64 találat a(z) mobiltelefon cimkére

Cikk

Már évek óta eltűnt az uborkaszezon az állami szabályozásból, a nyári-őszi hónapoktól ugyanis rendszeresen belépnek követendő, megtanulandó új előírások. Ilyen például az egyes göngyölegek visszaváltása: az új rendszer nem csak a vásárlóknak és a kereskedelemben okozott-okoz fejtörést, hanem új feladatok elé állítja a könyvelőket is. Egyik cikkünkben ismertetjük, hogy ezzel összefüggésben milyen áfás és számviteli kérdésekre kell figyelnünk.

Cikk

Az idei év jelentős átrendeződést hozott a mobilszolgáltatások piacán. Az év eleji kisebb-nagyobb mértékű roamingadatkeret-emeléseket követően március elejétől mindegyik jelentős mobilszolgáltató inflációkövető díjkorrekciót vezetett be, majd alig egy-másfél hónapon belül sorra mindhárom szolgáltató teljesen megújította az előfizetéses mobiltelefon-díjcsomagjainak kínálatát, és többségében rövidesen lezárta vagy már bejelentette, hogy lezárja a korábban előfizethető, díjkorrekcióval megemelt havi díjú tarifacsomagjait – közölte a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) kommunikációs igazgatósága.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 augusztus
H K Sze Cs P Sz V
27 28 29 30 31 1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
31 1 2 3 4 5 6

Együttműködő partnereink