371 találat a(z) egészség-rss cimkére

Cikk

Befejeződött az Országos Vérellátó Szolgálat (OVSZ), a Semmelweis Egyetem, az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE), valamint a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem konzorciumának együttműködése, a Koronavírus-fertőzéssel szemben természetes védettséget adó faktorok vizsgálata és alkalmazása plazmaterápiában című projektben. A kutatás eredményeként fontos szabadalmakat indítottak el – közölte az MTI.

Cikk

Rendkívüli sebességgel terjed Magyarországon is a szamárköhögés, a legfrissebb hivatalos, heti fertőzési jelentés alapján már 76 gyanús esetet azonosítottak idehaza. Első hallásra ez nem tűnik magasnak, de érdemes elhelyezni a korábbi évek adatai fényében: 2017 és 2023 között 0 és 15 eset között szóródott a kumulált esetszám az első 24 hétben. A bevizsgált mintákon túl pedig rengeteg felderítetlen eset lehet még az országban, mivel az érintettek (legyenek akár betegek, akár háziorvosok) nagyon gyakran nem ismerik fel a betegséget, hiszen egy olyan régi-új fertőzéssel állunk most szemben, amiről azt hittük, hogy a sikeres védőoltási programnak és a magas hazai átoltottságnak köszönhetően már rég eradikáltuk. Úgy tudjuk, idehaza is volt több, a betegséggel összefüggésbe hozható csecsemő-haláleset. Közben a járványügyi hatóság a felfutó esetszámok ellenére 5 hónapja nem kommunikál a nyilvánosság felé, hivatalosan tehát még nem lehet járványról beszélni. Most viszont újult erővel támad a pertussis betegség, melynek elsősorban a csecsemők vannak kitéve. Szakértőkkel beszéltük végig az aktuális helyzetet, a jelenség mögött meghúzódó folyamatokat, a kilátásokat és minden fontosabb szereplő feladatát, felelősségét. A megkérdezettek körében egyértelmű konszenzus volt abban, hogy a mostani helyzet még inkább felértékeli a megelőzést, vagyis a védőoltás felvételét: mind a szamárköhögés elleni kötelező gyerekkori védőoltásokat, mind pedig a felnőttkori ismétlő vakcinát – írja a portfolio.hu.

Cikk

Fokozott elővigyázatosság és ellenőrzés indokolt a távoli kontinensekről, országokból (például Kína) érkező tengeri konténerek esetében. Ezen szállítmányok (például kő- és fémáruszállítmányok) fa csomagolóanyagai ugyanis komoly ‒ főként növényegészségügyi ‒ kockázatot jelenthetnek a környezetünk egészségére – írja honlapján a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih).

Cikk

Október 1-jétől Budapesten is az Országos Mentőszolgálat működteti a háziorvosi és gyermekorvosi ügyeletet – az erről szóló törvénymódosítást 135 igen, 28 nem szavazattal és 16 tartózkodással hagyták jóvá. Az állam működését érintő egyes törvények módosításáról szóló javaslat alapján kiterjesztik a kötelező egészségügyi szűrővizsgálatokat.

Cikk

Az élelmiszerek ára és íze mellett a biztonság a harmadik fő tényező, amit vásárláskor mérlegelnek a fogyasztók. Az Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóság (EFSA) a fogyasztói tudatosság növelése érdekében “Safe2Eat” néven 18 országban indít átfogó kampányt, melybe Magyarország a Nébih szakmai támogatásával kapcsolódik be, olvasható a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) honlapján.

Cikk

Csattanó maszlag lehetséges jelenléte miatt visszahívta a forgalomból a 450 grammos Auchan gyorsfagyasztott zöldhüvelyű vágott zöldbabot az Auchan Magyarország Kft. – közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szerdán az MTI-vel.

Cikk

Súlyos élelmiszerbiztonsági kockázatot jelentő higiéniai körülményeket és nyomonkövetési hiányosságokat találtak egy debreceni vendéglátóipari egység ellenőrzésekor a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) ellenőrei. A feltárt jogsértések miatt az étterem tevékenységét azonnali hatállyal felfüggesztették a szakemberek – írja honlapján a Nébih.

Cikk

Nem jelölt allergén jelenléte (szója) miatt az Auchan Magyarország Kereskedelmi Kft. visszahívta a forgalomból az "Auchan Kedvenc csemege debreceni, 300 g és Auchan Kedvenc csípős debreceni, 300 g" terméket – közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih).

Cikk

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) honlapján tette közzé nem jelölt allergén jelenléte miatt a SPAR VEGGIE tortellini spenót-kesudió visszahívását.

Cikk

Próbavásárlással „jutottak” 3,5 kg cirill betűs, valamint érvényes forgalomba hozatali és felhasználási engedéllyel nem rendelkező növényvédő szerhez egy magánszemélytől a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) ellenőrei márciusban. Az akciót további ellenőrzés követte Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében. Végül több mint 30 kg kockázatosnak számító növényvédő szert vont ki a forgalomból a hatóság – írja honlapján a Nébih.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Levegőterhelési díj 2026. októbertől

Nagy Norbert

adószakértő

EU-s autó beszerzése

Nagy Norbert

adószakértő

Bejelentett részesedés

Pölöskei Pálné

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 szeptember
H K Sze Cs P Sz V
31 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 1 2 3 4

Együttműködő partnereink