206 találat a(z) 5 százalékos áfa cimkére

Kérdés

Tisztelt Szakértő! Egy kft. ingatlanforgalmazással foglalkozik. Kivitelezőtől vásárol lakásokat 5 százalékos áfával (tehát megfelel a következő paramétereknek: – első rendeltetésszerű használatbavétele még nem történt meg; vagy – első rendeltetésszerű használatbavétele megtörtént, de az arra jogosító hatósági engedély jogerőre emelkedése vagy használatbavétel-tudomásulvételi eljárás esetén a használatbavétel hallgatással történő tudomásulvétele és az értékesítés között még nem telt el 2 év, vagy beépítése az épített környezet alakításáról és védelméről szóló törvény szerinti egyszerű bejelentés alapján valósult meg, és a beépítés tényét igazoló hatósági bizonyítvány kiállítása és az értékesítés között még nem telt el 2 év; – többlakásos lakóház esetén az egyes lakások hasznos alapterülete nem haladhatja meg a 150 négyzetmétert, – egylakásos lakóingatlan esetében a hasznos alapterület a 300 négyzetmétert nem haladhatja meg). A vásárolt lakásba bútorokat (beépített, illetve nem beépített), szekrényeket, TV-t stb. vásárol, így értékesíti az ingatlant magánszemélyek részére. Ha ez az értékesítés szintén megfelel a korábbiakban említett paramétereknek, eladhatja-e magánszemély részére 5 százalékos áfakulcs felszámításával a lakásokat? Kerülhet-e a számlára a bútorozott ingatlan értékesítése egy tételben, vagy meg kell azt bontani? Válaszukat előre is köszönöm.

Kérdés

Tisztelt Szakértő! Ingatlanértékesítés előlegének áfatartalmával kapcsolatos kérdésben kérem a tanácsukat. Az ingatlanberuházó társasházi ingatlanokat épít, ahol a lakásokkal együtt a vevők parkolóhelyeket és elkülönült tárolókat is vásárolnak. A lakásokra az 5%-os áfamérték feltételei teljesülnek. Az adásvételi szerződés ingatlanegységenként megállapítja a lakás, a tároló és a parkolóhely vételárát is, amelyek együttesen adják a szerződés szerinti vételárat. A vevők a 2018. év végi átadás előtt több vételárrészletet is fizetnek az eladó részére. A vételárrészleteket a szerződés egy összegben adja meg, A vevők meg is fizetik. A szerződés arra nem tér ki, hogy az adott vételárrészlet a lakás árának részlete-e vagy a tárolóé. Ilyen esetben az előleg (amely az áfát tartalmazza) milyen adómérték alá tartozik? Ugyanabban az arányban tartalmaz általános forgalmi adót, ahogyan a teljes ügyletben a szerződés szerinti vételár? Válaszukat előre is köszönöm. Üdvözlettel: Bolcsik Anita

Kérdés

Állásfoglalást kérünk a következőkben: az általunk könyvelt, építőipari tevékenységet folytató kft. alvállalkozóként dolgozott egy újonnan épülő egylakásos lakóingatlan munkálatainál. A lakóingatlan hasznos alapterülete nem haladja meg a 300 nm-t (a kedvezményes adókulcsú lakóingatlannak megfelelően) és építési engedéllyel rendelkezik, valamint CSOK kereteiben épül a lakóingatlan. A fővállalkozó 5%-os áfakulccsal számlázza ki a magánszemélyek felé az építőipari szolgáltatást. Az általunk könyvelt cég fordított adózás szabályai szerint számlázta le a fővállalkozó felé a szerződés szerint teljesített munkákat, melyet a fővállalkozó nem fogadott be, arra hivatkozva, hogy az alvállalkozónak 27 százalékos áfakulccsal kellene leszámláznia az általa elvégzett munkákat. Kérdésünk az, hogy mi a helyes eljárás ebben az esetben.

Kérdés

A következő problémánál szeretném a segítségüket kérni: egy kft. a saját tulajdonú ingatlanán társasház építését tervezi 2018 elejétől. Az értékesítés során a lakások kerülnek értékesítésre, a telek, amire a társasház épül, nem kerülne kiszámlázásra a magánszemélyek felé. Ez hogyan kerül ebben az esetben a társasház tulajdonába? Az építés során kedvezményes adókulcsú lakóingatlanok kerülnek kialakításra. Ezekben az ingatlanokban igény szerint kerülnének beépítésre beépített szekrények, konyhabútorok, konyhai gépek (hűtő, sütő, mosógép, mikrohullámú sütő), klímaberendezések, redőnyök, napellenzők, csillárok. A teraszokra jakuzzik kerülnek igény szerint. A felsorolt igényeket az adásvételi szerződésben rögzítjük. Az átadáskor egy összegben kerül minden leszámlázásra az ingatlan részeként. Kérdésünk, hogy ilyen esetben minden 5%-os adókulccsal számlázható-e tovább? Az aláírt szerződésben rögzített igényeken felüli többletmunkákat, illetve pótmunkákat milyen adókulccsal kell leszámlázni a magánszemélyek felé? Ebben az esetben szükséges-e szerződést módosítani? Amennyiben szerződést módosítanak, akkor számlázható-e 5%-os adókulccsal?

