186 találat a(z) Szlovákia cimkére

Cikk

Szlovákiában egy év leforgása alatt csaknem megduplázódtak a bankszektort sújtó adóterhek, így már a legmagasabbak az Európai Unión (EU) belül, és ha jelenlegi szintjükön maradnak, veszélyt jelenthetnek a vállalatok hitelezésére is - közölte a Szlovák Bankszövetség (SBA) abban a jelentésben, amelyet csütörtökön tettek közzé a szervezet honlapján.

Cikk

Vállalkozás tárgyává teszi és így kereskedelmi cikként kezeli a vizet a szlovák környezetvédelmi tárca új víztörvénye, amely a kivitelre szánt vízre 40 százalékos adót vetne ki - közölte a Hospodárské Noviny (HN) pozsonyi gazdasági lap kedden.

Cikk

Hamis számlákkal 2,5 milliárd forint forgalmi adót csalt el az a cégcsoport, amely Szlovákiából beszerzett termékeket forgalmazott Magyarországon - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénteken. A pénzügyi nyomozók egyebek mellett 16 értékes autót, 11 ingatlant, valamint 25 ezer eurót foglaltak le a cégcsoportot irányítók lakásán.

Cikk

Szlovákiában a tavalyinál két nappal későbbre, június 3-ra esett az idén az "adószabadság napja" vagyis az az időpont, ameddig az állampolgárok bevételeit teljes mértékben a közteherviselés emészti fel - derült ki a szlovák adófizetők egyesülete és a Hayek alapítvány által készített elemzésből, amelynek eredményeit hétfőn hozták nyilvánosságra Pozsonyban.

Kérdés

1. Kérdés:Magyar állampolgár Szlovákiában munkát vállal, de 183 napnál többet nem tölt el kint. Szlovákiában a bér után adózik. Mivel Magyarországon is van jövedelme, ezért azután itthon is kell adóznia. A szlovákiai jövedelem után Magyarországon adózni fog, vagy csak az szja-bevallásban feltünteti valahol ezt a nettó bért? 2. Kérdés: Magyar illetőségű magánszemély Szlovák cége nyereségéből származó bevételt hazahozná Magyarországra. Elvileg ott nem kell külön adózni, hogy a tag kivegye, mindössze a nyereség után adóznak a cégek 23%-ot. Magyarországon adózni kell utána és ha igen mennyit? Az szja-bevallásában ezt fel kell tüntetni?

Kérdés

Magyországi adóalanynak, mint megrendelőnek, szlovák cég végez Magyarországon szállítmányozást. Hogyan számlázhat a szlovák cég, milyen áfa kapcsolódik a szolgáltatáshoz, a termék nem hagyja el az országot?

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Rezsiköltség

Nagy Norbert

adószakértő

Szállásközvetítés

dr. Kelemen László

adószakértő, jogász

Norvég civilszervezetnek nyújtott szolgáltatás számlázása

dr. Kelemen László

adószakértő, jogász

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2025 december
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31 1 2 3 4

Együttműködő partnereink