90 találat a(z) NAK cimkére

Cikk

A magyar agráriumban tevékenykedő gazdálkodók átlagéletkora folyamatosan emelkedik, miközben a fiatalok belépése nehézkes, ezért a mezőgazdasági termelés folytonossága érdekében szükség volt egy kiszámíthatóbb, biztonságosabb átadási modellre. Az említett célt szolgáló gazdaságátadási folyamat az elmúlt időszakban egyre hangsúlyosabbá vált – olvasható a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) közleményében.

Cikk

A Vízgazdálkodási Tárcaközi Bizottság – melynek a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) és a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (Magosz) is tagja – kezdeményezésére a kormány arról döntött, hogy a mezőgazdasági termelők az idén is mentesülnek a mezőgazdaságivízszolgáltatásidíj-fizetési kötelezettség alól, olvasható a NAK honlapján.

Cikk

Az elmúlt évek gyakorlata szerint adatszolgáltatási időszak zajlik január hónapban, azonban ez most jóval kevesebb terhet jelenthet az AKG/ÖKO támogatásban résztvevőknek. Mint ismeretes, könnyítésre került ezen támogatások esetében a Gazdálkodási Napló (GN) vezetésének folyamata, hiszen már elégséges – az AKG/ÖKO szempontjából – csak a támogatásba bevitt területekre vonatkozóan vezetni papír alapon, vagy az eGN-ben – hívja fel a figyelmet honlapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK).

Cikk

2025. június és július hónapban a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) és a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (MAGOSZ) közös országos fórumsorozatot rendezett, melynek fókuszában a gazdaságátadással kapcsolatos információkról, pályázatokról való tájékoztatás szerepelt – olvasható a NAK közleményében.

Cikk

A pályázati és hitellehetőségek világa egyre összetettebb – különösen az élelmiszerláncban. Emellett a beruházási hitelek kínálata is folyamatosan bővül, és egy új fenntarthatósági hitelezési szemlélet is kialakult, ami még nehezebbé teszi a megfelelő forrás kiválasztását. A források közötti eligazodást segíti egy eszköz, a Forrástérkép, mely összegyűjti az aktuálisan elérhető támogatásokat, beruházási hiteleket – olvasható a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) közleményében.

Cikk

A kukoricatermelők aszálykár kompenzációs támogatása 2025. július 1-je és 2025. július 15-e között igényelhető elektronikus úton, a Magyar Államkincstár (Kincstár) által erre a célra rendszeresített elektronikus felületen (űrlap) keresztül, írja honlapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK).

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Katás vállalkozó cseden

Czeglédi Bernadett

munkajogi és társadalombiztosítási szakértő

N1 kisteherautó cégautóadó

Nagy Norbert

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 július
H K Sze Cs P Sz V
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Együttműködő partnereink