Kérdés

Cégünk új egylakásos lakóingatlan építésére kapott megrendelést generálkivitelezőként. Kérdésem: az 5 százalékos adómértéket alkalmazhatom-e a lakóingatlanra, melynek hasznos alapterülete 299,28 m2? A garázst és a műhelyt 27 százalékos áfával számolom, melynek területe 71,33 m2, így mindösszesen a lakóingatlan 370,61 m2. Az 5 százalékos adómérték alkalmazása esetén, függetlenül attól, hogy a garázs, illetve a műhely nem számít lakóingatlannak és 27 százalékos adómértékkel számolom, nem kell beleszámolni a megengedett 300 m2-es korlátba? Válaszukat előre is köszönöm!

Kérdés

Már meglévő családi házam födémszigetelését, falszigetelését, valamint nyílászárók cseréjét szeretném megrendelni egy vállalkozónál. A vállalkozó venne meg minden anyagot, amit beépít a szigeteléskor, és megveszi a nyílászárókat is.Ebben az esetben mennyi áfát számít fel, amikor nekem kiszámlázza az anyagokat, illetve a munkadíjat? Erre vonatkozik-e az 5 százalékos áfakulcs?

Kérdés

Tisztelt Szakértő! Társaságunk új lakóingatlant vásárolt 2016-ban, melyet a kivitelező 5%-os egyenes áfával számlázott részünkre. Az ingatlanértékesítésre cégünk áfakötelezettséget választott. Kérdésünk az, hogy ha az ingatlant magánszemélynek adjuk el mielőtt a használatbavételtől számított két év eltelne, nekünk is 5% egyenes áfával kell számláznunk az ingatlant? Ha két év után adjuk el, akkor 27% áfával kell számláznunk? Válaszukat köszönjük.

Kérdés

Alanyi adómentes kft. értékesíteni szeretné a tulajdonában levő irodaházat. Az ingatlant vagy magánszemély vagy társaság venné meg. Ilyen esetben hogy viselkedik az áfa?

Kérdés

Tisztelt Szakértő! Kérem, szíveskedjen tájékoztatást adni az alábbiakban körülírt áfakérdésről. (Könyvelő irodaként keresem Önöket, az adott kérdésben több ellentmondásos véleményt ismerek szakmai körökből.) Beruházó cég a saját tulajdonában lévő építési telkén társasházat építtet, több alvállalkozó közreműködésével. (A beruházó nem végez építőipari tevékenységet, csupán szerződik a közreműködő tervezőkkel és kivitelezőkkel.) Az épített társasházak földszinti lakásaihoz kizárólagos kerthasználat (nem tulajdon csak birtok!) és garázs tartozik, a felső lakásokhoz csak garázs. (A garázs és a kert tulajdonjoga a társasházé, ezek birtokjoga az adásvételi szerződés alapján a lakástulajdonosoké a szerződés 2.1 és 2.2 pontja alapján.) Kérdés az, hogy az adásvételi szerződésben, valamint a számlában fel kell-e tüntetnünk tételesen a kert, az épület alatti építési telek, garázs, lakás árait és áfatartalmát, vagy elegendő a teljes vételár és a kedvezményes, 5 százalékos áfatartalom feltüntetése? Amennyiben fel kell tüntetni, akkor a kert, az épület alatti építési telek, valamint a garázs árának mennyi lesz az áfakulcsa? Milyen módon állapítom meg a kert és a garázs birtokjogátadásának értékét? (Mert itt nem tulajdonjogot adunk át.) Hogyan árazom be, és osztom meg az építmény alatti építési telket? A fölső lakások értékesítéséhez kapcsolódik telekár? Amennyiben szükséges az elkülönítés, megadható-e irreálisan alacsony telekár a hozzá kapcsolódó alacsony áfaösszeggel? Tisztelettel: Mátrai Zoltán

Kérdés

Tisztelt Szakértő! Korábban e témában feltett kérdéseim mellett az alábbi gyakorlati problémák merültek fel, melyekre kérem szíves válaszát. Ön azt írta válaszában, hogy az 5%-os áfakulcs egyik feltétele, hogy az ingatlan első rendeltetésszerű használata még nem történt meg, vagy megtörtént, de az engedély jogerőssé válásától még nem telt el két év. Továbbá két hatósági iratot említ meg: – hatósági engedély, – használatbavétel tudomásulvételi eljárás. 1. Akkor is 5%-os áfakulcs alá tartozónak minősül a lakóingatlan, lakás, ha az alábbi dokumentumot kapja meg az építtető: hatósági bizonyítvány egyszerűsített bejelentéssel épített épület esetén? 2. Akkor is 5%-os áfakulcs alá tartozónak minősül az ingatlan, ha funkcióváltás következtében válik lakássá, lakóingatlanná (például munkásszállóból vagy üzlethelyiségből lesz lakás, vagy lakóingatlan rendeltetésű ingatlan)? Válaszát előre is köszönöm. Tisztelettel: Szekeres Zsolt

