783 találat a(z) baleset-bűnügy-rss cimkére

Cikk

A belga szövetségi ügyészség azzal gyanúsítja a kínai Huawei vállalat lobbistáit, hogy több volt és jelenlegi európai parlamenti (EP-) képviselő megvesztegetésével jogellenesen befolyásolhatták az uniós parlament döntéshozatali folyamatait; csütörtök délután lepecsételték az uniós parlament két asszisztensének brüsszeli irodáját, egy gyanúsítottat letartóztattak – tájékoztatott a Le Soir című, francia nyelvű belga napilap csütörtökön.

Cikk

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) revizorai egy építőipari cég ellenőrzésekor külföldi kábítószer-kereskedelem nyomára bukkantak: egy holland webáruház „kutatási vegyszerek” álcája mögött valójában online értékesített dizájnerdrogokat – közölte a hivatal csütörtökön az MTI-vel.

Cikk

Fokozott figyelmet fordít a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága (SZTFH) a fogyasztók védelmére a digitális térben is. Ennek érdekében folyamatosan ellenőrzi az illegális és Magyarországon engedéllyel nem rendelkező weblapokat, az ellenőrzések alapján bírságot szab ki, elrendeli azok hozzáférhetetlenné tételét, valamint, ha annak feltételei fennállnak, büntető feljelentést tesz – közölte Nagy László, a hivatal elnöke a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) vezetőjével folytatott megbeszélést követően.

Cikk

A bűnözők hamis ügyfél-elégedettségi kérdőívet töltetnek ki telefonon az ügyfelekkel az MNB nevében, megtudakolva bankjuk nevét és e-mailes elérhetőségüket. Ezt követően immár a bank nevében jelentkezve a csalók telefonon vagy internetes kémprogramok letöltetése révén szerzik meg az érintett fogyasztók bizalmas banki azonosítóit és lopják el pénzüket, olvasható a bank honlapján. Az MNB feljelentést tesz az újabb kibercsalók ellen és minden kommunikációs csatornán figyelmezteti a lakosságot.

Cikk

Újfajta csalási séma kezd elterjedni itthon: vonzó árú termékek, szolgáltatások külföldi online felületeken való megvásárlásakor az ügyfelek óvatlanul egy rejtett előfizetéshez is jóváhagyásukat adják, írja honlapján az MNB. Az ezeket kínáló csalárd online kereskedők így – az ügyfél eredeti szándéka ellenére – lehetőséget kapnak ismétlődő előfizetési terhelések levonására. Fontos, hogy fokozott körültekintéssel járjunk el az online vásárlásoknál, különösen a külföldi, eddig ismeretlen webáruházaknál.

Cikk

Egy fogyasztó egy bankkal szembeni megtérítési igénye elutasítása miatt fordult a békéltető testülethez. A jogvita abból eredt, hogy a fogyasztó egy online apróhirdetési portálon terméket kívánt eladni, a potenciális vevő azonban a bank felületére hasonlító adathalász internetes felületre vitte, így csalás áldozata lett: ennek következményeként a bank a fogyasztó bankszámlájáról a jóváhagyása nélkül nagyobb összeget utalt át egy ismeretlen belföldi bankszámlára. A békéltető testület ajánlásában felhívta a bankot a fogyasztó által jóvá nem hagyott fizetési művelettel kapcsolatban kifizetett összeg megtérítésére.

Cikk

Hiába igyekezett láthatatlan maradni egy cég az online adóügyi térben, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) árurakodás közben lepte meg. A cég sem a kamionban, sem a raktárban tárolt több mint 15 millió forintnyi áru eredetével nem tudott elszámolni. Végül a helyszínen, készpénzben kifizette a többmilliós bírságot, és további átfogó vizsgálatra is számíthat, olvasható a NAV honlapján.

Cikk

Marihuána tartalmú elektromos dohányterméket, csaknem 1500 doboz magyar zárjegy nélküli cigarettát és közel 90 darab egyéb elektromos cigarettát rejtett költözési holmija közé egy magyar férfi, akit a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevetési Igazgatóságának pénzügyőrei már nem engedtek tovább, olvasható a NAV honlapján.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Taotámogatás szponzoráció

Pölöskei Pálné

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 július
H K Sze Cs P Sz V
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Együttműködő partnereink