28 találat a(z) kormányablak cimkére

Cikk

A hétvégén történt hardvermeghibásodás következtében számos elektronikus közigazgatási szolgáltatás fennakadásokkal működött. Az eset a kormányablakos ügyfélkiszolgálás során használt rendszereket is érinti, emiatt július 14-én, hétfőn a kormányablakokban az okmányokkal és járművekkel kapcsolatos ügyfélkiszolgálás országosan szünetelni fog – közölte a Digitális Magyarország Ügynökség az MTI-vel hétfőn.

Cikk

A kormány számos változást hozna a kormányablakok működésében és az állami, valamint önkormányzati közfeladatok nyilvántartásában. A módosítások célja az ügyintézés egyszerűsítése és hatékonyságának növelése a hivatalos indoklás szerint – írja a portfolio.hu.

Cikk

A bíróságok nyári és karácsonyi törvénykezési szünetéhez hasonló, a hivatali, közigazgatási eljárásokra vonatkozó igazgatási szünetet szabályozó törvényt fogadott el az Országgyűlés. A törvény célja, hogy az egyes állami és önkormányzati szervek nyári és karácsonyi szünetet tarthassanak, mégpedig anélkül, hogy ehhez a jövőben törvényi szintű szabályozásra legyen szükség. A törvény ugyanis megadja az igazgatási szünet fő kereteit és felhatalmazza a kormányt, hogy a jövőben rendelettel is elrendelhessen igazgatási szünetet. Két fontos kérdés azonban felmerül – hívta fel a figyelmet a Niveus Consulting Group.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Követelés leírása – magánszemély

Pölöskei Pálné

adószakértő

Személyautó értékesítése

Nagy Norbert

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 február
H K Sze Cs P Sz V
26 27 28 29 30 31 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 1

Együttműködő partnereink