101 találat a(z) Unió cimkére

Cikk

Az áfabevételek már januárban elmaradtak nemhogy a céltól, de még a pocsék tavalyi évtől is. A bérekhez kapcsolódó költségvetési bevételek megugrottak – ám csak a tavaly év végére előre hozott fizetésemelések miatt. Az uniós programok jelentősen javították az egyenleget – ám csak mert eddig alig írtak ki pályázatokat. Az államadósság finanszírozásának feketelevese pedig még csak most jön – írja a hvg.hu.

Cikk

A szakképzettség hiánya az egyik legsúlyosabb probléma az EU kis- és középvállalkozásai (kkv-k) számára, a készséghiány okozta kihívás az évek során egyre nagyobb méreteket öltött, és ma már az EU valamennyi tagállamát és a gazdaság valamennyi ágazatát érinti – derült ki az Európai Bizottság által kedden közzétett Eurobarométer-felmérésből, közölte az MTI.

Cikk

Várhatóan már a jövő év elején bevezeti a fenntarthatóság és a versenyképesség javítását célzó karbonvámot az Európai Unió – hívja fel a figyelmet az EY. Az illeték az uniós piacon kívülről importált, szén-dioxid tartalommal rendelkező termékeket terhelné. Az átállás során a beszerzési költségek és az adminisztrációs terhek növekedésére is fel kell készülniük az érintett vállalkozásoknak.

Cikk

Az átlátható és kiszámítható munkafeltételekről, a munka és magánélet egyensúlyáról szóló közösségi rendelkezések hazai jogba való átültetéséről egyeztetett a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának (VKF) Monitoring bizottsága 2022. október 27-én, Budapesten. Az ülésen a kormány képviselői tájékoztatták a szociális partnereket a jogharmonizáció menetéről, a változások részleteiről, meghallgatták a munkaadók és munkavállalók javaslatait – tette közzé a Technológiai és Ipari Minisztérium a kormany.hu-n.

Cikk

Az uniós szabályok nem teszik lehetővé, hogy a nemzetközi védelem iránti kérelmek megvizsgálásáért felelős nemzeti hatóság az érintettek nemzetbiztonságra jelentett veszélyességére hivatkozva indoklás nélkül, csupán utólagosan és engedély alapján adjon betekintést a vonatkozó iratanyagba – közölte egy magyar vonatkozású ügyben hozott döntését az Európai Unió luxembourgi központú bírósága csütörtökön.

Cikk

Az orosz-ukrán konfliktus miatt az Európai Unió Tanácsa 2022. február 24-ei hatállyal szankciókat fogadott el Ukrajna Luhanszk és Donyeck régióiból az Európai Unió (a továbbiakban: EU) területére importált vagy az EU területéről az említett régiókba exportált áruk esetében. Ezen kívül 2022. február 26-ai hatállyal újabb export szankciókat fogadtak el Oroszországgal szemben, ezzel kiterjesztve a már 2014-ben elfogadott intézkedéseket, emlékeztet honlapján a NAV.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Áfa teljesítési és számviteli teljesítési dátuma

dr. Kelemen László

adószakértő, jogász

Gépjármű mosás EU-s partner részére

dr. Kelemen László

adószakértő, jogász

Termék értékesítési árából támogatás

dr. Kelemen László

adószakértő, jogász

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 július
H K Sze Cs P Sz V
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Együttműködő partnereink