3187 találat a(z) számlázás cimkére

Cikk

Júliustól 20-ról 23 százalékra emelik az áfakulcsot, de az emelés nem vonatkozik az 5 százalékkal adózó gyógyszerekre, könyvekre, újságokra, illetve a vakok segédeszközeire - ez 2009-ben a legjelentősebb változás az általános forgalmi adótörvényben. Feltéve, ha a két hét múlva benyújtandó kormányjavaslatot megszavazzák a parlamentben. A már életbe lépett változások közül a legfontosabb az utazási irodákat, az utazásszervezéssel foglalkozókat érinti.

Cikk

Ha a kormány nem nyúl hozzá év közben, az idei áfatörvényt alig különbözik a tavaly májusban módosított 2008-astól. Néhány változással azért így is számolni kell: számlázás, import áfa, utazásszervezés.

Cikk

A fordított adózás azt jelenti, hogy nem a számlakibocsátó, hanem a vevő köteles az áfát kiszámolni, majd bevallani és – megfelelő feltételek esetén – levonni. A fordított adózással érintett tevékenységek köre kiszélesedett, az adózók többsége ugyanakkor bizonytalan azzal kapcsolatban, hogy az ő tevékenysége a hatálya alá esik-e. Az új áfatörvény a szolgáltatások felsorolásánál nem hivatkozik Szolgáltatásjegyzék (SZJ-) számokra, ezért a szolgáltatások SZJ-besorolása nem bír relevanciával a fordított adózás megítélése során - olvasható az APEH honlapján. Az adóhivatal tájékoztatója az értelmezésben igyekszik segítséget nyújtani, ám kérdés, ez mennyire működik majd a gyakorlatban.

Cikk

Az új áfatörvény számos változást hoz 2008. január 1-től. A csoportos adóalanyiság, az ingatlan értékesítéssel kapcsolatos új szabályok, az árengedményt vagy az adó visszaigénylését érintő módosulás csak néhány példa abból a jogszabályból, amelyről a Penta Adóegyetem adószakértője úgy nyilatkozott: „egy mondat sem került át a régi törvényből az újba”.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Tárgyi adomány Nonprofit Kft.-nek

Lucz Zoltánné

adószakértő

BEV_J02 NAV – bevallás

Laczi Ferenc

igazságügyi jövedéki szakértő

Nyugdíjas ügyvezető bejelentése

Széles Imre

tb-szakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 július
H K Sze Cs P Sz V
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Együttműködő partnereink