371 találat a(z) egészség-rss cimkére

Cikk

A Szupermenta program legfrissebb terméktesztjén növényi alapú fehérjeporokat vizsgáltak a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szakemberei, a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem Sport-táplálkozástudományi Központ együttműködésével. A tesztelt 17 csokoládé ízű termék mindegyike miatt hatósági eljárás indult, ugyanis egyik sem felelt meg maradéktalanul a jelölési előírásoknak. Ezenfelül négy terméknél élelmiszerminőségi, egy esetben pedig élelmiszerbiztonsági hibát is megállapítottak a szakemberek. Nem jelölt szójatartalom miatt – még a tesztfolyamat elején – egy termék visszahívását is elrendelték a hatósági felügyelők – írja honlapján a Nébih.

Cikk

A Gyógyszer-befogadási Bizottság javaslata alapján a nagyértékű gyógyszerek befogadása 38 terápiás területet érint, és 52 készítményt tartalmaz. Ezek között onkológiai, onko-hematológiai gyógyszerek szerepelnek, emellett megtalálhatóak köztük a krónikus szívelégtelenség, a Parkinson-kór, illetve a Wilson-kór kezelésére alkalmas készítmények is – közölte a Belügyminisztérium (BM) szerdán az MTI-vel.

Cikk

2023. november 30-án jelent meg a Magyar Közlönyben az egyes adótörvények módosításáról szóló 2023. évi LXXXIII. törvény, amely – többek között – módosította a társadalombiztosítás ellátásaira jogosultakról, valamint ezen ellátások fedezetéről szóló 2019. évi CXXII. törvényt (Tbj.). Írásunkban a Tbj.-re vonatkozó változásokat ismertetjük.

Cikk

Hollandiában 2023. szeptember elején kitört, majd országszerte rendkívül gyorsan elterjedt a kéknyelvjárvány. Október elején, a korábban mentes státuszú tagállamok közül, Németország és Belgium is bejelentette a betegség holland határhoz közeli megjelenését. A magyar állatállomány védelme, valamint mentes státuszunk megőrzése érdekében a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) elrendelte a Magyarországra szállított szarvarmarhák vizsgálatát – írja honlapján a Nébih.

Cikk

Súlyos élelmiszerbiztonsági hiányosságok, higiéniai problémák miatt felfüggesztették egy a Pest vármegyei Vácon működő pékség és cukrászüzem tevékenységét – tájékoztatta a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szerdán az MTI-t.

Cikk

Szaloncukrot hívott vissza a Penny Market Kft. a termék minőségmegőrzési időn belüli romlása miatt – közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szerdán az MTI-vel.

Cikk

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma magas patogenitású madárinfluenza vírus jelenlétét igazolta Hajdú-Bihar vármegyében. Az érintett állomány felszámolása – már a gyanú alapján – kezdetét vette. Az újabb kitörés is igazolja: kiemelten fontos, hogy a baromfitartók fokozottan betartsák a járványügyi előírásokat – írja honlapján a Nébih.

Cikk

Október közepén a Magyarországgal határos, horvátországi Eszék-Baranya megyében is igazolták az afrikai sertéspestis (ASP) jelenlétét házisertés-állományokban. A horvát járvány nyári kezdete óta a kitörések száma meghaladta az ezret, a fertőzött állatoké a húszezret. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) a körültekintő és felelős hozzáállásra hívja fel a Horvátországba utazók figyelmét, egyúttal a déli vármegyék sertéstartóitól a kiemelt járványvédelmi intézkedések betartását kéri – írja honlapján a Nébih.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Levegőterhelési díj 2026. októbertől

Nagy Norbert

adószakértő

EU-s autó beszerzése

Nagy Norbert

adószakértő

Bejelentett részesedés

Pölöskei Pálné

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 szeptember
H K Sze Cs P Sz V
31 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 1 2 3 4

Együttműködő partnereink