71 találat a(z) besorolás cimkére

Kérdés

Tisztelt Szakértő! Igaz, a kkv irányadó besorolásra az, hogy azoknál a társaságoknál (3 db), akik eddig különállóak voltak, de 2016-os évközi üzletrészvásárlás miatt kapcsolttá váltak, úgy a kapcsoltak 1. besorolás alapját képező beszámolók tekintetében 2016. végén a cégcsoport adatait össze kell adni és így kell minősíteni a besorolási alapot, és a későbbiekben is, 2. irányadó évi besorolás tekintetében pedig minden tag „viszi magával” a többéves előzményét, és külön-külön a tagok csak akkor változnak meg minősítésben, ha két egymást követő évben azonos az új besorolási alap minősítése? A kérdés eldöntése a transzferár nyilvántartásra gyakorol komoly hatást.

Cikk

Új lehetőséggel bővült a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) ügyfél-tájékoztató és ügyintéző rendszere, a minősített adózók már telefonon is kérhetnek információt, illetve tehetnek észrevételt besorolásukkal kapcsolatban – hívta fel a figyelmet az adóhatóság.

Cikk

A vizsgált szállodák 22 százaléka, 173 szálláshelyből 38 megtéveszti a vendégeket, azaz besorolási szintje nem felelt meg a követelményeknek, vagy panzióként jogsértően nevezte magát szállodának – ez derült ki a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) legfrissebb vizsgálatán.

Kérdés

Tisztelt Szakértő! Azt szeretném megkérdezni, hogy köztisztviselő esetén a Kttv. 79. § l) ponja alapján a köztisztviselő mentesül a munkavégzés alól, és a 144. § (2) bekezdése alapján a munkáltatóval úgy egyeznek meg, hogy erre az időre nem jár illetmény, akkor ez az időszak a 8. § (5) bekezdését figyelembe véve a besorolásnál figyelembe vehető-e?

Kérdés

Tisztelt Szakértő! Intézményünknél a takarítók, illetve az egyéb fizikai dolgozók "A" osztályba vannak besorolva, mivel egyik munkakör sem igényel szakképesítést. A dolgozók között van, aki érettségivel, van aki szakmunkás végzettséggel rendelkezik. Hogyan kell besorolni a fent említett dolgozókat helyesen? Köszönöm a választ, üdvözlettel.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Egyesület támogatása

Pölöskei Pálné

adószakértő

Beolvadás előtti tőkeemelés

Pölöskei Pálné

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 július
H K Sze Cs P Sz V
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Együttműködő partnereink