74 találat a(z) EMMI cimkére

Cikk

Az Állami Egészségügyi Ellátó Központ ösztöndíjpályázatot hirdetett ápolás mesterképzési szakos hallgatóknak, az első félévben akár 640 ezer forintot is jelentő ösztöndíjra október 25-éig lehet pályázni – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) egészségügyért felelős államtitkársága az MTI-vel szombaton.

Cikk

Új, átfogó iskolafejlesztési program indul: 81,2 milliárd forintos forrásból közel 400 település 527 intézménye újul meg – jelentette be Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere hétfőn Budapesten.

Cikk

Az Állami Számvevőszék által korábban azonosított hiányosságok egy része továbbra is fennáll – ez is olvasható az állami vagyon feletti tulajdonosi joggyakorlással kapcsolatos tevékenységek utóellenőrzése kapcsán a szervezet honlapján. A vizsgálatot három minisztériumnál, a földalapnál, a vagyonkezelőnél és az egészségügyi ellátónál 2012. december 13. és 2016. február 18. közötti időszakra, a még nem ellenőrzött feladatok tekintetében végezte az ÁSZ.

Cikk

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) azt javasolja, hogy az állami köznevelési intézményekben a nevelési-oktatási munkát segítő, nem pedagógus végzettségű dolgozók számára az idén két alkalommal 35 ezer forintos pluszjuttatás járjon – közölte Sipos Imre köznevelési helyettes államtitkár a köznevelési kerekasztal keddi budapesti ülése után. Sipos Imre az MTI kérdésére azt mondta: ezek a dolgozók július 15-ei és december 15-ei dátummal számíthatnak majd a pluszjuttatásra.

Cikk

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) európai uniós fejlesztéspolitikáért felelős államtitkársága szerint „egyetlen euró lehívása sem kerül veszélybe vagy válik kétségessé” a Társadalmi Infrastruktúra Operatív Programból (TIOP), az uniós támogatás kifizetését csak átmenetileg függesztették fel.

Cikk

Január elsejétől változott a lakóingatlan átalakításához kapcsolódó akadálymentesítési támogatás összege és igénybevételének lehetősége is. A támogatást már nemcsak egyszer lehet igényelni, hanem tízévente újra, összege pedig az eddigi 150 ezerről 300 ezer forintra nőtt – olvasható a kormány honlapján.

Cikk

Nem lesz nyugdíjreform, így valószínűleg nem lesz egyéni számlás nyugdíjrendszer sem az Emberi Erőforrások Minisztériuma szerint. A magánnyugdíjvagyon államosításakor tett nagy ígéretről ezzel letett a kormány, és valószínűleg lőttek a gyermekvállalás elismerésének is.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Felelősség a leltárhiányért

dr. Kéri Ádám

ügyvéd, compliance szakértő

Gépjármű-költségtérítéshez törzskönyv, forgalmi

Juhász Tibor

okleveles nemzetközi és ellenőrzési adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 augusztus
H K Sze Cs P Sz V
27 28 29 30 31 1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
31 1 2 3 4 5 6

Együttműködő partnereink