Friss listát közölt a NAV a bejelentési kötelezettségüket elmulasztókról Cikk
A NAV, ahogy azt a jogszabályok előírják, közzéteszi a bejelentkezési kötelezettséget mulasztók adatait.
A NAV, ahogy azt a jogszabályok előírják, közzéteszi a bejelentkezési kötelezettséget mulasztók adatait.
A NAV által elkészített, március elejétől már elérhető szja-bevallási tervezeteket mintegy negyedmillió magánszemélynek kell majd kiegészítenie olyan jövedelmekkel és fizetési kötelezettségekkel, amelyek nem szerepelnek a NAV nyilvántartásában. Különösen azoknak a gyereket nevelő szülőknek lehet érdemes mielőbb lépniük, akik – bár jogosultak – nem, vagy csak részben kapták meg az szja-visszatérítés összegét – hívta fel a figyelmet a Moore Hungary.
A címben szereplő ellenőrzési módról azért kell részletesebben is írnunk, mert a jelenlegi szabályozás alapján, ha egy NAV-ellenőrzés során kétszer is találnak be nem jelentett foglalkoztatottat, akár csődbe is mehet a vállalkozás.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) honlapjának tájékoztatása szerint az alábbi helyszíneken terveznek ellenőrzéseket a 11. héten.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Központi Irányítás Vám Főosztálya főosztályvezetője március 11-én felhívást adott ki az orosz-ukrán konfliktus miatt elrendelt újabb uniós szankciókról.
A Magyar Nemzeti Bank 2022. március 2-án kelt határozatában visszavonta a Sberbank Magyarország Zártkörűen Működő Részvénytársaságnak a pénzügyi szolgáltatási és kiegészítő pénzügyi szolgáltatási tevékenységek, valamint meghatározott befektetési szolgáltatási tevékenységek és kiegészítő szolgáltatások végzésére jogosító tevékenységi engedélyeit, és kezdeményezte a Bank végelszámolását – írja honlapján a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).
2022. március 11-én megjelent a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) honlapján az Európai Bizottság Adóügyi és Vámuniós Főigazgatósága iránymutatása engedélyezett gazdálkodók számára.
Az egyéni vállalkozók számára jogszabályi lehetőség a tevékenység szüneteltetése, amely biztosítja, hogy a tevékenységét átmenetileg felfüggeszteni kívánó egyéni vállalkozó törlésére ne kerüljön sor. Ahhoz azonban, hogy a szüneteltetés szabályszerű legyen, a vállalkozónak szigorú feltételeknek kell megfelelnie, bejelentési kötelezettséggel jár, és az időtartama sem lehet végtelen. Cikkünk összegyűjtötte a szüneteltetéssel kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) honlapján rendszeresen közzéteszi azoknak a foglalkoztatóknak a nevét, székhelyét, lakcímét, adószámát – természetes személyeknél az adóazonosító jelet –, amelyeknél/akiknél a végleges és végrehajtható közigazgatási vagy bírósági határozat megállapította, hogy nem jelentették be alkalmazottuk munkaviszonyát. A NAV közzéteszi továbbá a jogsértést megállapító határozat keltét, és végrehajthatóvá válásának napját is. A NAV a közzétett adózók adatait két év elteltével törli – írja honlapján a NAV.
Gyorsított eljárásban kezeli és lépteti ki az Ukrajnába tartó segélyszállítmányokat a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).
Az szja 1+1 százalékáról idén is egészen május 20-áig lehet rendelkezni; a támogatott szervezeteknek óriási segítséget jelentenek az adóforintok – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csütörtökön az MTI-vel.
Az általános forgalmi adóval kapcsolatban a vállalkozásoknak mind megalakulásukkor, mind működésük során különböző döntéseket kell hozniuk. Gyakran azonban a döntésnek megfelelő adóhatósági bejelentések elmaradnak, vagy előfordul, hogy nem a NAV felé benyújtott áfanyilatkozatnak megfelelően adózik a vállalkozás. Tartson velünk webináriumunkon, ahol a kijavítási kérelemmel kapcsolatos szabályokat ismerteti előadónk, Bonácz Zsolt adószakértő!
Felhívást tett közzé honlapján a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a belarusz helyzetre tekintettel elrendelt uniós szankciókról.
Közzétette honlapján a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) az állandó jellegű iparűzési tevékenység esetén alkalmazandó helyiiparűzésiadó-kötelezettség bevallására szolgáló nyomtatványt.
Hunyadné Szűts Veronika
igazságügyi adó- és járulékszakértő
Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől