152 találat a(z) magánnyugdíjpénztár cimkére

Kérdés

Tisztelt Szakértő! Az alábbi kérdésben szeretném kérni szakmai segítségét, véleményét. Egy 1951-ben született magánszemélyről lenne szó, akire irányadó öregségi nyugdíjkorhatár 62 év, amit 2013-ban be is töltött. Nyugdíjba nem vonult, tovább dolgozott, illetve dolgozik. A tervezett nyugdíjba vonulás időpontja 2017. február. Esetében az így összegyűjtött évek száma valamivel több mint 47 év lesz. Az illető úr 1998-tól tagja volt egy magánnyugdíjpénztárnak, ami 2013-ban már végelszámolás alatt állt. A hosszú évek alatt felgyülemlett tőkerészt és hozamot egy összegben ki is fizette részére a pénztár. Számításaink és a jelenlegi egészségi állapota alapján még feltételezett 15-20 nyugdíjra alapozott év azt mutatják, hogy minél magasabb nyugdíjat állapítanak meg, annál rövidebb ideig képes fedezni a már kifizetett magánnyugdíjpénztári megtakarítás az "állami büntetés" miatt csökkentett kifizetést, illetve az anélkül "kapható" közötti különbséget. Itt merült fel a gondolat, hogy (ha tényleg 4-6 évnél tovább kénytelenek nyugdíjat szolgáltatni, jobban járna-e az úr, ha a TELJES ÁLLAMI nyugdíjat kapná, akár a már felvett korábbi megtakarítás, vagy annak a teljes nyugdíjra jogosító részének a befizetésével, ha ez egyáltalán még lehetséges? Ebben az esetben milyen lehetőségek merülhetnek fel? Mire érdemes, és kell oda figyelni? Vissza lehet-e fizetni a megtakarítást, hogy a nulladik pillanattól kezdve a magasabb, állami nyugdíjat kaphassa? Köszönöm!

Kérdés

Tisztelt Szakértő! Az alábbi kérdéssel fordult hozzánk egy ügyfelünk: “Jelenleg ugyan nem vagyok magánnyugdíj-pénztári tag, de ha jól tudom, lehetőség volna arra, hogy a 15 százalékos mértékkel levont ekho összegének a 26 százalékát magán-nyugdíjpénztárba utalja a cég. Amennyiben ez valóban így van, elképzelhető, hogy belépnék valahova, erről Ti mit tudtok?” Válaszát előre is köszönöm.

Cikk

Mind a négy magánnyugdíjpénztárnál elérte a tagdíjfizetők aránya a 70 százalékos minimumot szeptemberben a kasszák honlapjain közzétett információk szerint. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) törvényi kötelezettségének megfelelően a szeptember 30-ai – és az azt megelőző hónapok – adatainak ismeretében áttekinti, hogy a hazai piacon tevékenykedő magán-nyugdíjpénztárak megfelelnek-e a 70 százalékos tagdíjfizetési szabálynak – mondta az MTI-nek Binder István, az MNB felügyeleti szóvivője.

Kérdés

Tisztelt Szakértő! A munkavállaló kapott egy járulékigazolást, amely tartalmazza az éves levont, illetve megfizetett járulékokat, s azon százalékos eho címén nulla szerepel. A munkáltató elvileg a cafetériakereten felül adott a munkavállalónak x forint magánnyugdíj-pénztári hozzájárulást, ami a magánnyugdíj-pénztár igazolása szerint ez munkáltatói befizetés és nem adomány. Ebben az esetben a munkavállalónak be kell-e vallania azt az szja-bevallásban? Illetve jól gondolom, hogy a munkáltatónak ez szja- és ehokötelezettséget eredményez, vagy van olyan lehetőség, mely szerint a munkavállalónak kell megfizetnie az szja-t és az ehót (az adomány lehetőségén kívül)? Várom mielőbbi válaszát.

Cikk

Szigorú feltételhez kötné a kormány a magánnyugdíj-pénztárak fennmaradását, miközben számos ponton jelentős, a piaci szereplők által régóta szorgalmazott engedményeket tenne. A kormány szerint a tagdíjfizetők arányára előírt kötelező elvárással a nyugdíjvagyont védenék meg, a pénztárak szerint ez az érv botorság. Az általunk megkérdezett pénztári vezető egyenesen kijelentette: soha nem valósul meg, hogy az állami nyugdíjrendszerben – akár virtuálisan is – a valós befizetéseket tükröző egyéni számlákon írják jóvá a befizetett járulékokat.

Cikk

Tapasztalatok szerint értetlenül állnak a magánnyugdíj-pénztári tagok Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter azon kritikái előtt, hogy lényegében hibáznak, ha nem fizetnek tagdíjat. A piacon maradt négy magánnyugdíjpénztár közül ugyanis csak egy ír elő kötelező tagdíjfizetést, így a tagok jelentős része valóban "csak" parkoltatja a korábbi évek megtakarításait a számláján.

Cikk

A magánkasszák portfóliói szinte kivétel nélkül szép reálhozamot értek el minden alapkategóriában. A pénztárak honlapján és a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) internetes oldalán lévő friss adatok szerint 2012-ben egyetlen olyan nyugdíjpénztári alap sem volt, amelynek a hozama negatív lett volna, sőt az eddigi inflációs adatok alapján az is valószínűsíthető, hogy egyetlen alapot leszámítva minden magánnyugdíj-pénztári portfólió szép reálhozamot produkált, írja a vg.hu.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Közösségi szolgáltatás áfadátuma

dr. Csobánczy Péter

közgazdász, jogász, adótanácsadó

Áfabesorolás

dr. Csobánczy Péter

közgazdász, jogász, adótanácsadó

Kártérítés áfa

dr. Juhász Péter

jogász-adószakértő

HÍD Adószakértő és Pénzügyi Tanácsadó Zrt.

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 október
H K Sze Cs P Sz V
28 29 30 1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 31 1

Együttműködő partnereink