15 találat a(z) sajtóközlemény cimkére

Kutyákat tüntetett ki a pénzügyminiszter Cikk

Az elmúlt évben közel 2300 esetben sikerült jogellenes cselekményeket felderíteni a NAV szolgálati kutyáinak köszönhetően – jelentette ki Varga Mihály a Nemzeti Adó- és Vámhivatal felderítő kutyáinak és kiképzőinek nyújtott elismerések átadóján. A pénzügyminiszter elmondta: a hivatalnál jelenleg 39 eb teljesít szolgálatot, a felderítő kutyák tavaly több mint 4,5 millió szál cigarettát, 40 millió forint értékű kábítószert és több mint 170 millió forintnyi készpénzt találtak meg – áll a Pénzügyminisztérium mai sajtóközleményében.

Ez védheti meg a családi vagyont a szétaprózódástól Cikk

A generációváltás minden vállalkozás számára kihívást jelent. Több faktor is veszélyezteti a hatékony működés biztosítását és fenntartását, ezek egyike a családi vállalkozások dinamikus működésének leállásához vezető vagyonfeldarabolódás. 2019 márciusától már két alternatív módszerrel is el lehet kerülni egy ilyen nemkívánatos eseményt. A már létező bizalmi vagyonkezelés mellett a tavaly bevezetett családi alapítványok széles körű elterjedése harminc évvel lemaradva követheti az osztrák sikertörténetet – írja sajtóközleményében a Deloitte.

Online számla 2.0: már a bejövő számla adatai is lekérdezhetők Cikk

Elnyerte végső formáját az online számla rendszer, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) valós idejű számla-adatszolgáltatás támogatására fejlesztett rendszere. A 2.0 verziószámot viselő változtatási csomag mind az online számla rendszert, mind a valós idejű számla-adatszolgáltatást jelentősen érinti. A hozzá kapcsolódó tesztrendszer viszont, amelyre az adózói számlázási rendszerek fejlesztéséhez elengedhetetlenül szükség van, csak október közepén indult, mely idő közben október végén még módosításra is került. A változások lekövetésére minden adózó számára közel fél éves felkészülési idő áll rendelkezésre, így 2020. április 1-jét követően, a jelenlegi 1.1 verziójú számlalejelentés már sikertelen adatszolgáltatásnak minősül – írja sajtóközleményében a Deloitte.

EU-s üzleti út, konferencia? Erre figyeljen! Cikk

Minden EU-n belüli üzleti útra, konferenciára induló munkavállalót érinti a megfelelő módon dokumentált egészségügyi biztosítás követelménye, mivel egy esetleges sürgős kezelés esetén nélkülözhetetlen az A1-es dokumentum bemutatása az adott kórházban vagy egészségügyi intézményben. Az igazolás hiányával súlyos költséget kockáztat a kiküldő vállalat, hívja fel a figyelmet sajtóközleményében a nemzetközi adótanácsadó és könyvvizsgáló Crowe FST.

Alternatív juttatások bevezetésével növelhető a munkavállalók elégedettsége Cikk

2019-től több változás is történt a béreket érintő közterhek és kedvezmények szabályozásában. Az előírások megfelelő alkalmazásával lényegesen csökkenthető a vállalatok bérköltsége, alternatív juttatások bevezetésével pedig növelhető a munkavállalók elégedettsége, hangzott el az EY adózási rendezvényén – írja sajtóközleményében az Ernst & Young.

Felülírta a Kúria a korábbi gyakorlatot az iparűzési adó kezelésében Cikk

A Kúria közelmúltbeli döntései egy évtizedek óta bevett iparűzésiadó-kezelési gyakorlatot írtak felül. A magyar gazdaság számos szereplőjénél – például kiskereskedelem, autóipar, vendéglátás – is utólag többlet iparűzésiadó-fizetési kötelezettség keletkezhet – írja sajtóközleményében a PwC Magyarország.

Másfél milliót bukhat, aki túl korán igényelte a babaváró hitelt Cikk

Az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) közlése szerint október 1-jén 1,16%-ra csökkent a babaváró hitelre vonatkozó referenciakamat. Ez azt jelenti, hogy a novemberben igénylők minden eddiginél kedvezőbb feltételekkel vehetik igénybe a 10 millió forintos kamatmentes hitelt. A Bank360 összefoglalta, mennyit lehet nyerni a babaváró hitel kamatcsökkentéssel – írja sajtóközleményében a Bank360 Zrt.

Közeleg a csoportos társasági adózás választásának határideje Cikk

A csoportos társasági adózás viszonylag új intézmény, de az adatokból az látszik, hogy érdeklődnek iránta a vállalatcsoportok, mivel alacsonyabb adókötelezettség érhető el és kevesebb dokumentációs kötelezettséggel jár – írja sajtóközleményében a Deloitte.

Erre figyeljen, ha ajándékutalványt fogad el! Cikk

A január óta hatályban lévő áfaszabályok még mindig nem részletezik kellő mértékben egyes, az utalványok használatával kapcsolatos különleges helyzeteket. Ez akár vétlen adóhiányhoz, így adóbírsághoz és a késedelmi pótlék kockázatához is vezethet – hívja fel a figyelmet sajtóközleményében a nemzetközi adótanácsadó és könyvvizsgáló Crowe FST.

Egy sor fontos változás jön holnaptól a bankolásban Cikk

Jelentősen módosulhat az internetbanki belépés folyamata és akár az ötezer forint alatti érintéses fizetések esetén is kérhetik a PIN-kódot a boltokban 2019. szeptember 14. után. A PSD2 szabályozás számos pontja hatályba lép szombaton, és egy sor mindennapi pénzügyi szolgáltatás használatában hoz alapvető változást, az internetes kártyás fizetés módja azonban egyelőre marad a megszokott – írja sajtóközleményében az Erste Bank.

Július 1-jével új korszak köszönt a hazai vállalatokra Cikk

Teljesen átalakíthatja a cégek forrásbevonási szerkezetét a napokon belül induló Növekedési Kötvényprogram (NKP) – hívta fel rá a figyelmet Lóga Máté, a Magyar Nemzeti Bank főosztályvezetője az EY konferenciáján. Az MNB szakembere kiemelte, hogy a hazai vállalatoknak a nagy összegű, hosszútávú és szabadon felhasználható forrásért cserébe vállalniuk kell egy kezdeti hitelminősítést és annak éves felülvizsgálatát – írja sajtóközleményében az Ernst & Young.

Anyavállalatok könyvvizsgálata … sok hűhó, de miért? Cikk

Először kerül élesen célkeresztbe egy számviteli kérdésre a múlt év végén kiadott állásfoglalás. Eszerint ugyanis valamennyi holdingtársaságnak könyvvizsgálati kötelezettsége áll fenn. Vagy mégsem? – írja a Jalsovszky Ügyvédi Iroda sajtóközleményében dr. Fischer Ádám ügyvéd.

Szilveszterig választható három kedvező adózási mód Cikk

December 31-én három – a vállalkozásoknak jelentős adómegtakarítást eredményező – határidő jár le. Az óév utolsó napjáig lehet választani az alanyi mentességet az áfában. 2019-től négymillió forinttal, 12 millió forintra nő az áfamentesség bevételi határa, ezért több tízezer vállalkozóval bővülhet az alanyi mentesek több mint félmilliós tábora. Az év utolsó napjáig választható a kisadózók tételes adója (kata) és a kisvállalati adó (kiva), ha már január elsejétől ezen adózási módok egyike szerint kíván adózni a vállalkozó. Ehhez mindössze annyit kell tenni, hogy 2018. december 31-én éjfélig az erre vonatkozó nyilatkozatot el kell juttatni az adóhivatalnak – írja mai sajtóközleményében a Pénzügyminisztérium.

Ezt gondolják a fiatalok az étrend-kiegészítőkről Cikk

A magyar fiatalok csaknem fele fogyasztott valamilyen étrend-kiegészítőt az elmúlt évben, ugyanakkor közel egyharmaduk vagy nem tudja, hogy az ilyen típusú termékek pontosan milyen kategóriába tartoznak, vagy tévesen úgy vélik, hogy ezek gyógyszernek minősülnek. A válaszadók egyharmada ugyancsak tévesen azt gondolja, hogy ezek a készítmények betegséget megelőző vagy gyógyító hatással bírnak, derül ki a Hamisítás Elleni Nemzeti Testület (HENT), a Magyarországi Étrend-kiegészítő Gyártók és Forgalmazók Egyesületének (MÉKISZ) és a TÁRKI közös kutatásából.

Mit köteles tűrni a szomszéd és meddig mehet el az építtető? Cikk

Építtetők kontra szomszédok: egyszerűbb lehet a bírósági döntés – írja sajtóközleményében a Deloitte.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Műtéti költség adózása munkaviszonyban

Nagy Norbert

adószakértő

Részmunkaidőre váltás

dr. Hajdu-Dudás Mária

ügyvéd

Cégautóval kapcsolatos áfalevonás.

Nagy Norbert

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink