1024 találat a(z) KSH cimkére

Cikk

2020. júliusban a koronavírus okozta járvány hatására a külföldi vendégek által a kereskedelmi szálláshelyeken (szállodákban, panziókban, kempingekben, üdülőháztelepeken, valamint közösségi szálláshelyeken) eltöltött éjszakák száma 75, a belföldi vendégek által eltöltötteké 18 százalékkal visszaesett az előző év azonos időszakához képest, olvasható a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) gyorstájékoztatójában.

Cikk

2020 júliusában az ipari termelői árak összességében 3,4 százalékkal meghaladták az előző év azonos időszakit. Az árak alakulását befolyásolták a koronavírus-járvány következtében megváltozott gazdasági folyamatok, amelyek hatása a pénz- és árupiacokon (többek között a forint árfolyamváltozásában, illetve a nyers- és alapanyagok világpiaci árában) továbbra is érezhető volt, olvasható a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) által kiadott gyorstájékoztatóban.

Cikk

2020 II. negyedévében tovább csökkentek a nemzetgazdasági beruházások, a fejlesztések volumene 9,9 százalékkal maradt el az előző év azonos időszakitól. A csökkenés a legtöbb nemzetgazdasági ágban bekövetkezett. A költségvetési szervek beruházásai jobban mérséklődtek, mint a vállalkozások fejlesztései. Előbbi esetében leginkább az uniós projektek csökkenő teljesítményértéke, utóbbinál elsősorban a kedvezőtlenné váló gazdasági környezet okozta az alacsonyabb aktivitást, olvasható a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) gyorstájékoztatójában.

Cikk

2020. júniusban a bruttó átlagkereset 421 700 forint volt, 15,6 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban. A kiugró növekedés jelentős részben az egészségügyi dolgozóknak kiosztott 500 000 forintos egyszeri rendkívüli juttatással volt összefüggésben, olvasható a Központi Statisztikai Hivatal gyorstájékoztatójában.

Cikk

A május-júliusi háromhónapos időszakban a foglalkoztatottak átlagos létszáma az egy évvel korábbinál 1,7 százalékkal alacsonyabb, 4 millió 439 ezer volt, egy év alatt 79 ezerrel csökkent. Az elsődleges munkaerőpiacon dolgozók száma 34 ezerrel, a magukat közfoglalkoztatottaknak vallóké 25 ezerrel, a magyarországi háztartások külföldön dolgozó tagjainak száma pedig 20 ezerrel csökkent – jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Cikk

2020 júniusában az ipari termelői árak összességében 3,1 százalékkal meghaladták az előző év azonos időszakit. Az árak alakulását befolyásolták a koronavírus-járvány következtében megváltozott gazdasági folyamatok, amelyek hatása a pénz- és árupiacokon (többek között a forint árfolyamváltozásában, illetve a nyers- és alapanyagok világpiaci árában) is érezhető volt, olvasható a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) gyorstájékoztatójában.

Cikk

2020 júniusában az ipari termelés volumene 7,8 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól. A munkanaphatástól megtisztított adatok alapján a termelés 12,2 százalékkal csökkent. A koronavírus-járvány miatt megváltozott gazdasági folyamatok hatása még ebben az időszakban is érezhető volt – közölte honlapján a KSH.

Cikk

A kiskereskedelmi üzletek 2020. júniusban már járványügyi korlátozások nélkül lehettek nyitva az egész országban, így forgalmuk volumene a nyers adat szerint 0,8 százalékkal bővült, naptárhatástól megtisztítva lényegében nem változott az előző év azonos időszakihoz képest, olvasható a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) gyorstájékoztatójában.

Cikk

2020 júniusában az ipari termelői árak összességében 3,1 százalékkal meghaladták az előző év azonos időszakit. Az árak alakulását befolyásolták a koronavírus-járvány következtében megváltozott gazdasági folyamatok, amelyek hatása a pénz- és árupiacokon (többek között a forint árfolyamváltozásában, illetve a nyers- és alapanyagok világpiaci árában) is érezhető volt, olvasható a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) gyorstájékoztatójában.

Cikk

2020. májusban a kivitel volumene 26, a behozatalé 19 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához képest. Az aktívum 102 millió euró volt, az egyenleg 545 millió euróval romlott a 2019. májusihoz mérten. Naptárhatással kiigazítva a kivitel volumene 22, a behozatalé 15 százalékkal csökkent. 2020. január–májusban a termék-külkereskedelmi mérleg többlete 1,4 milliárd eurót tett ki, 1,3 milliárd euróval kevesebbet, mint egy évvel korábban. A vizsgált időszakban a termelőágazatok visszafogott teljesítményével, valamint a globális kereslet folytatódó mérséklődésével összhangban a termék-külkereskedelmi forgalom szintje továbbra is elmaradt a tavalyi bázistól, olvasható a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) gyorstájékoztatójában.

Cikk

2020. májusban a bruttó átlagkereset 398 800 forint volt, 9,4 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban. 2020. január–májusban a bruttó átlagkereset 390 000, a kedvezmények nélkül számolt nettó átlagkereset 259 300 forint volt, mindkettő 8,8 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához viszonyítva, olvasható a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) gyorstájékoztatójában.

Cikk

2020 I. félévében 8697 új lakás épült, 34 százalékkal több, mint egy évvel korábban. A kiadott építési engedélyek és egyszerű bejelentések alapján építendő lakások száma 12 475 volt, 32 százalékkal kevesebb, mint 2019 azonos időszakában. Júniusban már mutatkoztak a fellendülés jelei – olvasható a KSH közleményében.

Cikk

Évek óta igénybe vehetnek a vállalatok adókedvezményt a szakképzettséggel nem rendelkező munkakörökben dolgozók után. Rengeteg felső- és HR-vezető nincsen tisztában ezzel a lehetőséggel, pedig ezzel akár több tízmillió forintot is spórolhatnának. Sőt, az adókedvezmény akár visszamenőlegesen is igényelhető – véli a Niveus Consulting Group.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Bejelentett részesedés

Pölöskei Pálné

adószakértő

Beszámoló feltöltése újra

Pölöskei Pálné

adószakértő

Személyzeti szállás vs. ingatlan-bérbeadás 2.

Gyüre Ferenc

adótanácsadó, okleveles könyvvizsgáló

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 szeptember
H K Sze Cs P Sz V
31 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 1 2 3 4

Együttműködő partnereink