1506 találat a(z) társasági adó cimkére

Cikk

A kapcsolt vállalkozások közötti ügyletek transzferár-kockázata 2026-ban sem csökken, a szokásos piaci ár elve a társaságiadó-alap meghatározásának egyik klasszikus ellenőrzési pontja, és a hiányos dokumentáció miatti mulasztási bírság nyilvántartásonként is. A megfelelés gyakorlati kérdés, a bevallásban teljesítendő adatszolgáltatás mögött tényleges, az adott adóévre elkészített transzferár-nyilvántartásnak kell állnia.

Cikk

Háromrészes összeállításunkban összefoglaljuk a céltartalék képzésére, felhasználására vonatkozó szabályokat, megkötéseket. Az első részben a szerződésből várható veszteség, a peres kockázat, a jövőbeni várható költségek, a garanciális kötelezettségek, a devizás finanszírozások által indokolt céltartalékképzésre vonatkozó tudnivalókat, szabályokat ismertettük. A második részben a szükséges céltartalék minél pontosabb meghatározására, illetve az adóalap-módosító hatásra fókuszál. Mostani írásunkban pedig pár példát ismertetünk a korábbi cikkekhez kapcsolódóan.

Cikk

Háromrészes összeállításunkban összefoglaljuk a céltartalék képzésére, felhasználására vonatkozó szabályokat, megkötéseket. Az első részben a szerződésből várható veszteség, a peres kockázat, a jövőbeni várható költségek, a garanciális kötelezettségek, a devizás finanszírozások által indokolt céltartalékképzésre vonatkozó tudnivalókat, szabályokat ismertettük. Mostani cikkünk a szükséges céltartalék minél pontosabb meghatározására, illetve az adóalap-módosító hatásra fókuszál.

Cikk

Mi minősül kapcsolt vállalkozásnak, mire kell ügyelni a szokásos piaci árazás, transzferárazás során a 2026. évi változások értelmében? A társasági adózásban alkalmazott kapcsolt vállalkozási viszony eldöntése a gyakorlatban nem annyira egyszerű, mint amilyennek tűnik, és az ezzel kapcsolatos adókötelezettségek teljesítése sem minden esetben evidencia. Előadóink a változások elméleti ismertetése mellett konkrét példákkal arra fókuszálnak, hogy a kkv-k változással járó gyakorlati teendőit tisztázzák. A 2026. évi változások mellett az adóhatóság ezirányú figyelme, a vonatkozó dokumentációs kötelezettség ellenőrzésére irányuló revíziók külön aktualitást adnak a témának. Jelen webinárium alapozó ismereteket kíván adni a téma iránt érdeklődőknek a transzferárazás összetett rendszerében.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Külföldi munka

Horváthné Szabó Beáta

adószakértő

Ez engem is érdekel Ez engem is érdekel

Egészségkártya-elszámolás

Horváthné Szabó Beáta

adószakértő

Ez engem is érdekel Ez engem is érdekel

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 augusztus
H K Sze Cs P Sz V
27 28 29 30 31 1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
31 1 2 3 4 5 6

Együttműködő partnereink