66 találat a(z) brit cimkére

Brexit: ugrásszerűen nő a francia állampolgárságot kérő britek száma Cikk

A brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) közeledtével egyre több, Franciaországban élő brit folyamodik francia állampolgárságért: a benyújtott kérelmek száma 2015 és 2017 között nyolcszorosára nőtt – közölte szerdán a francia belügyminisztérium.

Bérezésben és teljesítményben sem tért még magához a brit gazdaság Cikk

A brit alkalmazotti átlagbér reálértéken még mindig nem érte el a tíz évvel ezelőtt kirobbant világgazdasági válság előtti szintet, és a brit gazdaság egészének teljesítménye is jóval kisebb annál, amelyet a válság utóhatásai nélkül jelenleg nyújthatna – áll a brit Költségvetési Tanulmányok Intézetének (Institute for Fiscal Studies, IFS) szerdán Londonban ismertetett felmérésében.

Eho brit osztalék és üzletrész-értékesítés után Kérdés

Tisztelt Szakértő! Magyar magánszemély egy angol cég tagjaként eladta az üzletrészét a másik tagnak, erre 2017-ben előleget kapott (az üzletrész-értékesítés szerződésének dátuma 2018. februári). Osztalékot is kapott ettől a cégtől 2017-ben. A kapott előleg és az osztalék után egészségügyi hozzájárulást hogyan kell Magyarországon fizetnie? Az szja-bevallás melyik sorában szerepeltessük ? (2017 szeptemberétől Magyarországon be volt már jelentve, járulékot fizetett). Angliában tavaly nem fizetett sem az üzletrész-értékesítés, sem az osztalék felvét után semmit. Előre is köszönöm

Brexit: az EU-val közös szabadkereskedelmi térség létrehozását javasolják a britek Cikk

Közös, az ipari és a mezőgazdasági árucikkek kétoldalú forgalmára kiterjedő szabadkereskedelmi térség létrehozását javasolja a brit kormány az Európai Uniónak.

Iparmágnások, irodalmárok és zenészek a brit szupergazdagok listáján Cikk

Vagyonrekordot döntöttek a brit gazdagok leggazdagabbjai az elmúlt egy esztendőben.

Mégis köt vámmegállapodást az EU-val Nagy-Britannia? Cikk

Lesz vámmegállapodás Nagy-Britannia és az Európai Unió között a brit EU-tagság megszűnése után – véli a brit üzleti minisztérium vezetője.

Vámunió az EU-val: ellenző és támogató brit érvek Cikk

Az Európai Unióval kialakítandó bármiféle jövőbeni vámuniós partnerség határozott elvetését követelték Theresa May miniszterelnökhöz intézett, szerdán ismertté vált közös levelükben a kormányzó brit Konzervatív Párt EU-szkeptikus szárnyának képviselői.

Brexit: szankciókat is belengetett az EB a britekkel szemben Cikk

Egyfajta szankciós mechanizmust is létrehozna az Európai Bizottság az Egyesült Királyság tervezett uniós kilépését követő átmeneti időszakban, így az EU brit szabályszegés esetén felfüggeszthetne a belső piaci tagságból fakadó bizonyos előnyöket London számára – derül ki a brüsszeli testület által szerdán közzétett tervezetből.

Igazolni kell a magyarázat nélküli vagyonok eredetét a briteknél Cikk

A „magyarázat nélküli” nagy vagyonok eredetének igazolására kényszeríti a brit kormány a Nagy-Britanniában élő külföldi oligarchákat.

Szegények és gazdagok Nagy-Britanniban Cikk

A brit statisztikai hivatal (ONS) legfrissebb felmérése szerint a brit háztartások leggazdagabb tíz százalékának nettó pénzügyi és ingatlanvagyona ötszörösen haladja meg a legszegényebb 50 százalékát.

Kiszivárgott: ennyit veszíthetnek a britek a Brexittel Cikk

Egy, a brit kormány számára készített, kiszivárgott bizalmas előrejelzés szerint az Egyesült Királyság gazdasága előnytelenebb helyzetbe fog kerülni az ország Európai Unióból való kilépése (Brexit) után, bármilyen kereskedelmi megállapodást sikerüljön is kötnie az unióval.

Macron: a britek nem mazsolázhatnak az EU-kapcsolatokból Cikk

A francia elnök szerint a brit üzleti szektor csak akkor férhet hozzá maradéktalanul a brit EU-tagság megszűnése után is az Európai Unió egységes belső piacához, ha Nagy-Britannia az ehhez kötődő szabályrendszer egészét teljesíti, „nem szemezgethet” az EU-val folytatandó együttműködés előnyeiből.

Brit kapcsolatok az EU-val a Brexit után: ezt szeretné Theresa May Cikk

A brit miniszterelnök szerint London olyan szabadkereskedelmi megállapodásra törekszik az Európai Unióval, amely az áruk és a szolgáltatások kereskedelmére egyaránt kiterjed.

Adószankciókkal fenyegetik az internetes óriásokat Nagy-Britanniában Cikk

A brit belügyminisztérium biztonsági kérdésekért felelős államtitkára szerint adószankciókra számíthatnak azok az internetes óriáscégek, amelyek nem hajlandók együttműködni a brit kormánnyal az online felületeken megjelenő terrorista tartalmak terjedésének megakadályozásában.

Brit remények a Brexit utáni EU-s kereskedelemről Cikk

A Brexit-tárgyalásokért felelős brit miniszter szerint a brit EU-tagság megszűnésének feltételrendszeréről született előzetes megállapodással "drámaian csökkent" annak a kockázata, hogy Nagy-Britannia átfogó kereskedelmi megállapodás nélkül lép ki az Európai Unióból.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Élelmiszerfelügyeleti díj – pizzéria

Kneitner Lea

okleveles nemzetközi és igazságügyi adószakértő

ÖVTJ-szám

Kneitner Lea

okleveles nemzetközi és igazságügyi adószakértő

Végrehajtási szabály értelmezése

dr. Hajdu-Dudás Mária

ügyvéd

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2025 május
H K Sze Cs P Sz V
28 29 30 1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 31 1

Együttműködő partnereink