6 találat a(z) Tbj cimkére

Kiva-alap kedvezményezett foglalkoztatott esetén Kérdés

A kiva-alap megállapításánál a hvg-ben úgy láttam, hogy az FEOR 9-es foglalkoztatottak után is lehet 50 000 Ft Tbj.-alapcsökkentéssel számolni. Ez a változás a kiva bevallás tájékoztató szövegében benne van, de az alatta található táblázatban már nincs benne. Ez most teljesen megzavart. A táblázatban szereplő kedvezményekkel számoltam, de ha az hiányos és véletlenül maradt ki a 9-es FEOR-ral foglalkoztatott után igénybe vehető 50 000 Ft bérjövedelem-csökkentés, akkor emiatt rossz döntést hoztam egy céggel kapcsolatban. Már más is feltette az ezzel kapcsolatos kérdését, de számomra nem volt egyértelmű a válasza. Várom válaszát.

Szociális hozzájárulási adó és járulék: mikor, hogyan kell fizetni? Szakértői Kommentár

Kis túlzással igaz, hogy ami után 27 százalékos szociális hozzájárulási adót kell fizetnünk, az után – figyelembe véve a Tbj. (1997. évi LXXX. törvény) a járulékfizetésre vonatkozó egyéb szabályait – egyéni járulékot is kell lerónunk. Árnyalatnyi különbségek azonban akadnak, melyekre nem haszontalan újólag felhívni a figyelmet.

Júliustól nem jár tb a fizetés nélküli szabadság idejére Cikk

A Munka törvénykönyvének módosítása miatt szükségessé vált több jogszabály -- ennek keretében az 1997. évi LXXX. törvény (Tbj) és a 2003. évi XCII. törvény (Art) -- módosítása is. Az alábbiakban a Tbj. és az Art. 2012. július 1-jétől hatályos módosításait ismertetjük.

Jogszabálymódosítások és NAV-visszafizetések az Adózóna cikke alapján Cikk

Mégsem kell 6390 forintot fizetniük a korhatár előtti nyugdíjasoknak. A Nemztetgazdasági Minisztérium és a Nemzeti Adó-és Vámhivatal is egyetért abban az Adózóna szakértőjével, hogy félreérthető a jogszabály. Magyarán jogértelmezési problémáról van szó, amit, az Adózónának tett ígérete szerint, a minisztérium hamarosan orvosol. Az adóhatóság pedig visszafizeti azokat a járulékokat, amelyeket idáig befizettek az adózók a fenti jogcímen.

Egyéni járulék levonása és a többes jogviszony szabályai 2012-től Szakértői Kommentár

A fedezeti rendszer legfajsúlyosabb eleme a 27 százalékos társadalombiztosítás, amelyet adóvá – szociális hozzájárulási adóvá – alakított a parlament. Továbbra is járulék viszont a biztosítottól levonandó egyéni járulék.

Mit tehetnek, akik nem végezhetnek jövőre kiegészítő tevékenységet? Szakértői Kommentár

Megjelent a korhatár előtti öregségi nyugdíjak megszüntetéséről, a korhatár előtti ellátásról és a szolgálati járandóságról szóló törvény (2011. évi CLXVII. törvény). Eszerint jövőre jónéhányan kiesnek abból a körből, akik– jelentősen kedvezőbb járulékfizetés melletti – kiegészítő tevékenységet folytathatnak. Mit jelent mindez a gyakorlatban?

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!

Kérdések és válaszok

Ekho alkalmazása

Surányi Imréné

okleveles közgazda

Egyszemélyes kft. minimális járulék fizetés

dr. Radics Zsuzsanna

tb-szakértő, jogász

Kisadózó kórházi orvos magánrendelése 2021-től

dr. Radics Zsuzsanna

tb-szakértő, jogász

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2020 november
H K Sze Cs P Sz V
26 27 28 29 30 31 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 1 2 3 4 5 6
hirdetÉs

exit_to_app Ön korábban már belépett a HVG csoport egyik weboldalán. Ha szeretne ezen az oldalon is bejelentkezni, ezen a linken egy kattintással megteheti.

close