69 találat a(z) adójóváírás cimkére

Cikk

Az adójóváírás kivezetése miatti nettóbér csökkenést hivatott ellensúlyozni a szociális hozzájárulási adót mérséklő kedvezmény. Minden adókedvezmény igénybevételekor óvatosnak kell lenni, mert egy utólagos ellenőrzéskor az adóhatóság elsősorban a kedvezmények igénybevételének jogosságát vizsgálja. Míg az adózóknak a törvény hatálybalépésekor azonnal kell tudniuk értelmezni a törvényt, addig az adóhatóság néha évekkel a hatálybalépés után alakítja ki álláspontját. A NAV álláspontját sajnos nem mindig a hatályos törvények szövege, hanem a költségvetési igények határozzák meg.

Szakértői Kommentár

A személyi jövedelemadó (szja) mértéke változatlanul egységesen 16 százalék 2012-ben. Megszűnt az adójóváírás, ugyanakkor az összevont adóalap sávossá vált, az éves jövedelem 2 millió 424 ezer forintot (havi 202 ezer forint) meg nem haladó részét nem kell bruttósítani, míg a meghaladó jövedelemrészt továbbra is 1,27-szeres szorzóval kell az összevont adóalapba beszámítani. Mi változik még a?

Cikk

A minimálbér adómentessé tételekor - 2002-ben - szakmai hibát vétettek a döntéshozók. Nem csak az akkor 50 ezres minimálbért tették az adójóváírással adómentessé, hanem a havi 50 és 100 ezer között keresőknek is 6 ezer forinttal növekedett a nettó fizetése. Ez 2003-tól a költségvetésnek évi 140 milliárd forint be nem tervezett plusz kiadást jelentett. Most megismétlődni látszik a 2003-as év.

Szakértői Kommentár

A költségvetési bizottsági módosító indítványként terjesztette be a bérkompenzációs javaslatot, amely az adójóváírás kivezetése miatt vált szükségessé. Tegnap az Országgyűlés elfogadta, de a végszavazásra csak egy hét múlva kerül majd sor. Amennyiben a végszavazáson is rábólintanak a módosítóra, a megvalósítás egy vagyonba kerülhet a költségvetésnek. Milyen cégek jogosultak a javaslatban foglalt adókedvezményre és milyen feltételekkel?

Cikk

Csupán 170-180 ezer forintig kompenzálnák a munkavállalókat az adóváltozások és a járulékemelés miatt. A kormány és a munkáltatók koncepciója a névleges nettó keresetek megtartását célozza, vagyis a kompenzált bérek reálértéke csökkenni fog jövőre. A kompenzáció 65-75 százalékát az állam állná, ami 100 milliárd forintba kerülne a költségvetésnek.

Cikk

Eseménydús hét volt ez az adózás szempontjából: a kormány a személyi jövedelmadót érintő terveiről beszélt, a szakértők számoltak és kételkedtek, az áfa-visszatérítésről döntött a parlament, miközben a NAV az elkövetkező hónapkra tervezett fokozott áfa-ellenőrzéseket jelentette be. Heti összefoglaló.

Cikk

Az arányos adórendszer az egyetlen eszköz arra, hogy Magyarországon ismét gazdasági növekedés legyen, munkahelyek jöjjenek létre, és megérje dolgozni - jelentette ki Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője csütörtökön, Miskolcon, a Bosch új gyártócsarnokának avatása után újságíróknak.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Utazási és szállás költség megtérítése nem munkavállaló számára

Hunyadné Szűts Veronika

igazságügyi adó- és járulékszakértő

Személygépjármű költségének elszámolhatósága cégben, ha magánszemély a tulajdonos

Hunyadné Szűts Veronika

igazságügyi adó- és járulékszakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 március
H K Sze Cs P Sz V
23 24 25 26 27 28 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink