációs járulék előleget, feltöltést. Szeretnénk pótolni, de a NAV honlapján a 1249-es bevallási nyomtatvány 2014. 09. 03-án archiválva lett (a többi év, korábbi nem). Az lenne a kérdés, mi a pontosan követendő út a bevallások és befizetések mielőbbi pótlására?

Evások figyelem! Ez az igazság az adóelőleg-kiegészítés bevallásáról Cikk

Evások és könyvelőik körében elterjedt, hogy december 20-áig nem csak az egész évre fizetendő adót kell feltölteni, hanem az előleg-kiegészítésről - az eddigiektől eltérően - bevallást is kell benyújtani a NAV-hoz.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!

Kérdések és válaszok

Háromszoros K+F kedvezmény alkalmazható hipaalapra?

Pölöskei Pálné

adószakértő

Beolvadás

Pölöskei Pálné

adószakértő

Szállítmányozó áfája

Tüske Péter

vámszakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2020 június
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5
hirdetés

exit_to_app Ön korábban már belépett a HVG csoport egyik weboldalán. Ha szeretne ezen az oldalon is bejelentkezni, ezen a linken egy kattintással megteheti.

close