12 találat a(z) agrárium cimkére

Cikk

A Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (MAGOSZ) felhívja az erdőgazdálkodók figyelmét, hogy megjelent a „Erdő-környezetvédelmi többéves kötelezettségvállalások (EKV I.)” című új támogatási pályázat. A felhívás célja, hogy ösztönözze azokat az erdőkezelési módszereket, amelyek hozzájárulnak a természetes erdei ökoszisztémák fenntarthatóságához és biodiverzitásához – olvasható az Agroinform.hu közleményében.

Cikk

A gazdálkodók 81 százaléka számolt be arról, hogy a tartósan alacsony terményárak miatt kieső bevételek miatt az elmúlt egy év során volt olyan tervezett gépvásárlása, amit végül el kellett halasztania – derül ki az Agroinform.hu legutóbbi felméréséből. Ebben a helyzetben tovább nőtt a gépi bérmunka jelentősége, amely tevékenység jellemzőit a mezőgazdasági portál alábbi elemzése mutatja be.

Cikk

Idén eddig mintegy 10 ezer cégfelszámolás történt, míg tavaly 8111, 2021-ben pedig 4359 cég szűnt meg. Az iparágakat tekintve a tavalyi adatok alapján magas kockázatú az építőipar, az agrárium pedig a legstabilabb – közölte a Csődvédelem.hu Tanácsadó Kft. szerdán az MTI-vel.

Cikk

Az Agrárminisztérium adatai szerint a gazdálkodók 2022-ben is 680 milliárd forintot fordítottak beruházásokra. Ugyanakkor a gazdálkodók 63 százaléka számolt be arról, hogy a beszerzési költségek megugrása és a finanszírozási feltételek romlása miatt az elmúlt egy év során volt olyan tervezett gépvásárlása, amit végül el kellett halasztania – derül ki az Agroinform.hu legutóbbi felméréséből. Ebben a helyzetben megnőtt a gépi bérmunka jelentősége, amely tevékenység jellemzőit a mezőgazdasági portál alábbi elemzése mutatja be.

Cikk

Kissé javultak az agrárium szereplőinek várakozásai a második negyedév végére az első negyedévhez képest, de továbbra bizonytalanság jellemzi az ágazatot, főként a koronavírus-járvány miatt beszűkült exportlehetőségek, és a tavaszi aszály miatt -– közölte Hollósi Dávid a Takarékbank agrár üzletágának szűk körű elemzői sajtó-háttérbeszélgetésén hétfőn, Budapesten.

Cikk

Pénteken megkezdődött mintegy 65 ezer termelő számára az uniós krízistartalékból felszabadított 8,4 milliárd forint kifizetése – tájékoztatta Czerván György, a Földművelésügyi Minisztérium (FM) agrárgazdaságért felelős államtitkára az MTI-t.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 február
H K Sze Cs P Sz V
26 27 28 29 30 31 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 1

Együttműködő partnereink