18 százalék felett az augusztusi infláció Magyarországon a rezsidíjak emelése miatt az Eurostatnál Cikk
A magyarországi immár a negyedik legmagasabb érték az EU-ban, csak a balti országokban nőnek gyorsabban az árak – írja a hvg.hu.
A magyarországi immár a negyedik legmagasabb érték az EU-ban, csak a balti országokban nőnek gyorsabban az árak – írja a hvg.hu.
A termékek házhoz szállíttatása lehet az infláció egyik első áldozata, miközben egyre többen döntenek az olcsóbb, saját márkás árucikkek mellett – derül ki az EY 18 ezer fő körében végzett nemzetközi felméréséből.
Az alacsony szőlőtermésre vonatkozó becslések és a borvidékek jóváhagyására váró szőlőár előrejelzések a tavalyinál jelentősen magasabb szőlőárakat indokolnak a rövidesen beinduló idei szüret során – tette közzé az Agrárminisztérium a kormany.hu-n.
A fogyasztói árak átlagosan 10,7 százalékkal haladták meg májusban az egy évvel korábbit, 1,7 százalékkal nőttek egy hónap alatt – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán.
A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezethez (OECD) tartozó országok a fogyasztói árai éves szinten átlagosan 9,2 százalékkal emelkedtek áprilisban az egy hónappal korábbi 8,8 százalék után. Tavaly áprilisban 3,3 százalék volt az infláció – tette közzé az MTI.
A turisták száma 10-20 százalékkal nőtt, a dél-balatoni vendéglátóhelyek és kisüzletek forgalma átlagosan 10-15 százalékkal emelkedett a tavalyi, jónak számító évhez képest – hangzott el a Kereskedelmi és Vendéglátó Vállalkozók Somogy Megyei Érdekképviseletének (KISOSZ) sajtótájékoztatóján csütörtökön Siófokon.
2020 szeptemberében az építőipari termelés volumene a nyers adatok szerint 14,7 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól. Mindkét építményfőcsoport termelése csökkent: az épületeké 9,1, az egyéb építményeké 20,6 százalékkal. A szezonálisan és munkanaphatással kiigazított indexek alapján az építőipar termelése az augusztusihoz mérten 1,4, a májusi mélyponthoz képest 10,9 százalékkal emelkedett. A III. negyedévben az építőipar termelői árai 7,0 százalékkal nőttek az előző év azonos időszakához viszonyítva, közölte a KSH.
A januári 8,3 százalék után februárban 7,7 százalékkal volt magasabb a mezőgazdasági termékek felvásárlási ára, mint egy évvel azelőtt, így az első két hónap átlagában 8,0 százalékkal emelkedett az agrártermékek termelői ára. Hat éve, 2013 elején volt legutóbb ennél nagyobb az áremelkedés üteme, míg tavaly az egész évben és az első két hónapban is egyformán 2,7 százalékos volt a mezőgazdasági termékek termelői árának emelkedése – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) honlapján elérhető adatokból.
Csökkentette bruttó 4-4 forinttal a 95-ös benzin és a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát pénteken a Mol Nyrt.
Átlagosan 0,6 százalékkal voltak magasabbak a fogyasztói árak szeptemberben, mint egy évvel korábban, az előző hónaphoz viszonyítva pedig 0,2 százalékkal nőttek – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Augusztusban éves összehasonlításban még 0,1, az előző hónaphoz képest 0,4 százalékkal csökkentek az árak.
A júliusi visszaesést követően némi erősödés történt a forgalomban augusztus hónapban. A Duna House becslése szerint összesen 10 210 adás-vétel zajlott az országban, ami az előző év azonos időszakával összehasonlítva már nem 20 százalék körüli elmaradás, mint júliusban volt, hanem csupán 8 százalék. Idén összesen 89 és félezer tranzakció történt Magyarországon.
A családi otthonteremtési kedvezmény egy már 2015-ben is élénkülő piaci szegmensen segít költségvetési forrásokkal. A kormányzati beavatkozás egyelőre a termelési várakozásra enyhébb, az áremelési törekvésekre markánsabb hatást fejt ki.
Csökkenni kezdtek az albérletárak áprilisban Budapesten és több megyében, az alacsony kamatozású lakáshitelek miatt pedig egyre többen inkább vásárlást terveznek.
dr. Csobánczy Péter
közgazdász, jogász, adótanácsadó
Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől