7 találat a(z) LIGA Szakszervezetek cimkére

Cikk

A Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának (VKF) tárgyalásán azt elfogadták a szociális partnerek, hogy a minimálbér egy lépcsőben 200 ezer forintra emelkedjen jövőre, a garantált bérminimum emelésével kapcsolatban a munkáltatói oldal felvetette, hogy azt két lépcsőben kellene végrehajtani, első alkalommal jövőre, majd 2023. január 1-jétől – mondta az MTI-nek Zs. Szőke Zoltán, az Áfeosz-Coop Szövetség elnöke a keddi megbeszéléseket követően.

Cikk

Pattanásig feszült helyzet alakult ki az elmúlt hetekben Székesfehérvár legnagyobb munkáltatója és adófizetője, a Denso üzemében, ahol a szakszervezetnek kellett lecsendesítenie az embereket, hogy elkerüljék a sztrájkfenyegetést – állítják a Liga helyi képviseleténél. A cég szerint azonban nem volt szükség "erőfitogtatásra", mert a helyzetet demokratikusan kezelték – írja a napi.hu.

Cikk

Munkaközpontú Munka törvénykönyvére van szükség, amely megvédi a munkahelyeket, segíti az újak létrejöttét, védelmet biztosít a munkavállalóknak, és hozzásegít ahhoz, hogy a munka felértékelődjön, a fizikai munkát megbecsüljék az országban - mondta Orbán Viktor miniszterelnök kedden a munkaadói és munkavállalói érdekképviseletekkel folytatott egyeztetést követően újságíróknak.

Cikk

A LIGA Szakszervezetek felszólítja a kormányt a szociális partnerekkel való egyeztetés azonnali megkezdésére az új munka törvénykönyve tervezetének visszavonására, a többkulcsos, progresszív adórendszer visszaállítására és arra, hogy nézzenek őszintén szembe az elmúlt egy év kormányzati politikájával és hibáikat belátva, helyezzék azt új alapokra.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

3 gyermekes anya – ekhós jövedelem

Lepsényi Mária

adószakértő

Ingatlan-bérbeadás adózása

Lepsényi Mária

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 május
H K Sze Cs P Sz V
27 28 29 30 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Együttműködő partnereink