123 találat a(z) vissza nem térítendő támogatás cimkére

Cikk

A Magyar Államkincstár által megvalósítás alatt álló, EFOP PLUSZ-6.2.1-23-2024-00001 azonosítószámú, „Tanulói vagy hallgatói jogviszonnyal rendelkező kisgyermeknevelők ösztönző támogatása” című Pillér projekt keretében 2 292 támogatási kérelem érkezett be, és 1 995 támogatói okirat került kiállításra – tette közzé a Magyar Államkincstár (MÁK).

Cikk

Akár 7,5 millió forint vissza nem terítendő támogatásra pályázhatnak cégek, kutatóhelyek és magánszemélyek innovációk és kutatási eredményeik levédetésére a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFI Hivatal) újra megnyíló 500 millió forintos pályázati keretéből – közölte az NKFI Hivatala és a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala (SZTNH) hétfőn közös közleményben az MTI-vel.

Cikk

A nemrég meghirdetett Jedlik Ányos Program akár 1 milliárd forintos vissza nem térítendő támogatást kínál energiatárolók telepítésére, amelyet – a Niveus szerint – társaságiadó-kedvezménnyel is kombinálhatnak a cégek. Ez a kettős lehetőség jelentősen lerövidítheti a beruházások megtérülési idejét, és akár tízmilliókat bukhatnak azok a vállalkozások, amelyek nem vizsgálják meg az adókedvezmény igénybevételét is, írja közleményében a Niveus.

Cikk

Az eddigi 6 millió helyett 10 millió forintra nő a családi házak energetikai korszerűsítéséhez igényelhető vissza nem térítendő támogatás és kamatmentes hitel maximális összege. A pályázók mindössze 5 százaléknyi, tehát alig több mint félmillió forint önerő birtokában belevághatnak a rezsiterheik csökkenését eredményező beruházásokba. Bővül a támogatható tevékenységek köre is az energia-megtakarítást eredményező fejlesztéseket ösztönző programban – olvasható az Energiaügyi Minisztérium (EM) közleményében.

Cikk

A Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (MAGOSZ) felhívja az erdőgazdálkodók figyelmét, hogy megjelent a „Erdő-környezetvédelmi többéves kötelezettségvállalások (EKV I.)” című új támogatási pályázat. A felhívás célja, hogy ösztönözze azokat az erdőkezelési módszereket, amelyek hozzájárulnak a természetes erdei ökoszisztémák fenntarthatóságához és biodiverzitásához – olvasható az Agroinform.hu közleményében.

Cikk

A Demján Sándor Program részeként 155,6 milliárd forintos keretösszeggel elindult a Nemzeti Bajnokok egyműveletes kombinált hitelprogram, amelynek célja a kkv-k termelékenységének és az exportképesség növelése a zöld és digitális átállás elősegítésével – közölte Szabados Richárd, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) kis- és középvállalkozások fejlesztéséért és technológiáért felelős államtitkára kedden, egy budapesti sajtótájékoztatón, tájékoztatott az MTI.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Munkaviszonyban álló tag osztalékának számfejtése és jogviszony-bejelentése

Dócziné Szabó Nikoletta

munkajogi és bérszámfejtési szakértő

Lakás értékesítés – figyelési időszak.

dr. Bartha László

adójogi szakjogász

Ingatlan áfája kiválás esetén

dr. Bartha László

adójogi szakjogász

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 október
H K Sze Cs P Sz V
28 29 30 1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 31 1

Együttműködő partnereink