985 találat a(z) pénztárgép cimkére

Kérdés

Tisztelt Szakértő! Arra szeretnék választ kapni, ha a kft. mezőgazdasági gépek javításával foglalkozik, és kimegy a helyszínre (tehát a földekre, mezőkre) javítani, akkor ott hogyan tudja 2017. január 1-jétől a pénztárgépet használni? Vagy esetleg az ilyen szolgáltatás kivételt képez, és mentesül a pénztárgép használata alól? Csak helyszíni javítással foglalkozik, tehát telephelyen, székhelyen nem dolgozik. A cég fő tevékenysége 4520 Gépjárműjavítás,-karbantartás Köszönöm válaszát!

Kérdés

Tisztelt Szakértő! A cég székhelyén húsüzem működik, ahol fűszerezett hústermékeket állítanak elő. Ugyanezen a helyen egy másik helyiségben üzletet nyitottak, ahol sülteket, gyrost, árusítanak. Kérdésem, a húsüzemben kiállított számlákat is be kell ütniük a pénztárgépbe? Vagy csak az üzletben értékesített termékeket? Válaszát előre is köszönöm.

Kérdés

Tisztelt Szakértő! Szeretném a segítségét kérni a következő kérdésben. Egy pénztárgép alkalmazására kötelezett társaság (egyetemi büfét üzemeltet) alkalmazottja egy, a napi forgalomhoz képest jelentős összeget ütött be a pénztárgépbe, amit az aznap esti záráskor sem vett észre, tehát nem került sor a stornózására. Az észrevételkor jegyzőkönyv megírására került sor (ami alapján a téves beütés negatív összeggel került be a cég könyveibe). Kérdésem, hogy ezt helyesen tették-e? Megfelelő dokumentum a kézzel, utólag írott jegyzőkönyv? Nem probléma-e az, hogy ez a NAV-hoz befutó göngyölített bevételek között egyáltalán nem jelenik meg? Köszönöm segítségüket!

Cikk

Több mint 20 ezer, 2017. január 1-jétől pénztárgéphasználatra kötelezett vállalkozás igényelhet állami támogatást. Ennek összege pénztárgépenként 50 ezer forint, amelyet a vállalkozások legfeljebb öt eszközre vehetnek igénybe. Mától öt napig véleményezhető a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) erre vonatkozó rendelettervezete.

Kérdés

Tisztelt Szakértő! A következőben szeretném kérni a segítségét: Használt kerékpárok kiskereskedelmével foglalkozunk, és erre a tevékenységünkre a különbözet szerinti adózást választottunk. Minden vevőnknek számlát állítunk ki. Kérdésem az lenne, hogy ezen értékesítéseket be kell-e ütni az online pénztárgépünkbe? Ha igen, akkor milyen adómértékkel? Szerepeltetni kell-e a nyugtán a különbözet szerinti adózás szöveget? Segítségét előre is köszönöm!

Cikk

A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal (MKEH) két, új műszaki követelményeknek megfelelő pénztárgépet is engedélyezett. Az újonnan kötelezetteknek 2017. január elsejéig kell beszerezni az online kasszákat – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium.

Kérdés

Tisztelt Ügyintéző! Alábbi ügyben kérném állásfoglalását: Egy kft. automata autómosót fog üzemeltetni, mely során percenként fog számolni az automata, és ez alapján dobják be az összeget. Az automata üzemeltetést tevékenységi körébe már felvette, a telephelyet is bejelentettük. Erre vonatkozóan van-e olyan jogszabály, mely alapján bejelentési kötelezettséggel jár az automata autómosó, mert csak élelmiszer automaták üzemeltetésére találtunk bejelentési kötelezettséget? 2017.01.01-től erre az automata autómosóra vonatkozik-e a kötelező pénztárgép használata? Milyen kimutatást kell készítenie az áfakötelezettségéhez? Tisztelettel: Tóth Mária

Kérdés

Szakmai kód megadásához kérnék segítséget az egyéni vállalkozó által végzett tevékenység taxaméter, illetve taxiba használandó pénztárgép beszerelési és szerviz tevékenység, továbbá kérdésem, hogy ezen tevékenységekhez kötelező-e valamilyen speciális képzettség? Köszönettel Füredi Csabáné

Kérdés

Tisztelt Szakértő! Ügyfelem használtruha-kereskedéssel szeretne foglalkozni katás egyéni vállalkozóként. Kérdésem az lenne, illetve megerősítést szeretnék kérni, hogy a tevékenységéhez működési engedélyre, szakképesítésre van szüksége. Illetve kötelező pénztárgépet használnia (mivel azt a 477902-es TEÁOR kötelezően előírja). A nyugtaadás ezt nem váltja ki. Gondolom, más TEÁOR alá ez a tevékenység nem sorolható be?! Válaszukat előre is köszönöm. Üdvözlettel Urbán Ágnes Ha KATA-s vállalkozó megteheti, hogy nem jelentkezik be az áfa körbe?

Kérdés

Tisztelt Szakértő! Alapítványunk könyvkiadást is végez. A megrendelőknek számlát állítunk ki. Néhány esetben előfordulna, hogy rendezvényen mi magunk értékesítenénk a könyveket. Ebben az esetben kötelező-e a pénztárgép használata? Válaszát előre is köszönöm!

Cikk

Tegnap megjelent a Magyar Közlönyben a pénztárgép rendelet módosítása, mely szerint a korábban kihirdetett szeptember végi időpont helyett egységesen 2017. január 1-jétől lesz kötelező az online kassza használata. A pénztárgép használatára újonnan kötelezettek köre nem változik – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium.

Cikk

Ugyan helyes célkitűzés az áfacsalások megakadályozása a tisztességes vállalkozások érdekében, de a számlázó programok bekötése a NAV-hoz nem jelenthet teljes körű megoldást. Ez ugyanis jogi és gyakorlati akadályokba ütközik, és továbbra is megkerülhető marad – véli Zara László, a Magyar Adótanácsadók és Könyvviteli Szolgáltatók Országos Egyesületének elnöke.

Kérdés

Szeretném kérdezni, hogy megjelent-e a rendelet arról, hogy a szolgáltatói szektorban kötelező pénztárgép használat (konkrétan a TEÁOR 45.20) a szeptember 30-ai határidő kitolódik 2017. 01. 01-jére? Ha igen, akkor hol olvasható? Köszönettel

Kérdés

Tisztelt Szakértő! Abban szeretném a segítségét kérni, hogy mi a teendő, ha egy fagyit értékesítő társaság (fagyizó) a fagyit a pénztárgépben több hónapon keresztül nem 27, hanem 18 százalékos áfakulcs szerint értékesítette? Tehát így ütötte be a pénztárgépbe.

Kérdés

Egy autószerelő üzletet nyit, melyben gépkocsi-alkatrészeket fog értékesíteni. Igény esetén a bolt nyitvatartási idején kívül saját autószerelő műhelyében autószerelést is fog végezni. Az üzlet és a műhely nem egy helyen vannak. Elegendő egy pénztárgépet vásárolnia, ami az üzletben lesz, de ha a műhelyben dolgozik, és pénzt vesz át, akkor magával viheti? Változó telephely? Az értékesítés lesz a főtevékenysége. Köszönöm.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Német kiegészítő nyugdíj adózása Magyarországon

Horváthné Szabó Beáta

adószakértő

Kettős adóztatás elkerülése – ingatlaneladás

Horváthné Szabó Beáta

adószakértő

Amerikai részvényopció visszavásárlása

Horváthné Szabó Beáta

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 február
H K Sze Cs P Sz V
26 27 28 29 30 31 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 1

Együttműködő partnereink