40 találat a(z) meghatalmazás cimkére

Felvette halott ismerőse nyugdíját Cikk

Közel kétmillió forintos kárt okozott az a nagykanizsai nő, aki több hónapon át felvette és családjával felélte az időközben elhunyt svájci ismerősének nyugdíját.

Problémás cég Kérdés

Tisztelt Szakértő! Van egy cégem, amelynek a tulajdonosa egy válófélben lévő pár. A 2014-es év mérlegét a férj aláírásával beküldtem. Sajnos nagyon eldurvult közöttük a kapcsolat, a cég tavaly állítólag nem is működött. Idén januárban felfüggesztették a cég adószámát is, mert a feleség nem vette át az iratokat (ő lakik a székhelyen), tartozása is van a cégnek. Én ilyen módon nem szeretnék ebben részt venni, és sajnos a feleség mindenkit hibáztat, csak saját magát nem. Megtehetem azt, hogy egyszerűen törlöm a céges meghatalmazásomat? Van-e ennek valamiféle következménye? Szerencsére még sose volt ilyen ügyfelem. Előre is köszönöm a válaszát.

Képviseleti jogosultság módositása Kérdés

Tisztelt Szakértő! Kérdésem az EGYKE nyomtatványhoz kapcsolódik. Cégeim döntő többségére 10 évvel ezelőtt regisztráltam valamennyi adóügy elektronikusan történő intézésére. Az ÜCC tájékoztatója szerint ezek már nem érvényesek, be kell adnom az EGYKE nyomtatványokat. Azonban ebben az esetben is az adatlap első alkalommal történő beadásnak számít, ezért csak papír alapon lehet elküldeni. Azt még el tudom fogadni, hogy megújítom ezeket a régi regisztrációkat, de véleményem szerint módosításról van szó, és beadhatom elektronikusan, csatolva az új meghatalmazásokat. Kérdésem az lenne, hogy valóban újként/első alkalommal történő beküldésként kell kezelni, vagy pedig változásként, és akkor mehet elektronikusan? Köszönöm.

Kinek adható meghatalmazás az adózó részéről? Kérdés

Kedves Kollegák! Egy felsőfokú tb-képzettséggel bíró egyéni vállalkozó végzi egy kft. bérszámfejtését, illetve nyújtja be a havi 08-as bevallásokat. A meghatalmazását, mint alkalmazott kapta, de ez tévesen került be a jogosultságba. Szerettük volna helyesbíteni, de nem találtunk jogcímet erre. Lehet, hogy az egyéni vállalkozó bérszámfejtő nem is jogosult a havi bevallások benyújtására? Köszönettel: Czerván KLára

EGYKE nyomtatvány Kérdés

Tisztelt Szakértő! Kérdés 1: T180-on bejelentett adatok EGYKE-n történő változásának bejelentését meg lehet tenni elektronikusan? Kérdés 2: lesz-e meghatalmazás-minta az EGYKE-n, mint volt a T180-on? Kérdés 3: elektronikus bejelentés esetén az EGYKE-hez is kell majd papíron aláírt, majd szkennelt meghatalmazást csatolni? Köszönettel: Kecskés Csaba

Adóügyek elektronikus intézése: itt a NAV tájékoztatója Cikk

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal 2014. október 30-án bevezette az adóügyek elektronikus intézésére vonatkozó állandó meghatalmazások adását megkönnyítő új szolgáltatását az eBEV portálon. A NAV tájékoztatót adott ki az új szolgáltatásról.

Késik az adóbevallással? Jelentse be! Cikk

Ismét nyakunkon van az szja-bevallási határidő: mit tehetünk, ha személyesen nem tudjuk időben benyújtani a bevallásunkat?

Felesleges fontoskodás: amikor a képviselőt mondva csinált ürüggyel kizárják az eljárásból Szakértői Kommentár

Milyen feltételei vannak annak, hogy az adóhatóság egy ellenőrzés alkalmával a meghatalmazást elfogadja az adótanácsadótól, könyvelőtől? Tisztázzik a tévhiteket és félreértéseket.

Mikor törli az APEH az ügyfélkapun keresztüli hozzáférést? Cikk

Az adóhatóság néhány napja olyan szoftvert állított üzembe, amely felülvizsgálja a meghatalmazottak kapcsán bejelentett adatokat. Ha valamilyen eltérést talál azonnal törli a az ügyfélkapun keresztüli hozzáférést.

Az APEH az állandó meghatalmazásról: változás január 1-től! Cikk

Az állandó meghatalmazás, megbízás az adóhatóság előtti eljárásban - a külön jogszabályban meghatározott feltételek teljesítésén túl - kizárólag akkor érvényes, ha az adóhatóság által rendszeresített formanyomtatványon jelentik be - hívja fel a figyelmet az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH).

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Illeték építési telek eladása esetén

dr. Juhász Péter

jogász-adószakértő

HÍD Adószakértő és Pénzügyi Tanácsadó Zrt.

Üzletrész értékvesztése II.

dr. Juhász Péter

jogász-adószakértő

HÍD Adószakértő és Pénzügyi Tanácsadó Zrt.

NAV igazgatási szünet, döntéshozatal

dr. Juhász Péter

jogász-adószakértő

HÍD Adószakértő és Pénzügyi Tanácsadó Zrt.

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 december
H K Sze Cs P Sz V
25 26 27 28 29 30 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink