74 találat a(z) EMMI cimkére

Cikk

Kedd reggel nyolc órától lehet pályázni a Pest megye települései számára kiírt 2,5 milliárd forint keretösszegű bölcsődefejlesztési támogatásokra – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család- és ifjúságügyért felelős államtitkára hétfőn, egy szigetmonostori sajtótájékoztatón.

Cikk

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma háromszázmillió forint keretösszeggel pályázatot hirdet közművelődési érdekeltségnövelő támogatásra. A pályázat célja a közművelődési intézmények, közösségi színterek műszaki-technikai eszközállományának, berendezési tárgyainak gyarapítása, épületének karbantartása, felújítása – olvasható a kormany.hu-n.

Cikk

Két hét alatt kétezer-ötszázan éltek a családvédelmi akciótervben kibővített jelzáloghitel-elengedés lehetőségével, korábban másfél év alatt volt annyi igénylés, mint most az elmúlt két hétben – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család- és ifjúságügyért felelős államtitkára pénteken, egy budapesti sajtótájékoztatón.

Cikk

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) egyetértett azzal, hogy a szülők gyermekük melletti tartózkodását a kórházakban nem lehet külön díjfizetéshez kötni, és azzal is, hogy szükség van az elhelyezés körülményeit, komfortfokozatát rögzítő általános szabályozás létrehozására, aminek a kidolgozását a minisztérium megkezdte – közölte a tárca szerdán az MTI-vel.

Cikk

A nevelőszülői hálózat megerősítése az Emberi Erőforrások Minisztériumának célja, ezzel azt szeretnék elérni, hogy minél több olyan embert találjanak, aki hivatásának érzi ezt a küldetést – fogalmazott Fülöp Attila, a tárca szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára az MTI-nek Miskolcon.

Cikk

A Magyar Posta megkezdte a nyugdíjprémiumok kézbesítését csütörtökön a 2,5 millió nyugdíjasnak – jelentette be Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára és Panulin Ildikó, a Magyar Posta szóvivője közös sajtótájékoztatón – írja a kormany.hu az MTI nyomán.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Felelősség a leltárhiányért

dr. Kéri Ádám

ügyvéd, compliance szakértő

Gépjármű-költségtérítéshez törzskönyv, forgalmi

Juhász Tibor

okleveles nemzetközi és ellenőrzési adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 augusztus
H K Sze Cs P Sz V
27 28 29 30 31 1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
31 1 2 3 4 5 6

Együttműködő partnereink