60 találat a(z) kompenzáció cimkére

Cikk

Több mint 80 ezer fogyasztó kaphat kompenzációt az Eventim jegyértékesítő portáltól a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) eljárásának köszönhetően. A vállalkozás a vásárlási folyamat során nem tájékoztatta kellő időben a fogyasztókat bizonyos jegyáron felüli díjakról. A cég az eljárás során jelentős mértékben együttműködött a nemzeti versenyhatósággal. Az együttműködést és a visszatérítés mértékét mérlegelve a GVH Versenytanácsa eltekintett a bírság kiszabásától, ha az Eventim pontosan végrehajtja a vállalt kompenzációt – írja honlapján a GVH.

Cikk

Több mint 1600 fogyasztó kap kompenzációt az EU SOLAR Nyrt.-től a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) eljárásának köszönhetően – olvasható a hivatal honlapján. A napelemek telepítésével foglalkozó cég vállalta, hogy három évig ingyenesen nyújt szervizelési és karbantartási szolgáltatást azon ügyfeleinek, akik a 2022 nyarán indult versenyfelügyeleti eljárással érintett pályázat keretében eredetileg vele szerződtek napelemrendszer telepítésre. Ez összesen több, mint 72 millió forintos közvetlen kompenzációt jelent az érintett fogyasztóknak úgy, hogy nem kell fizetniük 3 évig a cég által felajánlott szolgáltatásért. Az önkéntes kötelezettségvállalásnak köszönhetően a GVH Versenytanácsa nem állapított meg jogsértést.

Cikk

Százezret kaphat adómentesen minden dolgozó a cégétől, ha a kormány is rábólint. Évközi minimálbér-emelés viszont végül nem lesz. Dolgozói oldalról a minimálbért 15, a garantált bérminimumot 10 százalékkal növelnék, de ez a kérdés még nyitott. 2027-ig összevonnák a kettőt, a szakképzett dolgozók plusz tudását pedig ágazati kollektív szerződések keretében fizetnék ki – írja a hvg.hu.

Cikk

Valótlan árkedvezményekkel reklámozott négy televíziókészüléket a Media Markt Magyarország Kft. – ezt tárta fel a Gazdasági Versenyhivatal (GVH). A GVH Versenytanácsa 23,9 millió bírságot szabott ki az elektronikai áruházláncra, amely elismerte a jogsértést, és a büntetésen felül több mint 1000 érintett vásárlónak összesen több mint 20 millió forint kompenzációt fizet – írja honlapján a GVH.

Cikk

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) lezárta vizsgálatát a világ egyik legnagyobb e-kereskedelmi piacterével, a Wish-el szemben. A platform működtetője összetett jóvátételi csomagot – benne az érintett, mintegy 100–150 ezer fogyasztó pénzügyi kompenzálását – vállalta, hogy elkerülhesse a bírságot, olvasható a GVH oldalán.

Cikk

A 144 milliárdnyi, önkormányzati rezsikompenzációra szánt állami pénz nyomába eredt a hvg.hu. Kiderült, hogy a 10 ezer fő feletti települések 44 milliárdján kívül a kisebbek egy része is kapott pénzt, de arról a 32 milliárdról nincs nyilvános lista. A települések hiába várnak egy újabb támogatási körre, mert a megmaradt 68 milliárdot a kormány az önkormányzati távhőcégek direkt dotálására szánja – írja a portál.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Adómentes bérlet

Surányi Imréné

okleveles közgazda

Egyéni vállalkozó minimum járulék

Széles Imre

tb-szakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 augusztus
H K Sze Cs P Sz V
27 28 29 30 31 1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
31 1 2 3 4 5 6

Együttműködő partnereink