15 találat a(z) önerő cimkére

Kiderült egy elég fontos részlet az otthonfelújítási programról Cikk

Az adott településre jellemző jövedelemviszonyoktól függ majd, hogy ki mennyi vissza nem térítendő támogatást kaphat az új otthonfelújítási programban. Ezt eddig is lehetett tudni, az Energiaügyi és a Nemzetgazdasági Minisztérium viszont most elárulta, hol húzzák meg a határokat. Azok jutnak a legtöbb pénzhez, akik lakóhelyén 312 450 forint alatti a nettó havi átlagkereset – írja a hvg.hu.

Bankmonitor: három banknál már 10 százalék önerővel is kaphatunk lakáshitelt Cikk

Amikor hitelből vásárol valaki ingatlant, akkor az egyik legfontosabb kérdés az, hogy honnan tudja majd előteremteni a minimálisan elvárt 20 százalék önerőt. Érthető, hiszen ez egy 80 millió forint vételárú ingatlan esetében 16 millió forint saját forrás meglétét feltételezi. A Bankmonitor szakértői szerint ráadásul a bankok nem is feltétlenül elégszenek meg 20 százalékkal, reálisabb 30-50 százalékkal kalkulálni. Van azonban egy lehetőség, amikor 10 százalék önerő is elegendő lehet, ám ez egyelőre csak három hazai banknál elérhető – írja a Bankmonitor.hu.

Amit tudni kell a megváltozott lakástámogatásokról Cikk

A lakástámogatások idei változásainak részleteire hívja fel a figyelmet az első igénylések alapján a Duna House cégcsoporthoz tartozó Credipass hitelközvetítő.

Az MNB adósságfék-előírás módosítása: kisebb lesz az önerőelvárás első lakás vásárlásánál Cikk

Az elmúlt évek dinamikus lakásár-emelkedése nyomán a lakáshitel-felvételhez minimálisan szükséges önerő is gyors emelkedést mutatott. Emiatt a tipikusan kevés megtakarítással bíró, fiatal elsőlakás-vásárló ügyfelek lakhatási lehetőségeit túlzott mértékben korlátozhatják a jelenlegi szabályok. Ezen ügyfelek potenciálisan alacsonyabb hitelkockázatát figyelembe véve a Magyar Nemzeti Bank (MNB) az elsőlakás-vásárló ügyfelekre vonatkozóan magasabb, 90 százalékos hitelfedezeti korlátot vezet be 2024. január 1-jétől, olvasható az MNB honlapján.

Akár önerő sem kell, de nem lesz kisebb a hitelteher a CSOK+ esetében Cikk

Továbbra is tervezhetnek – ráadásul a támogatásokat együtt kihasználva immár akár önerő nélkül is – a városban családot alapítani akaró fiatalok. Az első ránézésre hiperkedvező CSOK+ induláskor összességében nem kedvezőbb, mint a jelenleg még elérhető megoldás, ám a 2. és 3. gyermekek megszületésével ez változik – hívja fel a figyelmet a BiztosDöntés.hu.

Rendelkezésre állási díj számlázása Kérdés

Nyílt végű lízing önerejének áfája Kérdés

Kft., őstermelő, kamatmentes kölcsön Kérdés

Készpénzfizetési korlát lízing esetén Cikk

Személygépkocsi beszerzése lízing segítségével jön létre. Az önerő befizetése készpénzben történik (2 millió forint). Vonatkozik rá az 1,5 milliós készpénzkifizetési korlát? – kérdezte olvasónk. Kocsis Zoltán a Dr. Szeiler & Partners Könyvelő és Adótanácsadó Iroda közgazdásza válaszolt.

Készpénzfizetési korlát lízing esetén Kérdés

Babaváró hitel: nem változnak érdemben az önerőre vonatkozó szabályok Cikk

A Babaváró támogatást számos család lakásvásárlási célra használja fel az önerő és a lakáshitel kiegészítésére. Felröppentek az elmúlt napokban olyan hírek, hogy a konstrukció a jövő évtől teljes egészében önerőnek számíthat. Ez azonban nem igaz, a maximális 10 millió forintból továbbra is 7,5 millió forinttal lehet pótolni a lakásvásárláshoz szükséges saját megtakarítást.

Lakáshitel: a személyi kölcsönből finanszírozott önerő kockázataira figyelmeztet az MNB Cikk

A jegybank szerint jellemzően kockázatosak azok a lakáshitelek, amelyeknél az önerőt az ügyfél személyi kölcsöne adja, ezért az ilyen ügyletekre vonatkozó limitek felállítását várja el a hitelnyújtóktól. Eltérő kockázatuk miatt babaváró kölcsönök összegének háromnegyede, s a vissza nem térítendő állami családi támogatások egésze természetesen elfogadható önerőként.

Babaváró hitel: beszámítható önerőként, és kölcsönt is kiválthat Cikk

Július 1-jétől a babaváró hitelhez kapcsolódva megváltoztak az adósságfék-szabályok, a babaváró hitelt önerőként be lehet számítani a lakáshitel felvételébe, továbbá a babaváró hitellel más kölcsönt kiválthatnak az ügyfelek.

Szaktanácsadás számlázása Kérdés

Tisztelt Adózóna! Mg.i,erdőgazdálkodási és élelmiszer-feldolgozáshoz kapcs. egyéni és csoportos szaktanácsadás(Felhívás kódszáma:VP1-2.1.1-2.1.2-17)c. pályázat kapcsán: A szaktan. szolgáltatásban részt vevő közvetett kedvezményezett köteles a 10%-os hozzájárulási költséget számla ellenében megfizetni. Egyéni szaktan. esetében 90%-os, csoportos szaktan. 100%-os állami tám.-t biztosít a kedvezményezettnek. Felhívás 4.2.2.3.2. pontja értelmében (plusz pontért) az önerő 5-15%-kal növelhető. Vállalnánk a +15% önerőt, így egyéni szaktan. esetében 75%-os, a csoportos esetében 85%-os támogatást fogunk igényelni. Kérdésünk: számlázás során az ügyfél a nettó összeg 10%-át, illetve 0%-át fizeti a számlából a fennmaradó nettó összeg 15%-a számlakibocsátó elengedett követelése, a 75%-a illetve a 85%-a az állami támogatás, amit később a számlakibocsátó kap meg. A számlázás folyamán milyen egyéb szövegben kell utalni arra, hogy a vevő miért nem fizeti a teljes összeget? Le kell-e számlázni a teljes összeget? A teljesítési igazoláshoz szükséges-e csatolni bármilyen dokumentumot, ami igazolja, hogy a nettó összeg állami támogatás része, illetve a számlakibocsátó elengedett követelése milyen formában, mértékben és ki által lesz kiegyenlítve? Ki fizeti a támogatási összegre eső áfa részét/a számlakibocsátó elengedett követelésére eső áfa részét? A vállalt plusz 15% önerőt (általunk elengedett követelés) hogyan tudjuk lekönyvelni? A vevő hogyan tudja lekönyvelni a pénzügyileg teljesítetlen számlarészt?

Céges autó beszámítása a bérleti díjba Kérdés

Tisztelt Szakértő! Az alábbi kérdéskörben szeretném a segítségét kérni. Háromoldalú megállapodás keretében (egy kft. "A", egy autókereskedő "B" és egy lízingcég "C") a "B" cég megvásárolja "A " Kft. használt céges autóját. Az autó eladási árát "B" cég a "C" új autók vételárának önerő részleteként kezeli, míg a "C" az "A" Kft. első emelt összegű bérleti díj részleteként kezeli. A használt autó értékesítéséhez pénzmozgás nem tartozik. A segítségét szeretném kérni a fenn említett gazdasági esemény helyes könyvelésében. Segítségét és válaszát előre is köszönöm!

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Képzés költségének elszámolása

Dr. Császár Zoltán

adótanácsadó, jogász

Kiva választása – kedvezményezett átalukás – jogutód

Dr. Császár Zoltán

adótanácsadó, jogász

Kivás vállalkozás lakóingatlant értékesített

Dr. Császár Zoltán

adótanácsadó, jogász

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink