357 találat a(z) adócsalás cimkére

NAV: milliárdos adócsalások a hússzektorban Cikk

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bűnügyi Főigazgatósága az idén szeptemberig több mint 80 milliárd forint értékben derített fel gazdasági bűncselekményeket, ebből mintegy 3,5 milliárd forintot tett ki a húságazatban feltártak értéke - mondta Sors László, a NAV bűnügyi elnökhelyettese csütörtökön Budapesten a húságazattal foglalkozó háttérbeszélgetésen.

Átlátható adóelszámolásról szavazott az EP Cikk

Az Európai Parlament (EP) kedden Strasbourgban nagy többséggel megszavazta Pelczné Gáll Ildikó fideszes EP-képviselő előterjesztését, amely az adóelkerülés, adócsalás, valamint a "kettős nem adózás" lehetőségének minimálisra csökkentése érdekében a kamat- és jogdíjfizetések közös adózási rendszerének egyértelmű szabályozását célozza.

Adócsalás miatt három cseh és két magyar állampolgárt ítéltek el Csehországban Cikk

Adócsalás miatt három évtől hét és fél évig terjedő börtönbüntetésre ítélt kedden a zlíni regionális bíróság három cseh és két magyar állampolgárt.

A szlovák pénzügyi tárca felső határt szabna a készpénzfizetéseknek Cikk

A szlovák pénzügyminisztérium 5 ezer euróban szabná meg a készpénzfizetések felső határát az adócsalások csökkentése és az adózás kikerülését célzó, úgynevezett "kreatív számvitel" ellensúlyozása érdekében - derül ki a minisztérium tárcaközi egyeztetésbe utalt törvénymódosító javaslatából.

Népszabadság: V. László ellen adócsalás lehet a vád Cikk

Al Capone esete lebeghet a V. László ügyében eljáró ügyészek szeme előtt: talán az adócsalás lesz a legsúlyosabb és a legjobban bizonyítható vád ellene - írja a Népszabadság szerdai száma.

Feketemunka és adóelkerülés: 65 milliárd euró kiesést okoz Németországnak Cikk

Németországban várhatóan 65 milliárd euró adó- és járulékbevétel-kiesést okoz idén az illegális munkavégzés és az adóelkerülés szakértői becslés szerint.

Adócsalás: szigorúbb uniós szabályokat akar az Európai Bizottság Cikk

Új európai uniós szabályokat javasolt az Európai Bizottság szerdán annak érdekében, hogy az EU-ban fokozzák a fellépést az adócsalók és pénzügyi csalásokat elkövetők ellen.

Adócsalás gyanúja miatt házkutatások a Credit Suisse német ügyfeleinél Cikk

Házkutatásokat kezdett a német adóhatóság a svájci Credit Suisse bank németországi ügyfeleinél, akik közül sokakat adócsalással gyanúsítanak - írta kedden honlapján a Handelsblatt című német újság.

Európai Bizottság: intézkedéssorozat az adócsalás ellen Cikk

Újabb intézkedéseket javasolt az Európai Bizottság az adócsalás és adókikerülés ellen: ezek között szerepelnek az adózási bűncselekmények esetén alkalmazandó közös minimumszankciók, határokon átnyúló adóazonosító szám, az uniós adófizetők chartája, az eddigieknél határozottabb közös intézkedések az adóparadicsomok felszámolására.

NAV: száz cég adócsalásához asszisztált egy vállalkozó Cikk

Vádemelési javaslattal fejezte be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a napokban azt a nyomozását, amelyet bűnszervezetben elkövetett több mint 240 millió forint adócsalás és 162 millió forint értékű pénzmosás, továbbá más bűncselekmények elkövetésének gyanúja miatt indított. A hatóság szerint a bűnszervezet vezetője egy közismert kiskunfélegyházi vállalkozó volt, aki mintegy száz cég adócsalásához asszisztált.

Adócsaló cégcsoportra csapott le a NAV Cikk

Több száz millió forintnyi általános forgalmi adó (áfa) be nem fizetésével gyanúsítják annak a héttagú cégcsoportnak a működtetőit, amelyre közérdekű bejelentés alapján bukkant a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Győr-Moson-Sopron Megyei Igazgatósága.

Közel 700 milliós adócsalást derített fel a NAV Cikk

Adócsalás gyanúja miatt nyomoz a Nemzeti Adó- és Vámhivatal az egyik áramszolgáltató beszállítójánál; a cég a gyanú szerint egy bűnszervezet felhasználásával három év alatt 700 millió forinttal károsította meg a költségvetést - értesült az MTI Hírcentrum.

Az utóbbi idők egyik" legszervezettebb jövedéki bűncselekményéről" számolt be a NAV Cikk

Mintegy egymilliárd forint adót csalt el egy olajtermékekkel üzletelő bűnbanda - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szerdán.

Vádemelést javasolt két egri autókereskedés vezetői ellen a NAV Cikk

Vádemelést javasolt két egri autókereskedés vezetői ellen az adóbevételt különösen nagy mértékben csökkentő adócsalás bűntette és magánokirat-hamisítás vétsége miatt a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Észak-magyarországi Regionális Bűnügyi Igazgatósága - közölte az igazgatóság médiareferense.

Ötszörösre ugrott az adócsalás Olaszországban 30 év alatt Cikk

Egyre többen bújnak ki az adófizetés kötelezettsége alól Olaszországban és a számtalan kedvezmény se erősítette az állampolgári kötelezettség tudatát.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Társasági adó önellenőrzése

Hunyadné Szűts Veronika

igazságügyi adó- és járulékszakértő

Gyógyszerforgalmiadó-kedvezmény

Gyüre Ferenc

adótanácsadó

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 május
H K Sze Cs P Sz V
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Együttműködő partnereink