498 találat a(z) családi kedvezmény cimkére

Cikk

Nagyot szólt a 2015-re beterjesztett adócsomag, pedig ennek még a halvány jele sem érződött a pakk részleteinek miniszteri bejelentésekor. Varga Mihály ugyanis jószerivel csak a pozitív módosításokra szorítkozott, igaz megemlítette, hogy jövőre már az internetszolgáltatóknak is távközlési adót kellene fizetniük.

Cikk

Bár már beköszöntött a hagyományosan adócsomagot érlelő október, az idén nem csak a szőlőtermés katasztrofális, de a jövő évi adótermést is sűrű köd borítja. Csak a türelmetlen szüretelők szemezgetnek ijesztően savanyú megszorításokról felröppenő híreket, amelyeket a hivatalosság rendületlenül cáfol. Pedig lehetnek édes fürtök is: például már bejelentették a kétgyermekesek családi kedvezményének növelését, és ezzel együtt – az Alkotmánybíróság határozata nyomán – a féltestvéreket nevelő élettársi közösségek hátrányos megkülönböztetésének is meg kell szűnnie. Mire számíthatnak a sérelmezett családok?

Kérdés

Apa és anya élettársi kapcsolatban élnek, most született közös gyermekük. Az világos, hogy a várandósság idejére nem vehető igénybe a kedvezmény, de az apa jövedelme megengedné a beszámítást. Mi a feltétele, hogy az előleg számításánál elszámolható legyen a gyermek utáni kedvezmény? Fontos-e, hogy jelen esetben a családi pótlékot ki igényeli?

Kérdés

Családi kedvezmény igénybevételéhez feltétel a "közös háztartásban élés" megvalósulása. Apa, anya, gyerekek egy családi házban élnek, de anya lakcímkártyáján más cím szerepel.Ebben az esetben jogosultak-e családi kedvezmény érvényesítésére, illetve mivel kell igazolni a közös háztartás meglétét? Köszönettel: vbtax

Kérdés

Tisztelt Szakértők! Érvényesíthet-e a családi kedvezményt egy magyarországi munkavállaló, amennyiben a férje Ausztriában igénybe vesz hasonló kedvezményt? Az Szja tv 1/A § -a olvasatom szerint csak arról rendelkezik, hogy a férj nem veheti igénybe mindkét országban. Köszönöm a választ.

Kérdés

Tisztelt Szakértő! Az új Ptk. szerint, ha egy cég nem jogosult osztalék-kifizetésre, mert az eredménytartaléka negatív, akkor a tagok számára sem teljesíthet semmilyen egyéb kifizetést. Ennek ellenére a járulékokat meg kell fizetni a tag után. De mi lesz az szja-val? Azt is kell fizetni, vagy csak járulékot? Hiszen kifizetés hiányában nem lesz jövedelem. És ha kell szja-t fizetni, igénybe vehető-e a családi kedvezmény? Válaszát előre is köszönöm. Nyers Péterné

Kérdés

Tisztelt Szakértő! A kiva alapjának meghatározásakor a személyi jellegű kifizetéseknél az alábbi szerepel a 13KIVA bevallás kitöltési útmutatójába: "az Szja tv. szerint összevont adóalapba tartozó önálló és nem önálló tevékenységből származó bevételből az adóelőleg-alap számításánál figyelembe vett jövedelem," Kérdésem, hogy a családi kedvezménnyel csökkentett adóalapot kell figyelembe venni a kiva-alap meghatározásakor, vagy a bruttó kifizetett munkabért? Válaszát megköszönve, tisztelettel: Szőcs Márta

Cikk

A január 1-jétől bevezetett családi járulékkedvezmény az egyéni vállalkozókat is megilleti. Ahhoz azonban, hogy ezt ténylegesen igénybe tudják venni, több feltételnek is teljesülnie kell. Ezek közül a legfontosabb, hogy a járulékkedvezmény csak a személyi jövedelemadó alapot képező jövedelmet terhelő járulékok terhére érvényesíthető.

Kérdés

Tisztelt Szakértő! Azt szeretném megkérdezni, hogy év végén az szja-bevallásban lehet-e érvényesíteni családi kedvezményt olyan hónapokra is, amikor a munkavállalónak nem volt jövedelme? Ugyanis az elmúlt években külföldön dolgozó magyar állampolgár házaspár hazaköltözött. Gyermekük már itthon született. A férj a gyermek születésének hónapjában munkanélküli volt, azután tudott elhelyezkedni. Az év végén az szja-bevallásában érvényesítheti az arra a hónapra jutó családi kedvezményt? Válaszát előre is köszönöm!

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Hiányos adatok közösségi számlán

Nagy Norbert

adószakértő

Kivanövelő tétel

Szipszer Tamás

adószakértő

Átalányadózó költséghányada

Lepsényi Mária

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 április
H K Sze Cs P Sz V
30 31 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 1 2 3

Együttműködő partnereink