7 találat a(z) utóvizsgálat cimkére

Cikk

Megvizsgálja a Gazdasági Versenyhivatal (GVH), hogy a világ egyik legnagyobb e-kereskedelmi piactere, a Wish teljesítette-e a 2023-ban tett vállalásait. A kaliforniai központú platform üzemeltetői a korábbi versenyfelügyeleti eljárás során komplex jóvátételi csomagot ajánlottak fel, többek között mintegy 100-150 ezer magyar vásárló pénzügyi kompenzálását vállalták, hogy elkerülhessék a bírságot. Most kiderül mit teljesítettek ezekből.

Cikk

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) még 2020 decemberében tárta fel, hogy a SPAR Magyarország Kereskedelmi Kft. (Spar) visszaélt a jelentős piaci erejével a magyar beszállítók kárára. A GVH ezért egy mintegy 1,7 milliárd forintos, a hazai beszállítókat, illetve kkv-kat támogató intézkedéscsomag végrehajtását rendelte el. A most zárult utóvizsgálat ennek értékelésére irányult. Kiderült, hogy a GVH beavatkozása elérte a célját, a Spar ugyanakkor mulasztásokat követett el a végrehajtott intézkedések igazolásával kapcsolatban, ezért 5 millió forint bírságot kell fizetnie – írja honlapján a GVH.

Cikk

Utóvizsgálatot indított a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) az eMAG webáruház üzemeltetőivel szemben. Az e-kereskedelmi cég a 2021-ben lezárt versenyfelügyeleti eljárás eredményeként mintegy 4 milliárd forint értékű intézkedéscsomagot vállalt, melynek részeként az eMAG egy közel 3 milliárd forintos, a hazai vállalkozásokat támogató program megvalósítását is vállalta. A GVH utóvizsgálata ez utóbbi értékelésére irányul. A nemzeti versenyhatóság következetesen törekszik arra, hogy egyes eljárásai eredményeként a hazai kis- és középvállalkozásokat támogató vállalásokat érjen el az eljárás alá vontaknál, olvasható a GVH oldalán.

Cikk

Utóvizsgálat keretében vizsgálja a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a SPAR Magyarország Kereskedelmi Kft. (Spar) által vállalt kötelezettségek végrehajtását. A kiskereskedelmi cég – a GVH 2020 decemberében lezárult vizsgálatában – többek között azt vállalta, hogy új, regionális beszállítói rendszert alakít ki, növeli a magyar kistermelő beszállítók értékesítési lehetőségeit, emellett új munkahelyeket is teremt. A folyamatban lévő versenyfelügyeleti eljárás során a GVH azt vizsgálja, hogy a Spar maradéktalanul és határidőben végrehajtotta-e a jóvátételi programban önként vállalt kötelezettségeit, olvasható a GVH honlapján.

Cikk

Gyakorlatilag minden vállalását teljesítette a KOMETA – tárta fel a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) utóvizsgálata. Ezt azt jelenti, hogy eredményes volt a GVH korábbi eljárása, amelyben a KOMETA kommunikációs kampányait vizsgálta. Az ügy kapcsán a nemzeti versenyhatóság arra hívja fel a vállalkozások figyelmét, hogy a GVH irányába vállalt kötelezettségeket maradéktalanul és a vállalt határidőn belül kell teljesíteni.

Cikk

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 15 millió forintos felügyeleti bírságot szabott ki az Union Biztosítóra, mivel utóvizsgálata megállapította: a társaság nem teljeskörűen teljesítette a korábbi vizsgálatában előírtakat. A felügyelet az IT-rendszer, a befektetési életbiztosítások megszűnéséhez kötődő ügyféltájékoztatás, a kgfb-vel kapcsolatos adatszolgáltatás, illetve a kárrendezési határidők betartása kapcsán tárt fel ismételten hiányosságokat – írja honlapján az MNB.

Cikk

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) utóvizsgálat keretében vizsgálta, hogy az LG Electronics Magyar Kft. (LG) teljesítette-e egy korábbi eljárás során tett vállalásait. A GVH megállapította, hogy korábbi eljárása eredményes volt, a vállalkozás döntő részben javította a feltárt problémákat – jelentette be szerdai közleményében a hivatal.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Egyszerűsített foglalkoztatott - Értékesítői ösztönzői program

Dócziné Szabó Nikoletta

munkajogi és bérszámfejtési szakértő

NEXON

Be nem fizetett jegyzett tőke

dr. Tuczai Dóra

LL.M. (Berlin) ügyvéd

budlegal Ügyvédi Társulás tagja

40 év alatti anyák szja-mentessége

Surányi Imréné

okleveles közgazda

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 január
H K Sze Cs P Sz V
29 30 31 1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 31 1

Együttműködő partnereink