227 találat a(z) felújítás cimkére

Ötmilliárd forint munkásszállók építésére, felújítására Cikk

A korábbinál is kedvezőbb feltételekkel pályázhatnak helyi önkormányzatok, önkormányzati társulások, valamint ezek tulajdonában álló gazdasági társaságok munkásszállók építésére, felújítására – hangsúlyozta a Magyar Idők pénteki számában Bodó Sándor, a Pénzügyminisztérium foglalkoztatáspolitikáért és vállalati kapcsolatokért felelős államtitkára.

Csütörtöktől újraindul a vonatforgalom a Déli pályaudvarról Cikk

Újraindulhat a vonatforgalom a Déli pályaudvaron csütörtök hajnalban, miután szerda estig befejeződik a pályaudvar karbantartása, a felújított berendezések üzempróbája – közölte a MÁV Zrt. szerdán az MTI-vel.

Ingatlanfelújítás külföldi megrendelőnek Kérdés

Tisztelt Szakértő, ügyfelem egy építőipari kisvállalkozás. Megbízást kapott egy budapesti ingatlan felújítási munkálatainak elvégzésére. A megbízó egy német illetőségű cég, magyar adószám nélkül. A kérdésem az, hogy ha kibocsátják az építőipari tevékenységről szóló számlát egyenes áfával, amit a német cég nem is akar visszaigényelni, az helyes eljárás-e, illetve az online számlázó rendszerben csak az alvállalkozók, illetve az építőanyagról szóló számlák fognak megjelenni, mint bejövő/szállítói számlák, de a kimenő számla, mivel a megrendelő német, nem fog látszani. Illetve, ha hibás ez a megoldás, akkor mi lenne a szabályos út? Válaszukat előre is köszönöm

Egyéni cég – bérelt ingatlanon végzett felújítás Kérdés

Tisztelt Szakértő! Az egyéni vállalkozó egy bérelt ingatlanon végzett felújítást nyilvántart a könyveiben. Az ingatlant jelenleg is bérli, és az egyéni cég is tovább fogja bérelni, megszakítás nélkül. A felújításhoz támogatást is igénybe vett, ezért a támogató szervezet hozzájárult az egyéni cég alapításához. Viszont a felújítást apportként nem lehet bevinni az egyéni cégbe, mivel az önállóan nem forgalomképes. Kérdésem: a felújítás nettó értéke hogyan érinti az egyéni vállalkozó szja-törvény 49/A paragrafus szerinti adókötelezettségének számítását? Köszönettel: Krisztiánné

BKK: visszaáll a tanítási menetrend, befejeződnek a felújítások Cikk

Szeptember 3-án újra életbe lép a tanítási időszakban érvényes menetrend, egyes járatok sűrűbben közlekednek, és több felújítás is befejeződik – közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) azt MTI-vel.

Ötmilliárdos támogatás az önkormányzatoknak Cikk

Csaknem háromszáz település összesen ötmilliárd forint támogatást kap intézmények fejlesztéséhez, valamint utak, hidak és járdák felújításához – írja a Magyar Idők.

GKI: még többen vennének lakást Cikk

A lakásvásárlásra, építésre vonatkozó lakossági kilátások 2008 elején voltak utoljára olyan derűlátóak, mint most, ugyanis azok körében, akik a következő egy évben biztosan elindítanak egy vásárlási vagy építési tranzakciót 25 százalékpontos, a valószínű szándékúak körében pedig 43 százalékpontos növekedés következett be az előző negyedévhez képest – közölte a GKI Gazdaságkutató Zrt. legfrissebb, negyedévente publikált ingatlanpiaci felmérésében.

Bérelt ingatlannál a felújítási költség áfája levonható-e? Cikk

Olvasónk vásárolt egy családi házat, egy melléképülettel, amelyet a saját kft.-nek ad bérbe, határozatlan időre. A felújítást a kft. aktiválja. Az áfát levonhatja-e a kft.? A kérdésre dr. Bartha László adójogi szakjogász válaszolt.

Bérelt ingatlan felújítása Kérdés

Tisztelt Szakértő! Vásároltunk egy családi házat, az udvaron van egy melléképület 200 négyzetméter mellékhelyiséggel. A melléképületet a saját kft.-nknek bérbe adjuk, határozatlan időre. A felújítást a kft. aktiválja. Az áfát levonhatja a kft., mert a melléképület nem lakóingatlan? Köszönettel.

Nonprofit kft. beruházásának áfája Kérdés

A tevékenység végzésére (idősek bentlakásos ellátása) használt ingatlant felújítják. A kivitelező áfás számlát ad. Levonásba helyezhetem-e? Liftet is beszerelnek, erről fordított adózású számlát kaptunk (építésiengedély-köteles). Hogyan számoljak az áfával? Köszönettel: könyvelőiroda

Több csok-ot kaphatnak a kistelepüléseken építkezők Cikk

Az ötezer főnél kisebb településeken növekedni fog a jövőben a családi otthonteremtési kedvezmény (csok) összege, s az említett körbe tartozó településeken lévő használt ingatlanok felújításához igénybe vehető támogatásnál is jelentős növelést tervez a kormány – közölte a Miniszterelnökséget vezető miniszter a mai kormányinfón a Magyar falvak program indulásának bejelentésekor.

Telephely felújítása Kérdés

Tisztelt Szakértő! Egyéni vállalkozó telephelyén szeretne felújítást végezni. A telephelyen nem történik értékesítés, csak az anyagok tárolására használják. A felújításhoz szükséges anyagokat, illetve a felújítást végző vállalkozók számláit milyen módon számolhatom el? Az anyagok és a munkákat végző vállalkozók számlájának áfáját levonhatom-e? Válaszát előre is köszönöm!

Idegen ingatlanon végzett beruházás áfája Kérdés

Ügyfelem 10 éve a székhelyként szolgáló ingatlanon – ami a kültag magánszemély tulajdona volt – felújítási tevékenységet végzett. Az ingatlan lakásként szerepelt a földhivatali nyilvántartásban, ezért a felújításhoz kapcsolódó áfa nem került levonásra. Az ingatlan 2018-ban értékesítésre került. A cég kiszámlázza a magánszemély tulajdonos felé a felújítás értékét. Kérdésem: ez a kiszámlázás áfával vagy áfa nélküli értékben történjen? Kérem jelölje meg, hogy az áfatörvény mely szakaszára hivatkozva történjen a számlázás. Köszönettel!

Beszáll a 3-as metró felújítási költségeibe az EU Cikk

Az EU körülbelül 150 milliárd forinttal (473,4 millió euróval) kíván hozzájárulni a kohéziós alapból a budapesti 3-as metróvonal teljes felújításának költségeihez. Ez lesz a negyedik nagy infrasrukturális beruházás eddig, amire Brüsszel a 2014 és 2020-as keret terhére áldását adta.

Vigyázzon mától az M1-esen! Cikk

Június 28-án kezdték el a terelés kiépítését a műszaki átjárók bontásával az M1-esen a szakemberek, a kivitelezési munkák pedig 2018. július elején indulhatnak. A gyorsforgalmi út Győr-Hegyeshalom felé vezető oldalán, a 28-as és a 40-es kilométerszelvények közötti szakaszán valósulhat meg az útalapot is érintő felújítás, mely várhatóan 140 napig tart majd – írja a kisalföld.hu nyomán a napi.hu.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!

Kérdések és válaszok

Egyesület – könyvelés

Pölöskei Pálné

adószakértő

Számlázás

Hunyadné Szűts Veronika

igazságügyi adó- és járulékszakértő

Pénztárgép, számlázás

Hunyadné Szűts Veronika

igazságügyi adó- és járulékszakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2020 július
H K Sze Cs P Sz V
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2
hirdetés

exit_to_app Ön korábban már belépett a HVG csoport egyik weboldalán. Ha szeretne ezen az oldalon is bejelentkezni, ezen a linken egy kattintással megteheti.

close