6 találat a(z) központi alrendszer cimkére

Cikk

Júniusban (egy hónap alatt) a központi alrendszer 424,1 milliárd forint többlettel zárt, szemben az előző évi azonos havi 27,4 milliárd forintos szufficittel. Az első hat hónapban a központi alrendszer adó- és járulékbevételei az előző év első félévéhez képest 6,0%-kal magasabban alakultak – tette közzé sajtóközleményében a Pénzügyminisztérium (PM).

Cikk

„Az idei év gazdasági folyamataira rányomja a bélyegét az elhúzódó háború és a brüsszeli szankciók okozta energiaválság. A háborús időkben a kormány elsődleges célja a családok és a munkahelyek védelme, valamint a nyugdíjak értékének megőrzése. A költségvetés biztosítja az ehhez szükséges forrásokat, miközben a kormány tovább javítja az egyensúlyi mutatókat” - summázta az államháztartás önkormányzatok nélkül számolt úgynevezett központi alrendszerének június végi helyzetéről hétfőn kiadott részletes tájékoztatójában a Pénzügyminisztérium (PM).

Cikk

Augusztusban az államháztartás önkormányzatok nélkül számolt úgynevezett központi alrendszere 236,2 milliárd forint hiánnyal zárt, ami csaknem két és félszerese az egy évvel korábbi 97 milliárd forintos deficitnek. Ezzel az első nyolc hónapban, azaz augusztus végéig felhalmozott hiány 2872,7 milliárd forintra duzzadt, elérte az egész évre jóváhagyott összeg 91,1 százalékát, és másfélszerese volt az egy évvel korábbi 1900,7 milliárd forintnak – derül ki a Pénzügyminisztérium pénteken kiadott részletes tájékoztatójából.

Cikk

Az államháztartás önkormányzatok nélkül számolt, úgynevezett központi alrendszere 326,2 milliárd forint hiánnyal zárt áprilisban, ezzel a négyhavi deficit 2635,6 milliárd forintra nőtt, ami a 3152,7 milliárd forintos éves előirányzat 83,6 százaléka – derül ki a Pénzügyminisztérium (PM) hétfőn kiadott részletes tájékoztatójából.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Kapcsolt vállalkozás apport illetékkötelezettsége

dr. Juhász Péter

jogász-adószakértő

HÍD Adószakértő és Pénzügyi Tanácsadó Zrt.

Adómentesség repire részletei

Lucz Zoltánné

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 augusztus
H K Sze Cs P Sz V
27 28 29 30 31 1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
31 1 2 3 4 5 6

Együttműködő partnereink