5 találat a(z) reklámhordozó cimkére

Reklámelhelyezés, homlokzati munkák: milyen áfával adóznak? Cikk

Az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény (Étv.) 34. § (2) bekezdése 2013. január elsejei hatállyal átfogóan újraszabályozta az építésügyi hatóság által lefolytatható eljárások körét, ezeken belül pedig az engedélyezési, illetve tudomásulvételi eljárásokat. Emellett az Étv. 17. §-a kiegészült az m) ponttal, mely bevezette az úgynevezett településképi bejelentési eljárást.

Reklámhordozó építményadója Kérdés

Tisztelt Szakértő! Szeretnék tájékoztatást kérni az 1990. évi C. törvény 14. § (5) bekezdés értelmezésében. Egy településen sok szezonális jellegű hirdetést raknak ki év közben, és meg is szüntetik, ahogy a tevékenységüket befejezik. Kell nekik építményadót fizetni a reklámhordozó után, ami tárgyév május 1-jétől szeptember 30-áig van kirakva vagy sem? Mielőbbi válaszát előre is köszönöm!

Építményadó Kérdés

Tisztelt Szakértők! A helyi adókról szóló1990. évi C. törvény kiegészült a 11/A §-sal, mely szerint 2018. január 1-jétől adóköteles az önkormányzat illetékességi területén lévő ingatlanokon elhelyezett, a településkép védelméről szóló törvény szerinti reklámhordozó (például óriásplakát). Vannak olyan önkormányzatok, amelyek 2017. december 1-jéig nem határozták el az adó kivetését. Ezzel kapcsolatban szeretném kérni a helyi adókról szóló törvény 6/a. paragrafusának értelmezését, hogy 2018-ban év közben bevezethetik-e még ezt az adónemet azon önkormányzatok, akik eddig nem tették meg, vagy év közben nem élhetnek ezzel a jogukkal. Ezzel kapcsolatos következő kérdésem, hogy ezen adók bevallását – ahol az adó 2018. január 1-től bevezetésre kerül –milyen határidővel kell az önkormányzatokhoz benyújtani? Válaszukat köszönöm.

Új fogalmak és új tarifák a környezetvédelmi termékdíjban Cikk

A környezetvédelmi termékdíjköteles termékek definícióját, illetve néhány esetben a díjtételeket is módosítja az Országgyűlés által október 17-én megszavazott törvényjavaslat.

Költség Kérdés

Tisztelt Szakértő! Egy kft. reklámtevékenységgel foglalkozik. Ügyfelei részére a megrendelt reklámokhoz szükséges reklámhordozókat (plakátok, szóróanyagok, matricák stb.) külső felekkel legyártatja, az ügyfél által a számára leadott kreatív alapján. Kérdésem az, hogy e legyártott és a megrendelt reklámokhoz felhasznált termékek elábé-ként, vagy anyagköltségként számolandók-e el? A reklámot megrendelő felé e termékek gyártási költségként kiszámlázásra kerülnek. Válaszát előre is köszönöm.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!

Kérdések és válaszok

Súlyos fogyatékosság miatti adókedvezmény

Surányi Imréné

okleveles közgazda

Készenlét pótlékai

dr. Hajdu-Dudás Mária

ügyvéd

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2021 május
H K Sze Cs P Sz V
26 27 28 29 30 1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
31 1 2 3 4 5 6
hirdetÉs

exit_to_app Ön korábban már belépett a HVG csoport egyik weboldalán. Ha szeretne ezen az oldalon is bejelentkezni, ezen a linken egy kattintással megteheti.

close