42 találat a(z) 98 százalékos különadó cimkére

Cikk

A 98 százalékos különadó azt a magánszemélyt terheli, aki állami, önkormányzati vagyonnal gazdálkodó szervezeteknél munkavégzésre irányuló jogviszonyban állt, és aki a jogviszony megszűnésével - főszabály szerint - a 3,5 millió forintot, speciális esetben a 2 millió forintot meghaladó bevételhez jutott. A 2 millió forintot meghaladó kifizetés csak az állami vezetők, polgármesterek, (fő)jegyzők, a köztulajdonban álló gazdasági társaságok vezető tisztségviselői és felügyelőbizottságának tagjai esetében minősül különadó-alapnak - olvasható a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) közleményében.

Cikk

Összesen öt volt országgyűlési képviselőt érintene az a jogszabály-módosítás, amelynek beterjesztését a Fidesz részéről Kósa Lajos ígérte meg kedden azt követően, hogy kiderült: az Országgyűlés Hivatala szerint a honatyákat - az alkotmány, az országgyűlési képviselők jogállásáról, illetve az országgyűlési képviselők javadalmazásáról szóló törvény alapján - nem érinti a különadó-fizetési kötelezettség, illetve maga az Országgyűlés sem tekinthető különadóval kapcsolatban érintett szervezetnek.

Cikk

Az Országgyűlés hivatala úgy értelmezi a végkielégítéseket sújtó 98 százalékos különadóról szóló törvény rendelkezéseit, hogy azok nem vonatkoznak a parlamenti képviselőkre, mert a munkaviszonyuk speciális, valójában nem foglalkoztatottak, nem állnak munkavégzésre irányuló jogviszonyban sem - írta keddi számában a Népszabadság.

Cikk

Az Alkotmánybíróság (Ab) hatáskörének szűkítése komoly fejtörést okoz mindazoknak, akik a végkielégítéseket visszamenőleg sújtó különadót vagy a magán-nyugdíjpénztári befizetések "államosítását" támadnák, mert csak az emberi méltóság sérelmére hivatkozhatnak - írta keddi számában a Népszabadság, amely szerint a bírák is vizsgálják, hogy mit kezdjenek ezekkel a beadványokkal.

Cikk

A választók felhatalmazásával (vissza)élve az Országgyűlés a 2010. évi XC. törvénnyel két új adót hívott életre. Az egyik a magánszemélyeket, a másik a pénzügyi szervezeteket terheli, s mind a kettőt különadóként nevesíti a törvény. A törvény megalkotásával egyidejűleg az Országgyűlés módosította az alkotmányt is. Jelen írásomban csak a magánszemélyeket terhelő különadó alkotmányosságával foglalkozom.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Munkavállalói csed kérelem elutasítása levéllel kapcsolatban még kérdés a Szakértőtől

Czeglédi Bernadett

munkajogi és társadalombiztosítási szakértő

Átalányadozó – EU-ba számlázás

Bunna Erika

adótanácsadó

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 július
H K Sze Cs P Sz V
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Együttműködő partnereink