68 találat a(z) adókulcs cimkére

Cikk

Szokatlan menetrendet és tempót diktált az idén az országgyűlési képviselőknek és az adózás után érdeklődőknek a Parlament: ősz helyett már tavasszal kipipálták a következő év költségvetésének, és így az adócsomagnak is a jóváhagyását.

Cikk

Az osztrák kormánykoalíció bemutatta az új adóreformot Ausztriában pénteken, az ötmilliárd eurós (mintegy 1550 milliárd forint) volumenű intézkedéscsomagot az osztrák kancellár a második köztársaság legnagyobb adóreformjának nevezte.

Cikk

A társaságiadó-kulcsok várhatóan nem változnak számottevően a következő három évben a globális adóreform közepette – állapította meg az RSM pénzügyi és adótanácsadó hálózat 50 országra kiterjedő kutatása. A területen a legnagyobb kihívást a teljes lendülettel folyó, OECD által vezényelt globális adórendszer-reform jelenti, amely elsősorban a multinacionális cégek adóelkerülésének visszaszorítását célozza és a cégeket, a hatóságokat valamint a szabályozókat is kihívások elé állítja. Ugyanakkor a fogyasztáshoz kapcsolódó adók – amelyek egyre jelentősebbek a költségvetési bevételekben – terén további növekedésre lehet felkészülni.

Kérdés

Férjem eddig távmunkában dolgozott Németországba, de most a cég azt kéri, hogy többhetes periódusokat töltsön kint. Hasonló módon dolgozó horvát kollégái a Németországbn töltött időszakokban alacsonyabb adókulccsal adóznak. Itt Magyarországon van hasonló adókedvezmény? Köszönöm válaszukat!

Cikk

Enyhített az eredetileg "pofátlannak" tekintett végkielégítek büntetőadójának kulcsán a Fidesz-KDNP, ennek pedig a jövő évi választások után visszavonuló politikusok is a nyertesei lesznek. Megnéztük, mennyivel kapnak többet a képviselők és a miniszterek, ha 2014-ben át kell adniuk a stafétát. Az igazán jól kereső álláshalmozók lehetnek az új rendszer haszonélvezői - a különbözet milliós nagyságrendű -, de annyira mégsem járnak jól, mint a 2006-os kormányváltás, vagy a BKV 2008-2009-es végkielégítettjei.

Cikk

A kormányfő és a nemzetgazdasági miniszter is felmelegítette az egy számjegyű, illetve 10 százalékos személyi jövedelemadót. Orbán leginkább "nullaszázalékos" szja-t szeretne, ám az adóparadicsomokat idéző kulcs komoly forrásoktól fosztaná meg a költségvetést. A fogyasztási típusú adók felé terelés magasan tartja az áfakulcsokat – a költségvetésbe elő kell teremteni a bevételeket –, ami viszont az áfacsalásoknak ágyaz meg. Ha azonban beindul a gazdasági növekedés, lehet tér az szja csökkentésére, ám még ebbe is beleszólhat sok tényező.

Cikk

Egy számjegyű lehet a személyi jövedelemadó néhány év múlva, legalábbis Orbán Viktor szerint, aki nem először rukkolt elő az ötlettel. Csakhogy a megvalósítás nagyon sokba kerülne, és az eddigi adócsökkentés sem sült el jól. A miniszterelnök azt szeretné, ha a jövedelemadó néhány év múlva egy számjegyű lenne, írja a hvg.hu.

Cikk

A bizalom a gazdaságnak azt jelenti, amit a remény az emberek számára - ezzel vezette fel Bajnai Gordon korábbi miniszterelnök a Haza és Haladás és az Együtt 2014 gazdaságpolitikai elképzeléseit hétfőn Budapesten, a Haza és Haladás Közpolitikai Alapítvány és az Együtt 2014 gazdaságpolitikai elképzeléseit bemutató konferencián. A rendezvényen Oszkó Péter volt pénzügyminiszter az adójóváírás újbóli bevezetésére és második adókulcsra tett javaslatot.

Cikk

A nemzetgazdasági miniszter szerdán a kormányszóvivői tájékoztatón bejelentette, hogy az energiaszolgáltatók és a közműcégek nyereségét jövőre 30 százalékos kulccsal adóztatnák, és ennek kapcsán egyes fórumokon felmerült, hogy jelenleg háromkulcsos társaságiadó-rendszer bevezetését tervezik. Tekintettel arra, hogy egyelőre az információk sokszínűek, ugyanakkor a jogszabályalkotás sebessége gyors, érdekes lehet átgondolni a lehetőségeket és következményeket.

Cikk

Az adórendszerről szóló kétharmados törvényt úgy fogalmaznák meg, hogy abba beleférne az is, hogy többféle adóteher sújthassa a jövedelmet. Új adó bevezetése előtt legalább fél évnek el kellene telnie, adóemelésre két hónapos felkészülési időt kellene hagyni, de ez alól is ad magának felmentést a kormány.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Üzlethelység értékesítése magánszemélyként

dr. Bartha László

adójogi szakjogász

Ingatlanértékesítés áfája

dr. Bartha László

adójogi szakjogász

Belföldi kiküldetés bizonylatolása

Juhász Tibor

okleveles nemzetközi és ellenőrzési adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 augusztus
H K Sze Cs P Sz V
27 28 29 30 31 1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
31 1 2 3 4 5 6

Együttműködő partnereink