133 találat a(z) közlekedés cimkére

Cikk

Gyors és biztonságos kerékpáros kapcsolatok jöhetnek létre a XI. kerületben: a közlekedési fejlesztések azt a célt is szolgálják, hogy egyre többen döntsenek a kerékpározás mellett. A kivitelezési munkákra vonatkozó ajánlati felhívás május 24-én jelent meg – írja a bkk.hu.

Cikk

Elfogadta pénteken a német törvényhozás tartományi kormányokat képviselő kamarája (Bundesrat) a szövetségi kormány javaslatait az Oroszország Ukrajna elleni háborúja miatt emelkedő energiaárak ellensúlyozásáról, így a többi között bevezethetik, hogy nyáron csak kilenc eurót (3420 forint) kell fizetni a közlekedési bérletért – tette közzé az MTI pénteken.

Cikk

A Giro d’Italia Grande Partenza kerékpárverseny előkészületei és futamai miatt Budapesten jelentős forgalomkorlátozásra kell számítani május 6-án, pénteken a délelőtti órákban, és május 7-én, szombaton egész nap. A verseny útvonalát teljesen lezárják, ezért hosszabb ideig nem lehet majd közlekedni a Hősök tere környékén és a Dózsa György úton. Pénteken az Andrássy út–József Attila utca útvonalon, a Szabadság hídon és a Műegyetem rakparton, valamint a Budafoki út–6-os út kivezető szakaszán, szombaton pedig az Andrássy út–Izabella utca–Ferdinánd híd útvonalon, valamint a Váci út belső szakaszán, a pesti alsó rakparton a Garibaldi utca és a Jászai Mari tér között, a Margit hídon, továbbá a Fő utcában és a Várba vezető Hunyadi János úton lesz forgalomkorlátozás. A mezőny áthaladásának idején gyalog is csak a kijelölt pontokon lehet áthaladni. Az érintett BKK-járatok módosított útvonalon közlekednek – olvasható a BKK oldalán.

Cikk

A brit kormány a koronavírus-variánsok behurcolásának megakadályozására hivatkozva aránytalan, következetlen, önkényes meggondolásokból hozott intézkedésekkel korlátozta a nemzetközi utasforgalmat, komoly veszteségeket okozva az utazási ágazatnak – áll a londoni alsóház közlekedési bizottsága által hétfőn ismertetett, igen kritikus hangvételű jelentésben.

Cikk

Változik a menetrend a hosszú hétvégén a MÁV-Volán-csoport járatainál: a vonatok március 13-án és 14-én az ünnepnapi, március 15-én pedig a vasárnapi menetrend szerint közlekednek; a Volánbusz helyi és helyközi autóbuszai március 12-én a szokásos szabadnapi, viszont 13-án már a munkaszüneti napi, 14-én szabadnapi, 15-én pedig ünnepi és munkaszüneti napi menetrend szerint járnak – tudatta a MÁV-Volán-csoport pénteken az MTI-vel.

Cikk

A BKK csütörtöki, az MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a társaság járatai csütörtökön és pénteken a tanítási szünetben érvényes, szombaton, vasárnap és hétfőn pedig az ünnepnapi menetrend szerint közlekednek. Emellett csütörtöktől hétfőig bizonyos, temetőket érintő járatok a szokásosnál sűrűbben járnak, a szokásosnál nagyobb befogadóképességű járművek közlekednek, és rendkívüli járatok is indulnak.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Ingó vagyontárgy vásárlása során van-e a kifizetőnek adólevonási kötelezettsége?

dr. Juhász Péter

jogász-adószakértő

HÍD Adószakértő és Pénzügyi Tanácsadó Zrt.

Osztalék

Szipszer Tamás

adószakértő

Táppénz, csed, gyed igénylése több munkáltató esetén

Czeglédi Bernadett

munkajogi és társadalombiztosítási szakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 augusztus
H K Sze Cs P Sz V
27 28 29 30 31 1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
31 1 2 3 4 5 6

Együttműködő partnereink