90 találat a(z) NAK cimkére

Cikk

Egyre szélesebb körben terjed az a – nyilvánvalóan minden tudományos alapot nélkülöző – tévhit, mely szerint az országos jégkármérséklő rendszer tehető felelőssé a Kelet-Magyarországon kialakult súlyos aszályért. A helyzet mára odáig fajult, hogy több generátorkezelő is halálos fenyegetést kapott. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamarának (NAK) a legfontosabb munkavállalói biztonsága, ezért a megfenyegetett generátorkezelők körzeteiben leállítja a jégkármérséklő rendszert. Ebből adódóan számos területen csak részlegesen lesz biztosított a jégkár elleni védekezés, ami nemcsak a gazdálkodókat, hanem a lakosságot és az ipari létesítményeket is veszélyezteti – közölte a NAK.

Cikk

Magyarország területének jelentős részén súlyos vagy nagyfokú aszály alakult ki, az aszálykár bejelentéssel érintett területek nagysága június végére elérte a 230 ezer hektárt, közölte honlapján az agrártárca.

Cikk

Az idei évben is az előző évekhez hasonlóan június elején sor kerül az egységes kérelmek előzetes ellenőrzésére, mely a beadott egységes kérelmek pontosítását, illetve a szankciók elkerülését hivatott segíteni – tette közzé honlapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK).

Cikk

2022. május 8-áig 111 676 egységes kérelmet adtak be a gazdálkodók, ennek több mint 76 százalékát, 85 415 darabot a kamarai falugazdászok segítségével. A kérelmek 2022. május 16-áig nyújthatók be szankciómentesen, olvasható a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) honlapján. A NAK ezért arra kéri a termelőket, hogy ne hagyják az utolsó pillanatokra az ezzel kapcsolatos ügyintézést.

Cikk

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) április 15-én beüzemelte az Országos Jégkármérséklő Rendszert (Jéger), amely így megkezdte ötödik védekezési szezonját – jelentette be szerdai közleményében a kamara. A riasztási időszak szeptember 30-ig tart.

Cikk

Az őstermelői igazolvány és a közös őstermelői igazolvány fontos dokumentum, mivel igazolja, hogy a magánszemély mezőgazdasági őstermelői tevékenységet folytat, és jogosult az szja-törvény mezőgazdasági őstermelőre vonatkozó rendelkezései szerinti adózásra. Cikkünk az igazolvány kiváltásával és használatával összefüggő, a veszélyhelyzet során bevezetett, majd azt követően is megtartott változásokkal kapcsolatos ismereteket foglalja össze.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Katás vállalkozó cseden

Czeglédi Bernadett

munkajogi és társadalombiztosítási szakértő

N1 kisteherautó cégautóadó

Nagy Norbert

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 július
H K Sze Cs P Sz V
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Együttműködő partnereink