Tárgyi eszközök áfakorrekciója: mikor kötelező? Példákkal Cikk
Az adózó használatában lévő tárgyi eszközök forgalmi adóját az adóalany meghatározott időszakon belül jogosult, illetve köteles kiigazítani. Példákon keresztül ismertetjük a szabályokat.
Az adózó használatában lévő tárgyi eszközök forgalmi adóját az adóalany meghatározott időszakon belül jogosult, illetve köteles kiigazítani. Példákon keresztül ismertetjük a szabályokat.
Tisztelt Szakértő! "A" vállalkozás vásárolt egy rönkrakodó darut 5 millió forintért. Az erőgép, amelyre ráépítették, szintén "A" vállalkozás tulajdonában van. A ráépítés munkadíja 1 millió forint volt, amelyet "B" vállalkozás fizetett a nevére szóló számla alapján. Megállapodás készült, hogy a ráépítési költség ellenében használhatja a darus kocsit. Hogyan kell aktiválni a ráépítés költségét ez esetben? Köszönöm a választ előre is! KM
Tisztelt Szakértő! Egy kft. a tulajdonában lévő termelő üzemet a benne lévő összes eszközzel, gyártósorral együtt bérbeadta 2014 áprilisától. A bérlő kérésének megfelelően úgy módosítják 2015. január 1-jétől a bérleti szerződést, hogy az egyik gyártósort nem adják bérbe. Ezt a gyártósort jelenleg a bérbeadó semmiféle módon nem hasznosítja, nem üzemelteti, nem folyik rajta termelés. Lehet-e terv szerinti értékcsökkenést elszámolni erre a tárgyi eszközre? Át kell-e sorolni a műszaki gépek közül az üzemkörön kívüli eszközök közé?
Tisztelt Szakértő! Egy kft. a tagjainak egyike tulajdonában álló lakást szerződés alapján székhelyként használja, térítésmentesen. A lakásban történő klimatizálás költsége (a klímaberendezések és a beszerelés) elszámolható-e a kft. költségei között idegen tárgyi eszközön végzett beruházásként? Válaszát előre is nagyon köszönöm.
Kérdezem, hogy nyílt végű pénzügyi lízing esetén, a tárgyi eszköz ugyan a könyveinkben nyilván van tartva, az amortizációt is elszámolhatjuk, akkor a fejlesztési tartalék is felhasználható erre a konstrukcióra? Akkor is, ha az eszköz a futamidő végén se lesz a miénk, mert 3 év múlva az eszköz visszaadásra kerül a lízingbe adónak?
Tisztelt Szakértő! Vállalkozásunk pedagógiai programot dolgozott ki saját és külső szakértők közreműködésével, amit később hasznosítani fog, és az alapítás-átszervezés aktivált értékei között kíván nyilvántartásba venni. Kérdésünk, hogy áfafizetési kötelezettség kíséri-e a nyilvántartásba vételt, mint a tárgyi eszközök esetében? Eddigi információink szerint nem, de egyértelmű törvényi hivatkozást erre nem találtunk. Köszönettel: Szabóné Sós Ildikó
Tisztelt Szakértő! Egy kft. a lapszabászatban méretre vágatott egy irodabútort, megvette az összeszereléshez a csavarokat, és egyéb kiegészítőket. Kérdésem: tárgyi eszközre, vagy anyagköltségre könyveljek? A számlán 98 000 forint nettó összeg van feltüntetve. Ha a számla nettó összege 156 000 forintot tartalmazna, akkor is ugyanúgy kellene könyvelni? Válaszát köszönöm.
Tisztelt Szakértő! Ügyfelem egyéni vállalkozó. Székhelye a szülei lakóhelyén van. A közüzemi számlák a szülei nevére vannak kiállítva. Ebben az esetben is elszámolhatom a költségek 25 százalékát az egyéni vállalkozás költségei között? Ügyfelemnek volt egy telefonkészüléke, ami megrongálódott. Ezért a biztosítótól kapott 140 ezer forint kártérítést, és ő fizetett 15 ezer forint készpénzt. Hogyan könyveljem a gazdasági eseményt? A régi telefon nem volt a tárgyi eszközök között. Hogyan könyvelném abban az esetben, ha a tönkrement telefon a tárgyi eszközök között szerepelt volna? Köszönöm a válaszát.
Tisztelt Szakértő! Szeretném segítségét kérni azzal kapcsolatban, hogy egy kft. vízórát vásárolt, mivel cserélni kell. A beszerzett vízóra tárgyi eszköz lesz vagy csak anyagköltség? Válaszát előre is köszönöm!
Számviteli politikánk szerint a hó első napján helyezzük üzembe a beruházásokat. 2015 decemberében vásároltunk egy eszközt, melyet 2016. január 1-jén aktiválunk. Lehetséges-e az, hogy csak 2016-ban számolom el az eszköz beszerzését a fejlesztési tartalék feloldásaként? Köszönöm, ha válaszolnak, CsK
Tisztelt Szakértő! 2014-ben beruházást kezdtem 9 537 630 forinttal majd 2015-ben végzett beruházással 4 082 633 forinttal fejeztem be. 2015. január 27-én aktiváltam összesen 13 620 263 forinttal. Ebből a 2015-ben végzett 4 082 633 forintos részt bevontam a fejlesztési tartalékba. Kérdésem az lenne, hogy mennyi értékcsökkenést számolhatok el társaságiadó-csökkentőként: az éves egész összeget 1 834 258 forintot (előrehozott értékcsökkenésként) vagy a fejlesztési tartalékra jutóval csökkentett 1 284 445 forintot? Köszönöm a segítségét! Mátyás Józsefné
Egy társaság 2012. évben beruházási kedvezményt vett igénybe tárgyi eszköz beszerzéséhez. Az eszközt 2015. évben egy lízingcégnek eladta, majd visszalízingelte pénzügyi lízing konstrukcióban. Kérdésem az lenne, hogy a taotörvény 8. paragrafus 1 bekezdés u) pontja alapján a kedvezményt ilyen esetben is vissza kell fizetni? Köszönettel: Gódor Erzsébet
Magyarországi kft. külföldi cégtől bérel személygépkocsit, a bérlet elején nagyobb összeget, kauciót kellett fizetnie, melyet a bérlet végén vagy visszakap, vagy amennyiben megvásárolja a személygépkocsit akkor a vételárba beszámítják. Ezen ügylet számviteli elszámolásával, kaució könyvelésével kapcsolatban szeretnék tájékoztatást kérni, illetve hogy tárgyi eszközként ki kell-e mutatni a bérlet ideje alatt? A havonta kiszámlázott összeg tartalmazza a bérleti díjat, cascót és egyéb adókat, ezek együttesen bérleti díjként könyvelendők vagy pedig megbontva? Az áfabevallásban csak a bérleti díjat kell szerepeltetni vagy a többi járulékos költséget is?
Tisztelt Szakértő! Jelen vállalkozásunk 100 százalékban önkormányzati tulajdonú kft. Vagyonkezelési szerződés alapján adott át az önkormányzat a kft.-nek tárgyi eszközöket. 2016. 01. 01-jével a kft. visszadott egy vagyonkezelt tárgyi eszközt az önkormányzatnak. A kft. részéről hogyan kell könyvelni a kivezetést? Válaszát előre is köszönöm!
Vállalkozás tárgyi eszközként nyilvántartott személygépkocsit értékesít. A NAV felé van speciális jelentési kötelezettsége?
Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől