76 találat a(z) családtámogatás cimkére

Cikk

Ha valamelyik ország elégedetlen, akkor sem cselekedhet egyoldalúan, ezt a többi tagállammal egyetértésben kell tennie – idézi a kormányportál Balog Zoltán emberi erőforrások miniszterének az osztrák közszolgálati televízió (ORF) híradójában elhangzott kijelentését. A miniszter arra reagált, miszerint az osztrák kormány a családtámogatás változtatásával csökkentené az Ausztriában dolgozó magyarok juttatását.

Cikk

Az osztrák parlament által tervezett családtámogatási változtatás nyomán az Ausztriában dolgozó magyar munkavállalók 50 százalékkal kevesebb pénzhez jutnának, a magyar kormány szerint ez elfogadhatatlan – erről az emberi erőforrások minisztere beszélt csütörtöki, budapesti sajtótájékoztatóján, miután tárgyalt Sophie Karmasin osztrák család- és ifjúságügyi szövetségi miniszterrel.

Cikk

Az Állami Számvevőszék befejezte a Magyar Államkincstár közigazgatási hatósági tevékenységének és a központosított illetmény-számfejtési rendszerének 2014-re kiterjedő szabályszerűségi ellenőrzését. Az ÁSZ megállapította, hogy a Kincstárnál a közigazgatási hatósági feladatok ellátásához a családtámogatás, fogyatékossági ellátások, a törzskönyvi nyilvántartás, a jogorvoslati eljárások területén nem alakítottak ki megfelelő kontrollkörnyezetet, és ezek végrehajtása sem felelt meg a jogszabályi előírásoknak.

Cikk

Több ponton is módosultak a gyermekekhez kapcsolódó ellátások szabályai. A gyermekgondozási díjra vonatkozó szabályok változása mellett átszabták az anyasági támogatásra, a gyermekgondozási segélyre, a gyermeknevelési támogatásra és a családi pótlékra vonatkozó rendelkezéseket is. Cikkünkben utóbbi változásokat, azaz a családtámogatás szabályainak fontosabb módosításait ismertetjük.

Kérdés

Tisztelt Szakértő! Katás egyéni vállalkozó 2015 áprilisában fog szülni. A csecsemőgondozási díjra vonatkozó jogosultsági feltételekkel rendelkezik. Kérem szíves válaszát arra vonatozóan, hogy hogyan, és mikor kell igényelnie a csecsemőgondozási díjat, illetve a családtámogatási ellátások (gyes, családi pótlék, anyasági támogatás) folyósítását. Ha jogosult csecsemőgondozási díjra, ezzel együtt jogosult a családtámogatási ellátásokra is? Válaszát előre is nagyon köszönöm.

Kérdés

Tisztelt Szakértő! Egy katás bt. ügyvezető beltagja 40 órás munkaviszonya mellett volt kisadózóként bejelentve. 2014 júniusától tgyáson majd gyeden van. Főállású munkaviszonyában fizetés nélküli szabadságát tölti, a bt.-ben nem működik személyesen közre. Amennyiben a munkahelyére nem menne vissza, de a bt.-ben közreműködne – főállású kisadózó lesz –, hogyan alakulna a családtámogatási ellátása, ha 2015-ben újabb gyermeke születik? Munkaviszonyában a minimálbér kétszeresénél többet keresett. Milyen összeg lesz az ellátások alapja? Köszönettel.

Cikk

Családtámogatási reformokról döntöttek a napokban Németországban, ahol mostantól alanyi jogon jár a bölcsődei férőhely, és külön támogatásra számíthat az, aki otthoni keretek között oldja meg 3 évesnél fiatalabb gyermeke napközbeni nevelését. A dpa hírügynökség körképben ismertette, milyen megoldásokat alkalmaznak a világ egyes országai a gyermeknevelés támogatásában.

Cikk

Összesen több mint nyolcszáz milliárd forintot, a GDP csaknem 3 százalékát fordította tavaly az állam családtámogatásokra, valamint jövedelempótló és korhatár alatti ellátásokra - írja a keddi Világgazdaság, a Magyar Államkincstár adataira hivatkozva.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Közösségi beszerzés könyvelése

Szipszer Tamás

adószakértő

Költségelszámolás

Szipszer Tamás

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 augusztus
H K Sze Cs P Sz V
27 28 29 30 31 1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
31 1 2 3 4 5 6

Együttműködő partnereink