Kérdés

Tisztelt Szakértő! Kérdésem a következő: magánszemély generálkivitelezési szerződést kötött egy építőipari vállalkozóval a saját tulajdonában lévő építési telken olyan egylakásos lakóingatlan építésére, melynek összes hasznos alapterülete nem haladja meg a 300 négyzetmétert. Szerintem ebben az esetben az áfa mértéke 5% az áfatörvény 3. mellékletének I/51 pontja és a 10. paragrafus d) pontja alapján, mert ebben az esetben ez termékértékesítésnek minősül. A fentiek alapján a részszámlákat a kedvezményes áfakulccsal állítottuk ki. Most szeretném az anyagbeszerzés és az eladás különbözetéből adódó áfát visszaigényelni. Kérdezném, hogy helyesen jártam-e el?

Kérdés

Tisztelt Szakértők! Építési vállalkozásunk vásárolt 27%-os áfával egy építési telket, amin ebben az évben felépít egy új építésű házat (megfelelnek a paraméterei az 5%-os áfakritériumnak), és azt magánszemélynek eladja. Kérdéseink: – Levonható-e a vásárláskori 27% áfa? – A teljes kivitelezésre (tehát telekkel együtt a ház építése, illetve értékesítése) alkalmazhat-e 5%-os áfát? Ha van garázs, egyéb melléképület, arra tudjuk, hogy csak 27%-ot lehet. – Fel kell-e valahol tüntetni értékesítéskor, hogy mekkora értéket képvisel a telek, vagy sem (tehát kötelező-e megbontani, hogy mekkora a telek és mekkora a ház értéke)? –A társaságunkat terheli-e vagyonszerzési illeték, vagy sem (van-e mentesség, hiszen házat épít a telekre)? A későbbi magánszemély vásárlót sem terheli, mivel ő komplett családi házat vásárol tőlünk telekkel? Köszönettel: Szentesi Péter Virtus Kft.

Kérdés

Tisztelt Cím! Az alábbi ügyben kérném a segítségüket: Ha egy gazdasági társaság mint kivitelező tetőtér-beépítésre köt egy generál szerződést a magánszemély megrendelővel, akkor jogosult-e a vállalkozás 5%-os áfával kiadni a számlát? A tetőtér beépítése: - alapvetően a tetőtér teljes körű beépítését jelenti: minden építési-szerelési tevékenységgel, - az épület tetőtere tekintetében funkcióváltozás történik a beépítést követően, - a beépítéshez engedélyezési eljárás szükséges. Illetve ehhez kapcsolódó fontos kérdés lenne még, hogy abban az esetben, ha a vállalkozó jogosult 5%-os áfával értékesíteni a tetőtér teljes beépítését, kinek a nevére kell szólnia az építési engedélynek: a megrendelő nevére vagy esetleg a generálkivitelező nevére? Segítségüket és mielőbbi válaszukat előre is köszönöm! Üdvözlettel Kendra Ágnes

Kérdés

Tisztelt Szakértő! Azonos címmel feltett korábbi kérdésemre kapott válasz nyomán szeretnék kiegészítő kérdéseket feltenni. Mikor minősül (milyen esetekben minősül) termékértékesítésnek egy ingatlan (új, használt) értékesítése, és mikor minősül szolgáltatásnyújtásnak? Gondolataim összekuszálódását az is fokozza, hogy a Szolgáltatások Jegyzékében szerepel az ingatlanforgalmazás is. Például termékértékesítésnek minősül az ingatlan értékesítése: - áfatörvény 9. § (1) bekezdése, 10. § a) pont (zárt végű pénzügyi lízing), 10. § d) pont (generálkivitelező építési-szerelési munkája során előállított ingatlan) Szolgáltatásnyújtásnak minősül az ingatlanértékesítés, például a nyílt végű pénzügyi lízing keretében eladott ingatlanok, a generálkivitelező nélkül létrehozott ingatlan. Válaszát előre is köszönöm. Tisztelettel: Szekeres Zsolt

Kérdés

Tisztelt Szakértő! Generálkivitelező, áfaalany építési vállalkozó magánszemély részére szeretne családiházat építeni. Az építendő ingatlan megfelel az 5 százalékos kedvezményes adókulcsú áfa feltételeinek. Az ingatlan rendelkezni fog egybeépített garázzsal is, melynek áfakulcsa természetesen 27 százalékos adókulccsal adózik. Kérdés: Hogyan kell kiszámolni az 5 százalékos és a 27 százalékos áfa alapját? Elkülönítetten kell kezelni az 5 százalékos és 27 százalékos áfa alá tartozó anyagok és szolgáltatások összegét már az építés közben is, vagy területalapon (m2) kell elosztani az összeget? Köszönettel:

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Különbözeti adózás áfa kérdése

dr. Kelemen László

adószakértő, jogász

Nyugta- vagy számlaadási kötelezettség

dr. Kelemen László

adószakértő, jogász

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 február
H K Sze Cs P Sz V
26 27 28 29 30 31 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 1

Együttműködő partnereink